2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

FAKRO-INNOVIEW-HST-3-wA FAKRO tavaly elérte az egy milliárd forintos forgalmat, idén pedig a tetőtéri ablakok, padláslépcsők, fénycsatornák és felülvilágítók után a homlokzati nyílászárók piacára is belép.

Az idei év az építőipar szempontjából ígéretesen indult, a KSH januári gyorstájékozatója szerint az épületek építése csoport 32,8%-kal bővült, a FAKRO hazai teljesítménye az első negyedévben ezt is túlszárnyalta." – foglalta össze az évindító adatokat Kovách László, a FAKRO Magyarország Kft. ügyvezetője. A 2000-ben alapított magyar leányvállalat jelentős növekedése szembetűnő a tavaly először elért 1 milliárdos forgalomhoz képest is. Az épületek építésére kötött szerződések majd háromszorosára nőttek a Statisztikai Hivatal adatai alapján, és a most nyíló 36. Construma Építőipari Szakkiállítás is zsúfolásig telt kiállítókkal és látogatókkal idén, mindez bizakodásra adhat okot az ügyvezető szerint.

Bővebben...

Ambíciózus tervekkel és kemény munkával vív ki egyre nagyobb megbecsülést Magyarországon a dinamikusan fejlődő ALIPLAST. Mára számos épület nyílászáróit vagy függönyfalát adják a cégcsoport kiváló minőségű termékei, a vállalat segítőkész hozzáállásával és szakmai hátterével pedig elérte konkurensei tiszteletét is. A cég újdonságait most a Construma kiállítás A pavilonjának 303 b/1 standjánál is megtekinthetik az érdeklődők.

A Construma építőipari szakkiállításon egy ujjlenyomat-leolvasó rendszerrel felszerelt, rejtett szárnyas panel betétes bejárati ajtót, valamint egy 90°-os sarokmegoldású, sarokoszlop nélküli, emelő-toló erkélyajtót mutatunk be újdonságként, elsősorban szakmai érdeklődőknek – mondta el Buliszak Edward. Az ALIPLAST magyarországi képviseletének vezetője egyébként még a 2010-es kiállításon kapta a felkérést erre a posztra, ő pedig – mint fogalmazott – „gond és gondolkodás nélkül" rábólintott.

Bővebben...

Hormann Dagaly2Már a tervezés fázisában tökéletes összhangban dolgoztak a Hörmann Hungária Kft. szakemberei a Market Építő Zrt. tervezőivel, a csapattal, akik elnyerték Magyarország legkiemelkedőbb, világbajnoksági standardoknak megfelelő sport- és fürdőközpontjának építési jogát. A 15 ezer fő befogadására alkalmas Dagály Úszóaréna ajtótechnikai partneri jogát a Hörmann Hungária Kft. egy versenyeztetési folyamat eredményeként érdemelte ki, a vállalat szakemberei az épületkomplexum különböző szárnyainak műszaki rendeltetéséhez tökéletesen alkalmazkodó ajtókat javasoltak, és építettek be. Vörös Gábor, a Hörmann ajtótechnika üzletágának vezetője összegezte az építéstechnológiai folyamatokat és megoldásokat, a beszerelt ajtók jellegzetességeit.

Örültünk, hogy a Market Zrt. szakemberei nyitottak voltak, és elfogadták azt a felajánlásunkat, mely szerint a tervezésben is szorosan együttműködjünk. A Hörmann csapat a több évtizedes szakértelmének és változatos ajtóprogramjának köszönhetően olyan egyedi műszaki megoldásokat tudott javasolni, amelyek szakmai szempontból vitathatatlanok voltak, így el is lettek fogadva." – kezdi a Hörmann részvétel összegzését az ajtótechnikai szakember.

Bővebben...

Napi legalább 8-10 órát töltünk a lakásunkban, és sokszor ide menekülünk a légszennyezés elől is. De arra nem gondolunk, ha elhanyagoljuk a lakás szellőzését, bent rosszabb minőségű levegőnk lesz, mint akár odakint.

A belső (épületekben, házakban lévő) levegőminőség kérdését senki sem veszi igazán komolyan: régen is volt levegőnk, most is van, és különben is szigetelünk, nyílászárót korszerűsítünk. Pedig sajnos nem ez a helyzet. 20-30 éve az autóforgalom csak a mai töredéke volt, és kevesebb volt a városlakó is. Azaz a külső levegőminőség a városokban folyamatosan, mára drasztikusan romlott (lásd szmog), azaz a hagyományos „ablaknyitásos" szellőztetéssel sokszor inkább kárt okozunk, mint használunk.

Bővebben...

Hormann PilomatOlaszországi jelenlétét erősíti a Hörmann azzal, hogy megszerezte a Pilomat nevű vállalat részvényeinek 70 százalékát. A Pilomat a világ vezető beszállítója az automata és fix forgalomgátló oszlopok, úttorlaszok, illetve biztonsági útzárak tekintetében. Elismert termékeit kiterjedt kereskedelmi partner-hálózatán keresztül értékesíti világszerte.

Christoph Hörmann, az adás-vétel aláírása után kiemelte: „A Pilomat termékportfólió megszerzésével a Hörmann kínálata egy újabb kiváló minőséget képviselő kategóriával bővült. Célunk, hogy nemzetközi kapcsolatainkon keresztül tovább növeljük a Pilomat termékek eddig is sikeres értékesítését."

Bővebben...

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web