2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

logo-lb knauf-webHazánkban közel 14 ezer műemléki ingatlan található, nagy részük – állagromlás miatt és beavatkozás hiányában – jelenleg pusztulásra van ítélve. A Lasselsberger-Knauf Kft. szívügyének tekinti az épített örökség védelmét, amelyre arányaiban jóval több erőforrást áldoz, mint amit az ebből származó árbevétele indokolna. A cég üdvözli a kormány nyáron bejelentett nagyszabású vár- és kastély-felújítási programját, szakértői szerint azonban a pusztulási folyamat megállításához a költségvetési források növelése önmagában nem elegendő.

Magyarország egyik vezető építőanyag gyártója, a Lasselsberger-Knauf Kft. (LB-Knauf) az elmúlt 20 évben közvetlenül vagy közvetve több mint 1600 esetben vett részt műemléki épületek felújításában. A cég az állagfelmérés, az írásos felújítási javaslat elkészítése és a speciális anyagok kifejlesztése mellett jellemzően a munkaműveletek betanításában és a kivitelezés ellenőrzésében vállal szerepet ezeknél a projekteknél.

Az LB-Knauf olyan referenciákkal büszkélkedhet, mint a II. András halála (1235) környékén épült Füzéri vár rekonstrukciója, vagy a magyar történelem egyik meghatározó jelentőségű erődítményének, a Siklósi várnak a felújítása. De a listán szerepel többek között a keszthelyi Festetics-kastély, a tiszadobi Andrássy-kastély, az egri Török Fürdő vagy a szentgotthárdi Nagyboldogasszony Templom is.

A cég Magyarországon egyedülálló, speciális műszerekkel felszerelt, az EU által akkreditált laborjában a megrendelésre végzett anyagvizsgálatok mellett intenzív kutatási tevékenység zajlik. Az LB-Knauf által kifejlesztett korhű anyagok segítségével a várak, kastélyok és templomok nemcsak eredeti pompájukat nyerhetik vissza, de akár több száz éven keresztül is megőrizhetik azt.

Sipos Imre, a Lasselsberger-Knauf Kft. marketing- és fejlesztési igazgatója szerint a cég a magyar műemléki állomány méretéhez képest is nagyszámú referenciával rendelkezik, ami lehetőséget biztosít bizonyos következtetések levonására. „Azt tapasztaljuk, hogy a forráshiány és a bonyolult szabályozási rendszer mellett Magyarországon leginkább azért nem indulnak nagyobb számban műemlék-felújítások, mert hiányzik a helyi összefogás és a megalapozott üzleti koncepció az épületek későbbi hasznosítását illetően. Az egyedi projektek helyett olyan komplex fejlesztési programokra van szükség, amelyekben az adott műemlék vonzáskörzetében található települések mindegyike hozzájárul valamilyen formában sikerhez, legyen az egy új szálláslehetőség, egy szolgáltatás vagy egy vonzó program" – vélekedik Sipos Imre.

A marketing- és fejlesztési igazgató azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az idő sürget, hiszen egy romló állagú műemlék esetében néhány év késlekedés is helyrehozhatatlan károkat okozhat. „Szerencsére rendelkezünk azzal a technológiával, hogy a kellő tulajdonosi akarat megléte esetén az utolsó utáni pillanatokban is értéket mentsünk. Itt nem elsősorban a profitszerzés a cél, hiszen a cég bevételeinek csak töredéke származik ebből a tevékenységből, sokkal inkább az épített nemzeti örökség védelmének ügye motivál bennünket, amelyért az LB-Knauf mindig kész tenni" – mondta Sipos Imre.

 

További információ: www.lb-knauf.hu

 

Forrás: Lasselsberger-Knauf Kft.

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web