2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

23974344733 4aeef8f604 kA VELUX Magyarország Kft. 2015 tavaszán hirdette meg Padlásból Tetőtér című pályázatát, amelyre lakótér-bővítést tervező családok pályázhattak. A nyertes ház átalakítását a vállalat 5 millió forinttal támogatta. A tervezési munkák és a szükséges engedélyek beszerzése után a kivitelező cég megkezdte a munkát, az első fázisban a tetőcserét és a tetőszigetelést, a födém szigetelését, valamint a tetőtéri ablakok beépítését végzik el.

Összetett folyamat, komoly előkészületekkel

Tetőtér-beépítés előtt érdemes alaposan átgondolni, hogy a tulajdonos képes lesz-e a szükséges szakmunkákat összeszervezni úgy, hogy az eredmény hibamentes és megbízható minőségű legyen. Azt javasoljuk mindenkinek, hogy csak olyan szakembert bízzanak meg a kivitelezéssel, aki képes az összefüggéseket és az egyes munkák közötti hatásokat maximálisan átlátni. A kivitelezés nagyságrendjétől függően a tulajdonosoknak fel kell készülniük arra is, hogy esetleg hónapokig nem élhetnek a saját házukban." - mondta Kárpáti Marianna, a VELUX Magyarország Kft. marketing vezetője.

A minta tetőtér-beépítésnél szerencsésebb a helyzet, mert a tetőtérbe egy lakóteret nem érintő feljárón át lehet feljutni, így a lakók életét a munkálatok első fele nem befolyásolja jelentősen.

24601104735 93f36ab29d kA tetőtér-beépítés kivitelezésének első fázisa

A tulajdonosokat a munka minden fázisáról előzetesen tájékoztattuk, és megbeszéltük az ütemezést" – mondta el Németh Mónika, a generálkivitelező cég vezetője. „Az első fázisban az engedélyhez kötött feladatokat, a tetőszerkezet és a födém megerősítését végeztük el. A födémnél a hang-, a tetőnél pedig a hőszigetelés elsődleges szempont, ezekre másfél-két hónapot ütemeztünk. A második fázisban a gépészeti és elektromos munkák, a gipszkartonozás, burkolás, festés következik majd, ez a szakasz előreláthatólag két hónapot vesz igénybe."

Az első fázisban már a VELUX tetőtéri ablakok is bekerültek a tetőfelületbe. Az ablakok típusának és számának meghatározásánál a megfelelő fényviszonyok és a szellőztetés optimalizálását vették figyelembe a tervezők. A lépcsőt egy távvezérlésű ablak látja el természetes fénnyel. A lépcsőn felérve, a nappali-dolgozó térbe két tetőtéri ablakot építettek be felülvilágítóként, mert a helyiség homlokzati ablakkal is rendelkezik.

24601097525 91bc801131 kA dolgozó részen két tetőtéri ablak világítja meg a munkafelületet, melyek kézzel könnyen elérhető magasságba kerülnek, így nyitásuk-zárásuk és a rájuk szerelt árnyékolók működtetése egyszerű lesz. A tetőtérben ezen kívül két zárt helység épül még. A leendő gyerekszobában két billenő fa ablak szolgálja majd a lakók kényelmét, a fürdőszobába pedig a nedvességnek ellenálló, műanyag bevonatos, oldalra nyíló tetőtéri ablak kerül, amely a kémény melletti tetőkijárat funkcióját is betölti.

Természetes, környezetkímélő alapanyagok

Igyekszünk természetes, környezetkímélő anyagokat használni: a könnyűszerkezetes födémhez fát, a tetőhöz égetett anyagcserepet, a szigeteléshez cellulózalapú, a cserép alá fújható anyagot alkalmazunk. A falakat gipszkartonból építjük, betont nem használunk. Mindez sokféle szakmunkát igényel: ács-tetőfedő, kőműves, bádogos, víz-, gáz- villanyszerelő, hideg és meleg burkoló, gipszkartonozó, festő és asztalos is dolgozik majd a tetőtér kialakításakor. Ezért a munka pontos időzítése és szervezése is nagyon komoly feladat. Akkor tud jó munkát végezni a kivitelező, ha folyamatosan képzi magát, ismeri a legújabb technológiákat és megfelelő biztonsággal alkalmazza is ezeket. Emellett lényeges a rugalmasság és a rutin, hogy gördülékenyen, a tulajdonosok megelégedésére haladjon a munka." – tette hozzá Németh Mónika.

A család élete az építkezés közben

Kapcsolódó cikk(ek):
Kihirdették a VELUX Padlásból Tetőtér pályázat 5 millió forintjának nyertesét
Eredményesen lezárult a VELUX Padlásból Tetőtér pályázat
Padlásból Tetőtér pályázat lakótér-bővítést tervező családoknak

A családtagok a kivitelezés legnagyobb részében a szokásos életüket folytathatják. Számukra az volt a legfontosabb, hogy a régi tető bontása és az új elkészülte minél gyorsabban megtörténjen, és így elkerüljék a beázás veszélyét. Vállalták azt a kihívást is, hogy a gondos tervezés ellenére a feltáráskor váratlan helyzet állhat elő, amit a tervezővel és a kivitelezővel együttműködve gyors módosító döntéssel kell megoldani. A kiköltözésre sincs szükség, csak egy földszinti helyiségről kell a családnak átmenetileg lemondania, amíg a lépcső elkészül és a kivitelezés munkálatai befejeződnek. Az új tetőteret várhatóan 2016 nyár elején veheti birtokba a család.

 

További információ: www.velux.hu

 

Forrás: FLOW PR

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web