2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

szept-kep1-webBudapest III. kerületében, csendes, nyugodt környéken működik 2004. óta a British International School, amely óvodástól középiskolás korig fogadja a fiatalokat. Annak ellenére, hogy új, korszerű épületekben folyik itt az oktatás, tornaterme mégis átalakításra szorult, amelyet az idei nyári szünidő alatt végeztek. A nagyméretű, kiválóan felszerelt, jó állapotú tornacsarnok felújítását az tette szükségessé, hogy alakja és kialakítása miatt annyira visszhangos volt, ami szinte lehetetlenné tette a napi használatot.

A tornaórákon a diákok – különösen több osztály esetén – alig hallották a tornatanárok utasításait, minden sporttevékenység nagy zajjal járt. Iskolai rendezvényeken nemhogy a szereplők előadott műsorszámokat nem lehetett tisztán hallani, de még az előadás nyelvét sem lehetett megállapítani. Ezek alapján döntötte el az iskola vezetése, hogy mielőbb meg kell oldani az akusztikai problémákat.

A felújítás az 535 m2-es, 4800 m3 térfogatú, a tetőgerincnél 11 m belmagasságú tornacsarnok akusztikai vizsgálatával kezdődött, amelyet az Arató Akusztikai Kft. végzett, zajgenerátorral előállított szélessávú fehér zaj segítségével. A mérések szerint kiugróan rossz értékek jelentkeztek az 500-1000 Hz beszédtartományban. Emiatt volt nagyon rossz a beszédérthetőség már kis hangerő mellett is.

Az akusztikai szakvélemény megállapította, hogy az utózengési idő Tm=2,88 sec volt, a párhuzamos, sima falfelületek között oda-vissza verődő zajok következtében többszörös csörgővisszhang keletkezett.

A jelenségek megszüntetéséhez javítani kellett a hangelnyelést. Ehhez a tervezők a falakra és a tetőszerkezet belső oldalára a tornatermi követelmények között is ideális fagyapot táblákat választottak, mivel hangelnyelési tulajdonságaikról mérési eredmények állnak rendelkezésre, ütésállóak, és látszó felületként is alkalmazhatóak.

A tervezési feladatot jelentősen nehezítették a tornacsarnok megfelelő fényviszonyaihoz szükséges, érthetően nagyméretű ablakok, ezek figyelembe vételével kellett kialakítani a szigetelhető részeket.

szept-kep4-web

A falak eredeti állapotban sima, vakolt felületűek voltak, amelyekre jellemzően bordásfalakat rögzítettek, amelyek viszonylag kis területet foglalnak el, így alig befolyásolják a hangelnyelést. A terem lefedésére faanyagú rácsostartók szolgálnak, felső, ferde övükön lakkozott deszkaborítással.

A falakat és a födémszerkezetet kemény, zárt felület jellemzi, amelyek visszaverik a hangokat, a deszkázat azokat ráadásul a helyiség tengelyének irányába koncentrálja. A hangelnyelés javítása mellett természetesen az is szempont volt, hogy a felületek megtartsák esztétikus megjelenésüket, így a látszó felület miatt táblák és rögzítőelemek elhelyezése is nagy figyelmet igényelt. Kiemelt fontosságú volt emiatt például a dűbelek kiosztása.

A kivitelezés első lépéseként a rácsostartók közeibe, közvetlenül a deszkázatra 50 mm vastag, natúr színű Tektalan táblák kerültek, így csökkent a csillogó lakkozott felület aránya. A hangelnyelő burkolat rögzítése a vékony héjszerkezeten igényes munkát, nagy odafigyelést követelt a kivitelezést végző vállalkozó (Menax Kft.) részéről. A következő lépés a falfelületek burkolása volt, amelynek során az akusztikai szempontok mellett más igények is felmerültek. Itt az is lényeges szempont volt, hogy a burkolat lehetőség szerint ne üssön el az eredeti vakolt felület megjelenésétől, és a használattal járó során ütközéseknek is ellenálljon.

szept-kep2-web

A hangelnyelés fokozására a gyárilag fehérre festett 35 mm-es fagyapot táblák 8 cm-es párnafákra rögzítették, amely közé ásványgyapot réteg került. Ezzel a megoldással a súlyozott hangelnyelése αw = 0,35(H) értékről αw = 0,85(MH) értékre nőtt (Kundt csőben végzett mérések szerint).

A labdaállóságra (ütésállóságra) vonatkozóan Lengyelországban készültek mérések a 25 mm-es termékekről, az EN 13964:2004 Álmennyezetek. Követelmények és vizsgálati módszerek szabvány szerint, a felületre merőlegesen és 60°-os szögben rálőtt labdával.

szept-kep3-web

A vizsgált sebességek mellett a felület nem károsodhatott (nem léphetett fel a burkolat átlyukadása vagy egyes részek elválása). Ezek alapján a táblák besorolása:

szept-tablazat-web

A vizsgálatok eredményei alapján belátható, hogy a 35 mm-es táblák nagyobb merevségük miatt bizonyosan megfelelnek a labdaállósági feltételeknek.

A felújítás befejezéseként a szakértők ellenőrző méréseket végeztek, amelyek során a beszédérthetőségi indexet, hangtisztaságot és az utózengési időt vizsgálták. A vizsgálatok igazolták, hogy az arányaikban kis hangelnyelő felületek ellenére gyakorlatilag a tervezett tulajdonságokat sikerült megvalósítani.

A csörgővisszhang megszűnt, az utózengési idő Tm = 1,53 sec értékre (az eredetinek csaknem felére) csökkent.

szept-abra-web

A RaSTI (beszédérthetőségi index) egy kategóriát javult, az eddig „rossz"-ból feljavult a „megfelelő" kategóriába. A hangtisztasági fok feljavult 2 dB körüli értékre, ami beszédcélú terem esetén jónak számít.

Mindezeknek köszönhetően végre zavaró zajok nélkül, rendeltetésének megfelelően használható a tornacsarnok.

 

További információ: www.knaufinsulation.hu

 

Forrás: KNAUF INSULATION Kft.

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web