A MMEE Nyári Szabad Egyetemet szervez „A mai magyar építőipar helyzetfeltárása" címmel Baján 2013. szeptember 6-8. között.
A Nyári Szabadegyetemet a Magyar Mérnök Együttműködés Egyesület küldetésével összhangban azzal a céllal hívták életre, hogy felhívják a figyelmet a magyar építőipart sújtó súlyos pénzügyi, morális és szakmai válságra. A szakma belső világát jelenleg háttéralkuk és korrupciógyanús ügyletek szövik át, miközben az ágazat vezetői nem, vagy alig képesek a szakmai társadalom érdekeinek védelmére, következetes érdekérvényesítésének felvállalására.
A megújuló Magyar Cementipari Szövetség és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki kara valamint az Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszéke együttműködési megállapodást írt alá július 17-én.
A felgyorsult építőipari fejlődés és a korszakváltás olyan új irányokat jelöl ki, amelyben a szakmai és felsőfokú szakemberképzés összefogásának célja, hogy az oktatási rendszerből kikerülő frissen végzett szakembereket versenyképes és naprakész tudáshoz és tapasztalthoz segítse.
Lipcsében a július 7-i záróünnepséggel fejeződött be a 42. WorldSkills Szakmunkás Világverseny, amelyen 46 szakmában a világ 52 országából mintegy 1000 versenyző mérte össze tudását. A kétévente megrendezésre kerülő világversenyre az egyes országokban megrendezett nemzeti szakmunkásversenyek 22 évesnél nem idősebb győztes szakmunkás fiataljai nevezhetne be.
A Lipcsei Vásárközpont Samsung Arénájában megrendezett záró ünnepségen az egyes szakmák legjobbjai a helyezésekért járó arany, ezüst és bronzérem mellett még további különdíjakat is elnyerhettek.
A Siemens Zrt. és a Pro Progressio Alapítvány pályázatot írt ki a „Siemens-ösztöndíj" elnyerésére.
A Siemens Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem között létrejött 2013. évi Együttműködési Megállapodás keretén belül meghirdetésre kerülő „Siemens-ösztöndíj" pályázat célja, olyan tehetséges fiatalok díjazása és további kutató munkájuk ösztöndíjjal való segítése, akik az ipar műszaki fejlesztését elősegítő, innovatív, újszerű, saját ötletet is tartalmazó szakdolgozatot / diplomamunkát készítettek az alábbi Siemens témák egyikében:
Az „Ágazati együttműködés a hulladékgazdálkodás, szennyvízkezelés és megújuló energia képzési rendszerének fejlesztése érdekében" című projektre a TÁMOP - 4.1.1.C-12/1/KON-2012-0018-AS azonosítószámú pályázattal 864.180.900 forint támogatást nyert a Szent István Egyetem és konzorciumi partnerei.
A zöld gazdaság fejlesztésének témájához kapcsolódó projekt nyitókonferenciája 2013. június 25-én kerül megrendezésre Szarvason. A 2013. április 15-én indult és 2015. április 14-én záruló programban a Szent István Egyetem - Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara mellett konzorciumi partnerként jelenik meg a Nyugat-Magyarországi Egyetem - Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara, valamint a
Nyíregyházi Főiskola - Műszaki és Mezőgazdasági Kara.
További cikkeink...
- BME-rektor: nagyon nehéz helyzetben van az egyetem
- XIII. Szárazépítő Szakmai Verseny
- Képzők képzése
- Közösségépítés a design és az építészet eszközeivel - Hello Wood 2013 CLOSER!
- Hallgatókat keresnek a Nyolcadik Építészeti Workshopra!
- Bemutatkozik a Fiatal Mérnökök Csoportja
- IRSTEA környezetvédelmi doktori ösztöndíj-lehetőségek Franciaországban
- TETŐAKADÉMIA 2013 - Az éghajlatváltozás hatásai a tetőkre...
- Növekedési stratégia a Mapei-nél
- Az MKIK elkészítette a szakmai kerettanterveket