2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

HormannHungaria25-web2Európa vezető ajtó-, kapu- és meghajtásgyártó vállalata immár 25 éve van jelen a magyar piacon. A jeles évfordulót a Hörmann Hungária egy rendkívüli születésnapi eseménnyel ünnepelte, amelyen részt vett és beszédet mondott Christoph Hörmann úr is, aki a fennállása óta családi tulajdonban lévő, világszerte ismert és elismert brand negyedik generációját képviseli. Június 24-én és 25-én a Hörmann Hungária jubileumi nyílt hétvégét tart, izgalmas programmal, vendég kiállítókkal.

Hosszú az út, amit közösen megtettünk, köszönöm mindenkinek a kitartó munkát! 25 évvel ezelőtt, a rendszerváltás utáni bizonytalanságban nem tudtuk mit hoz a jövő, de adódott egy lehetőség, belevágtunk, ajtókat, kapukat nyitottunk ki magunknak, egymásnak. Ami a legszebb, hogy együtt jártuk be ezt az utat, együtt fejlődtünk, tanultunk a kudarcból, örültünk a sikereknek."– fogalmazott ünnepi beszédében Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

HormannHungaria25-webA tulajdonos Hörmann család indulása óta folyamatos beruházásokkal, fejlesztésekkel támogatja a magyar csapatot. A negyedik generációt képviselő Christoph Hörmann úr is ezeket a sikereket, eredményeket méltatta, de mint mondta, soha nem lehet elégedetten hátradőlni, mindig kellenek az új célok, az új kihívások. „Nagyon büszke vagyok, hogy Magyarországon egy ilyen összetartó, eredményes hálózatunk van, példaértékű a munkátok." – mondta a vállalatvezető.

A Hörmann Hungária központja, és raktárbázisa, illetve Közép-Európa legnagyobb garázskapu-bemutatóterme 2002 óta működik Szigetszentmiklóson, aktívan részt vesz a helyi közösség életében. Az önkormányzat képviseletében Papp István altanácsnok köszönetét fejezte ki a 14 éves, sikeres együttműködésért.

A vállalat 25 évéről egy film is készült, amelyben munkatársak emlékeznek a kezdetekre, beszélnek arról, hogy mit jelent számukra a Hörmann csapathoz tartozni.

Június 24.-én pénteken 15-18 óra között, június 25.-én szombaton 10-18 óra között a Hörmann Hungária jubileumi nyílt hétvégét tart szigetszetmiklósi bemutatótermében. Nem csak a kiállított termékeket lehet megtekinteni, hanem elsőkézből szakmai segítséget, illetve egyedi ajánlatot lehet kérni garázskapu, ajtó vagy kertkapu motor vásárlásához. Sőt, minden 25. vendég Hörmann ajándékcsomagot kap, de lesz finom gulyásleves, üdítő. Vendégkiállítók is jelen lesznek: az iNELS okosház kialakításában jártas szakértői és a Columbus Klíma Kft. munkatársai minden felmerülő kérdést megválaszolnak. Aki regisztrál, és részt is vesz a nyílt napon, az a helyszínen, vagy azután megrendelt motoros szekcionált garázskapujához exkluzív színes távirányítót választhat ajándékba!

További információ a nyílt napokról: www.hormann.hu

 

Forrás: Stern Communication

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web