A fennállása óta családi családi tulajdonban lévő Northwest Door közel 70 éve gyárt acélból, alumíniumből és fából bejárati, illetve garázskapukat magán és kereskedelmi felhasználásra.
A mintegy 300 alkalmazottat foglalkoztató vállalat kínálat, design és minőség tekintetében piacvezető. Éves forgalma 60 millió USD, központja Puyallup-ban (Washington) található. Közvetlen közelében vasút, kikötő, autópálya - előnyös elhelyezkedésének és hét telephelyének köszönhetően gyorsan ki tudja szolgálni a különböző belföldi és export piaci igényeket. A Hörmann számára ez egy befektetés, elsősorban amerikai pozícióját kívánja erősíteni.
Forrás: Stern Communications
Megkezdődött a VELUX Padlásból Tetőtér pályázat nyertesénél a tetőtér-beépítés előkészítése, amelynek első lépcsője a családi ház energiatanúsítványának elkészítése és értékbecslése volt. A most kapott eredmények lehetővé teszik a kiindulási és a projekt megvalósulását követő állapot összehasonlítását, amellyel kimutatható, hogy a tetőtér lakhatóvá tétele milyen mértékben járult hozzá az épület energetikai tulajdonságainak és értékének javulásához.
A pályázatot kiíró VELUX Magyarország Kft. szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy az energiatanúsítványon nem érdemes spórolni, mert a megfelelő adatok birtokában elejét vehetjük számos kellemetlenségnek, és hogy a tetőtér beépítés kiváló alternatíva lehet a hely szűkével küzdők számára.
A Hörmann két szakembere is kiemelkedő szakmai elismerésben részesült a rangos "Architects Partner Award" (APA) díjátadóján. Európa piacvezető garázskapu gyártó és forgalmazó cégének sikertörténete Indiában is folytatódik. Annak érdekében, hogy a jövőben még gyorsabb legyen az indiai szállítás-kézbesítés, és az árak is még kedvezőbbek legyenek, a Hörmann bővíti helyi gyártó egységét.
Jörg Egener vezető építész-tanácsadó, és Simone Sklashus a német piac sales managere "Ajtók, Kapuk" kategóriában a legjobb értékesítési szakértelemért ezüst, illetve arany díjat kapott. A nyerteseket 1251 német tervező, és belsőépítész szavazata alapján választották ki. A független voksolás célja évről-évre az építészek és a tervezők közti kapcsolatok, és a szolgáltatások minőségének javítása. „Az Architects Partner Díj biztosítja teljesítményünk objektív és pártatlan megmérettetését, elismerését, így minden évben látjuk, éppen hol tartunk. Ennek ellenére folyamatosan igyekszünk az építészekkel való kapcsolatunkon javítani. Jó példa erre legújabb programunk, amely iránt akkora az érdeklődés, hogy két hónap alatt 2000 megrendelést, letöltést regisztráltunk." – fogalmazott Jörg Egener.
A nyílászárók gyártása napjainkban
A nyílászárók összetett szerkezetű termékek, különleges profilokból készült keretből, tömítésekből, üvegtáblákból állnak. Gyártásukkor magas minőségi követelményeknek kell megfelelni, hiszen a pontos záródás, a hőszigetelés a felhasználók legfontosabb elvárásai közé tartozik, ezen túlmenően a hatósági előírások is megkövetelik. Ezeknek a követelményeknek modern ablak- és ajtógyártó gépeken készített nyílászárók tehetnek eleget.
A számítógéppel vezérelt, teljesen automatizált gyártóberendezések működése nagyon hatékony, egyaránt alkalmasak fűrészelési, ragasztási és hegesztési műveletek végrehajtására és az üvegtáblák biztonságos kezelésére. Az összetett ablakgyártó berendezések beszerzése komoly beruházás, azonban használt gépeket is vásárolhatunk, sokkal kedvezőbb áron. Ezeket a berendezéseket ma már az interneten is árusítják, a használt ablakgyártó gépek a Surplex oldalán illetve más hasonló honlapon is megtalálhatóak.
Az Aliplast alumínium-profil gyártó cég négy napos kirándulásra invitálta az érdeklődő építészeket és újságírókat. Az út során a lublini gyártóüzem mellett megtekinthettünk számos referenciamunkát is.
Május 10-13. között az Aliplast magyarországi képviseletének meghívására ellátogattunk a cég lublini gyáregységébe, ahol a lengyelországi központ elnöke, Jan Kidaj köszöntötte a résztvevőket és bemutatta az üzemet. A belga központú Aliplast Aluminium Systems 2002-ben megalakult helyi leányvállalata, az Aliplast Sp.z o.o. látja el termékekkel a közép- és kelet-európai piacokat. A lublini üzemet Lengyelországban a második legnagyobb alumínium-profil beszállítójaként tartják nyilván.
További cikkeink...
- Eredményesen lezárult a VELUX Padlásból Tetőtér pályázat
- Hörmann: fiatal tehetségeket díjazott, siker a Construmán
- Itt az idő, hogy ne csak energiahatékonyak, hanem egészségesek és kényelmesek is legyenek az otthonaink
- Hörmann: kétmilliós nyereményjáték, kedvezmények, készülődés a Construmára
- Hörmann: az idei év újdonságai
- Padlásból Tetőtér pályázat lakótér-bővítést tervező családoknak
- Innováció 1400 négyzetméteren
- 9. Nemzetközi Roto Kereskedelmi Sajtónap
- A globális felelősségvállalás új dimenzióit mutatták be a Nemzetközi VELUX Díj 2014 pályázói
- 5 irányelv egészséges, fenntartható, ugyanakkor kényelmes lakóterek kialakításához