2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

24252932041 8de088023c bA VELUX Cégcsoport az alapításának 75. évfordulóját ünnepli idén, mely a „természetes fény és a szellőzés" ünnepe is egyben. A jubileumi év első eseményeként a vállalat 14 500 napelemes lámpát gyártott, melyeket Szenegál, Zimbabwe és Zambia elektromos hálózattal nem rendelkező közösségeihez juttattak el. A lámpákat 150 helyi kisvállalkozó bevonásával értékesítik a Plan International-lel együttműködve.

A VELUX márkanév a ventilatio (szellőzés) és lux (fény) szavak összetétele, mely a VELUX Cégcsoport termékeinek is alapvető jellemzője. A vállalat a cégalapítás 75. évfordulóját a természetes fény és a friss levegő ünnepének tekinti. Ennek jegyében már a tavalyi évben előkészítette afrikai jótékonysági akcióját a Little Sun társadalmi vállalkozással és a Plan International civil szervezettel közösen.

24039847530 2792667d85 bVilágszerte 1,2 milliárd ember él elektromos áramellátás nélkül, és több millióra tehető azoknak a háztartásoknak a száma, ahol naplemente után egyáltalán nincs biztonságos világítás. Ezért a fenti három szervezet tavaly meghirdette a Natural Light nemzetközi dizájn pályázatot egy alternatív, napelemes fényforrás megtervezésére, amely afrikai családok tízezreinek nyújt biztonságos világítási megoldást a jelenleg használt petróleumlámpákkal ellentétben. A pályázatra 172 terv érkezett mintegy 65 országból. A zsűri Mariana Arando (22) és Luca Fondello (23) lámpa-tervét találta a legjobbnak. A nyertesek a Buenos Aires-i Egyetem ipari tervező szakának diákjai. Alig egy évvel a pályázat kiírása után az első napelemes lámpák készen állnak a forgalmazásra.

Felelős értékesítési modell

A lámpák értékesítését speciális modell alapján végzik Szenegálban, Zimbabwében és Zambiában, amely leginkább egy mikrohitelhez hasonlítható. Lényege, hogy azok a helyi kisvállalkozók, akik stabil jövedelem vagy fedezet hiánya miatt nem kaphatnak hagyományos hitelt, képzésen vehetnek részt, majd ezt követően térítésmentesen jutnak hozzá egy szállítmány Natural Light lámpához. A képzésen 150 helyi kisvállalkozó vesz részt, ahol megismerik a terméket, illetve az oktatóktól elsajátíthatják az értékesítés alapjait.

Az első képzés sikeres volt: a résztvevők megbizonyosodhattak a termék költséghatékonyságáról is. A vevők számára ugyanis már két hónap alatt megtérül a használata, így megtakaríthatják azt az összeget, amit eddig a petróleumlámpákra költöttek" – mondta el Edius N. Makono, az Alight Zimbabwe Trust (Plan Zimbabwe Alumni) tagja.

Kapcsolódó cikk(ek):
14.500 napelemes lámpa afrikai országoknak a Natural Light nemzetközi formatervezési pályázat nyerteseitől
Napenergiával működő lámpákat juttat el Afrika elmaradottabb régióiba a VELUX Cégcsoport és a Plan International

Az értékesítők az eladott lámpákból származó bevételből további lámpákat vásárolhatnak, így már rövid távon önfenntartóvá válik kisvállalkozásuk. A VELUX Cégcsoport, a Little Sun és a Plan International így nem csak fenntartható fényforrást juttat el Afrikába, hanem az egyedi forgalmazási modell segítségével munkahelyeket is teremt és bevételt biztosít a helyiek számára.

 

 

 További információ: www.littlesun.com, www.velux.com

 

 Forrás: FLOW PR

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web