2024. május 30., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Megjelent az M85 Enese – Csorna, Győr-Enese közötti szakaszok, valamint a 85. sz. főút Csorna elkerülő szakasz I. ütem építésére kiírt közbeszerzési eljárás. A Győr-Moson-Sopron megyei útszakasz közel 14 km hosszan kétszer kétsávossá épül ki.

A fejlesztés által gyorsul a Győr és Csorna közötti közlekedés, a környező községekben lakók utazási időben és távolságban szintén közelebb kerülnek a megyeszékhelyhez.

Bővebben...

Ünnepélyes keretek között átadták a forgalom számára a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megépült Balatonendréd – Lulla közötti 6501 j. új összekötő utat a lullai bekötőút burkolat-megerősítésével.

A 9,6 km hosszú Lulla – Balatonendréd összekötő út és az 5,6 km-es lullai bekötő út hálózati jelentőségű, hiszen nem csak a két község között teremti meg a kapcsolatot, hanem a térség legnagyobb települését, Tabot is összeköti a Balaton-parttal, valamint forgalmi kapcsolatot biztosít az M7-es autópályával.

Bővebben...

A tervezett út Miskolcot észak-északkelet irányban kerüli meg, folytatódva az M30 autópálya megépült csomópontjából a Miskolc Zsigmondi utca csomópontjáig.

Az építési szakaszon az M30 autópálya irányát csomópont nélkül folytatva négy földút csomóponttal, majd egy kétnyílású híddal a Sajó folyón át a Szirmabesenyői csomópontba ér, innen majd egy egyenes szakasszal csatlakozik a Zsigmondi útba.

Bővebben...

A 2012 augusztusában kötött új szerződések volumene 0,5%-kal nagyobb volt az egy évvel ezelőttinél. Az épületek építésére kötött szerződések volumene egyötödével csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 20,7%-kal nőtt a 2011. augusztusihoz viszonyítva. Ez utóbbi növekedés az útépítési, vasútfelújítási munkákra, közmű- és vezetéképítésre kötött szerződéseknek köszönhető." - http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/epi/epi21208.pdf

A vasút- és útfelújítások tárgyában megkötött szerződések mennyiségi növekedésének az egyik fő oka, hogy a NIF Zrt. a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívását tekintve a korábban tervezett ütemhez képest jóval előbbre tart, hiszen az összesen közel 2000 milliárd forintos keretből 1400 milliárd forint összegű fejlesztés már előkészítés vagy kivitelezés alatt áll.

 

Bővebben...

Megjelent az M3 autópálya 49. sz. főút-Vásárosnamény közötti szakasza valamint csatlakozó építményei kivitelezési munkáinak elvégzésével kapcsolatos közbeszerzési kiírás (KÉ 2012. évi 118.szám, 2012.10.12.).

A fejlesztés során 2x2 forgalmi sáv+leállósávos aszfalt burkolatú autópálya épül. A 11,9 km hosszú szakaszon 6 db műtárgy létesül. A szakasz tervezési sebessége 130 km/h.

 

Bővebben...

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web