2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Kep1A Roto november 17-én, ezúttal Magyarországon tartotta jubileumi sajtónapját. A program első felében a 19 országból érkező közel 80 újságíró a lövői Roto gyárat tekinthette meg. Kocsi Ernő, a Roto Elzett Certa Kft. igazgatója kiemelte, hogy a lövői termelőbázis a folyamatos és átfogó bővítési és modernizációs beruházásoknak köszönhetően jelenleg a cégcsoport legjelentősebb gyártási kapacitásával rendelkezik. Az 1996-ban épített, majd több alkalommal is bővített gyár a bukó-nyíló ablak- és ajtóvasalatok gyártóbázisa. A legutóbbi, 2013-as bővítésnek köszönhetően, a gyártás és a raktározás területe 28 300 m2-re nőtt.

A mintegy 560 alkalmazottat foglalkoztató gyárban évi 15 000 tonna acél felhasználásával közel 120 millió darab vasalat készül. Innen elégítik ki Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Románia, Moldávia, Albánia, Bulgária, Grúzia és a Jugoszláv utódállamokból érkező igényeket. A program második felében a makrogazdasági háttér felvázolása mellett a Roto jelenlegi helyzetét és a jövőbeni elképzeléseit ismerhettük meg.

Piaci kilátások

A világgazdaság 2015-ös eredménye összességében kiábrándító. Egy friss Világbanki előrejelzés szerint a globális növekedés 2,8% lesz. Mindeközben a feltörekvő országok, mint pl. Oroszország, Brazília és Indonézia mély recesszióba csúszik, míg a legtöbb ipari államban stagnálás vagy egy szerény növekedés várható.

Németország várhatóan már nem lesz Európa gazdasági motorja. A legfrissebb EU előrejelzés szerint a növekedés 2015 és 2017 között az Euro-zóna átlagos színvonalát éri majd el, mely 2% körüli lesz. Emellett egyre több szakértő véli úgy, hogy a jelenlegi menekült áradat éppen az építőipar számára jelenthet növekedési lehetőséget. Ezzel kapcsolatban Dr. Eckhard Keill, a Roto Frank AG igazgatótanácsának elnöke megjegyezte, hogy fennáll a veszélye, hogy a bevándorlók számára alacsonyabb minőségű épületek készülnek majd, amely mindenképpen elkerülendő a jövőbeni jó színvonal fenntartása érdekében.

Az európai építőipari piacot tekintve sincs sok okunk az optimizmusra. Bár az építési teljesítmény a 19 Euroconstruct országban az előrejelzések szerint 2017-ig enyhén emelkedni fog, akkor is még csak a 2011-es szintet érjük majd el. Emellett az euroválság is érezteti még hatását, egyes országokban még mindig nagy problémát jelentve visszafogja az építőipari teljesítményt is. A becslések szerint a lakásépítési piac növekedése tekintetében előkelő helyen szerepel majd Írország, Csehország és Magyarország, míg pl. Nagy-Britannia, Portugália, Belgium és Norvégia a középmezőnyben helyezkedik el. A lemaradók között lesz Ausztria, Németország és Svájc.

A német lakásépítési piacot kettősség jellemzi: egyrészt a közületi és kereskedelmi célú építkezések lendületvesztése, másrészt a lakásépítések egyelőre még tartó növekedése. Ez jelenthet egy európai összehasonlításban átlag alatti növekedési dinamikát. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a pozitív (pl. nagy felvevő piac, stabil foglalkoztatottság és bérszínvonal) és negatív (pl. energiatakarékosság háttérbe szorulása, építési költségek és telek árak emelkedése, államilag kontrollált bérlakás díjak) befolyásoló tényezőket egybevetve nem biztosított az építési piac további növekedése.

Kep2Ablak- és ajtópiac

Az ablakok és ajtók piacát nagymértékben befolyásolta Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország 35-40%-os, Kína mintegy 20%-os visszaesése, valamint Brazília II. félévi 40%-os zuhanása. Összességében pozitívan alakult viszont az európai és észak-amerikai piacok fejlődése. A Roto ezeken a piacokon, pl. Észak-Amerikában kétszámjegyű, növekedést tudott elérni. A német piac tekintetében Dr. Keill megemlítette, hogy 2016-ra várt, az ablakok esetében 2,9%, míg a bejárati ajtóknál 3,3% körüli mennyiségi növekedést némiképp árnyalja, hogy Németországban jelentős az import aránya, így a belső piacon előállított nyílászárók száma várhatóan csökkeni fog.

Vállalati eredmények

A tavalyi évben prognosztizáltaknak megfelelően a 2015-ös év rendkívül viharos volt a cég számára kiemelten fontos piacokon (pl. Oroszország, Kína). Emellett a november 13-i, lesújtó párizsi terrorcselekmény hatásait sem lehet még felmérni. Michael Stangier pénzügyi igazgató tájékoztatása szerint a cégcsoport forgalma 2014-ben 641 millió euró volt, mely mindössze 2,6%-kal maradt el az előző évi top árbevételtől (658 millió euró).

Az eddigi eredményekkel kapcsolatban Dr. Eckhard Keill kiemelte, hogy ha az oroszországi válság miatti visszaesés nem lenne, akkor egészen jó eredményt érne el a Roto 2015-ben. Hozzátette, hogy a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére sikerült a kitűzött pályán tartani a céget.

2016-os célok

Ugyanakkor a jövőre is fennálló piaci kockázatok továbbra sem teremtenek ideális körülményeket. Az orosz piaci kilátások nagymértékben függnek a geopolitikai helyzet alakulásától. A helyzet romlása esetén további visszaeséstől kell tartani. A kínai piac feléledéséhez az elhalasztott ingatlanprojektek újbóli megjelenése szükséges. Európában, beleértve Németországot is, ahogyan Észak-Amerikában egy enyhén pozitív tendencia prognosztizálható. A dél-amerikai kontinensen, míg Brazíliával szemben erősek a kétségek, addig a chilei piac reménytelibb. Összességében világviszonylatban 5%-os csökkenés várható.

Ennek ellenére a Roto ambiciózus célokat tűzött maga elé. Legalább pozitív, a piacoknál és versenytársaknál jobb eredmény elérését célozza meg. Továbbra is fontosnak tartják a piaci részesedések növelését, illetve a már meglévő pozíciók megerősítését.

Kapcsolódó cikk(ek):
9. Nemzetközi Roto Kereskedelmi Sajtónap

Ennek alappillérei továbbra is:

  • az ügyfélorinetált vállalati filózófia,
  • a minőség iránti kompromisszum nélküli elkötelezettség,
  • a stratégiai beruházások végrehajtása és
  • a Roto-portfólió további erősítése akvizíciók útján.

Akvizíció

Bejelentették, hogy 2016 január 1-vel egészül ki a Roto-portfólió a Deventer csoporttal, mely az autó, nyílászáró, keret és üvegezési tömítőprofilok egyik vezető specialistája. A csoport Németországban, Lengyelországban, Oroszországban és Hollandiában van jelen, és a Rotohoz hasonlóan kiváló minőségű termékeiről, magas innovációs és teljesítményszintjéről ismert.

„A védelem nem hiábavaló" betörésvédelmi kampány

A Roto februárban betörésvédelmi kampányt indított Németországban. Magasabb biztonságot, több figyelmet, több előnyt, több ügyfelet – ez a négy üzenet az alapja a kampánynak. Célja, hogy a fogyasztókat arra ösztönözzék, hogy ablakaikat betörésvédelemmel lássák el, és nem mellékesen ezzel is növeljék a piaci partnerek forgalmát.

Az 1 millió eurós költségvetésű, átfogó kampány során a politikai döntéshozók figyelmét is szeretnék felhívni arra, hogy jelenleg nincs minimális standard sem meghatározva a nyílászárók betörésbiztonságát illetően, ugyanakkor 2014-ben a német betörések száma 16 éves csúcsot döntött. Nyílt levelet intéztek az Európai Bizottság illetékesei felé, kérve a probléma kezelését, a minimális normarendszer meghatározását.

A Roto Quadro Safe kampány a homlokzati ablakok tekintetében az univerzális bukó-nyíló hardware választékra épül (Roto NT). Ennek elemei a zárható kilincs, a fúrásvédelem, a gombafejes zárócsap és a biztonsági záródarab.

A kampányhoz kapcsolódik a www.quadro-safe.com microsite, ahol további részletek, letölthető dokumentumok és a programhoz eddig csatlakozó, mintegy 714 regisztrált ablak- és ajtógyártó, kereskedő linkje is elérhető.

Kep3Új innováció – RotoQ

A januári BAU kiállításon mutatták be a Roto új tetőablak generációját a RotoQ-t. A médium kategóriás fa tetőtéri ablakok megtervezésénél három vásárlási döntési kritériumot vettek alapul:
1. Biztonságos, egyszerű beépítés: csavarok nélküli illesztési rendszer, mely minden fontos szerelési lépést egy „klikk" jelzéssel erősít meg
2. Kiváló termékminőség: hosszú élettartamra tervezve, formatervezett kilinccsel, 15 év garanciával.
3. Energiahatékonyság: körbefutó szigeteléssel, az alapmodell 1,2 W/m2K Uw értékkel, mely 1,0 vagy 0,78 Uw értékig csökkenthető, amely már a passzívház követelményeknek is megfelel.

 

FT

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web