Különböző funkciójú épületeknél a legkülönbözőbbek lehetnek az elvárások az építőanyagokkal szemben a funkció, az esztétikum és a teljesítőképesség tekintetében. Kevés olyan építőanyag van, amely mind a három területre egyszerre olyan nagy hatással lenne, vagy egy időben tudná teljesíteni e három elvárás mindegyikét, mint például az üveg.
A fent említett három tulajdonság persze szervesen összekapcsolódik: egyiket sem lehet a többitől függetlenül kezelni, hatással vannak egymásra. A jó hír, hogy a Guardian üvegei esetén többféle teljesítőképességi mutató kiváló értéke mellett is biztosítható az üvegek számos esztétikai kvalitása, illetve ez igaz fordítva is. Így a tervezés során nem kell feláldozni az esztétikát a teljesítmény oltárán vagy fordítva.
A franciaországi Bordeaux-ban található borközpont kialakításához kilencszáz aranyszínű Guardian üvegtáblát használtak fel a tervezők, amivel lenyűgöző építészeti látványosságot hoztak létre. A La Cité du Vin épületében állandó tárlatvezetések, kiállítások és látványos multimédia bemutatók keretében ismerhetik meg a bor civilizációra gyakorolt hatását és annak történetét az érdeklődők. Az 55 méter magas torony tetején található egy kilátó, amelyről a látogatók megcsodálhatják a város és a környező szőlőskertek körpanorámáját.
Anouk Legendre és Nicolas Desmazière, az XTU Architects tervezőiroda tagjai által tervezett épület merész és egyedi formája a bor szellemiségét és folyékony halmazállapotából adódó tulajdonságait idézi: kiválóan lekerekített, puha ívek mindenütt, az alkotást áthatja a megfoghatatlanság és az érzékiség szelleme.
A szlovén Alpokban, extrém körülmények között felépített menedékház tervezésekor a szlovén OFIS Architects építésziroda célja a megvalósításon kívül az volt, hogy felmérje a szélsőséges időjárási körülmények hatását különböző építési technikákra és anyagtípusokra. Az ilyen környezetben optimálisan működő épületbe a Guardian kiváló hőszigetelésű, háromrétegű üvegszerkezete került.
A magashegyi modern menedékház terve a Harvard egyetem tervezői szakán készült 2015 őszén a „lakóépületek extrém körülmények között" (Habitation in Extreme Environments) program keretében. A benyújtott pályázatok közül a szervezők a Katie McDonald, Erin Pellegrino és Frederick Kim által készített tervet fejlesztették tovább. A tervek alapján a menedékházat a szlovén Alpokban, a rendkívül szélsőséges és kemény időjárási körülményekről is ismert Skuta csúcs közelében építették fel. Követelmény volt a tervezés során, hogy a menedékház legalább nyolc ember számára szolgáljon biztonságos és kényelmes tartózkodási helyül.
A belsőépítészeti projektek terén a szürke szín már régen lerázta magáról a komorság és depresszív hangulat bélyegét. Lakóházak, irodák és középületek manapság gyakorta pompáznak elegáns szürkében. A szürke szín sokoldalú arcát megmutatta már. Ezért a Guardian Glass egy új, dupla ezüstréteggel ellátott, semleges megjelenésű napvédő üveget mutatott be, mely jól illeszkedik a mai, üveghomlokzatokra és ablakokra jellemző építészeti tendenciákhoz.
Nicolas Gouzou, a Guardian Glass Europe termékmenedzsere elmondása szerint a külső üveghomlokzat projektek Európa-szerte az előbb említett trendet követik. Az építészek egyre inkább eltávolodnak a zöldes árnyalatú üveghomlokzatoktól, és olyan üvegmegoldásokat részesítenek előnyben, amelyek semleges szürke megjelenésükkel kifinomultabb, elegánsabb hangulatot és látványt kölcsönöznek az épületnek.
Az időnk 90 százalékát beltérben töltjük, annak kétharmadát otthonunk fogságában – derült ki a VELUX Cégcsoport kutatásából. Ötből egy magyarnak nehézséget okoz, hogy otthonát felfűtse télen, és minden negyedik egészségtelen épületben él. A nyirkos, penészes környezetben 40 százalékkal nagyobb az asztma kialakulásának esélye. A gyerekszoba és a háló a legszennyezettebb.
A négy fal közé zártuk magunkat életvitelünkkel: időnk 90 százalékát beltérben töltjük, annak kétharmadát otthonunk fogságában – derült ki a VELUX Cégcsoport kutatásából. A The Healthy Homes Barometer felméréssorozat az épületek állapota és a bennük élők egészsége közötti összefüggéseket vizsgálta. Leggyakrabban a beltéri hőség vagy éppen a túl alacsony hőmérséklet, a sötétség és a levegő nyirkossága okoz komoly problémát. A kiváltó okok között szerepel az épületek kora és a természetes fény hiánya, a beltéri teregetés, a nem megfelelő szellőztetés, valamint a kémiai anyagokkal szembeni gondatlanság.
További cikkeink...
- Roto: új szervezeti felépítés 2019-től
- A délibáb illúziója Rómában
- ICONIC AWARDS 2018: Innovatív építészet – a legjobbak legjobbja a FAKRO
- A sivatagi ház története
- A FAKRO részt vállal az előregyártott, integrált, multifunkciós energiatetők létrehozásában
- Üvegfelületek „mega-magas” épületeken
- A VELUX Magyarország Kft. jóvoltából újul meg a vésztői iskola
- Egyedülálló profilrendszer: Elegante – alumínium hatású PVC ablak
- Tervezői kérdés? - Rétegrendek helyreállítása tetőablak beépítésekor
- Tetőtértervező applikációt fejlesztett a VELUX Cégcsoport