Az építőipar az elmúlt időszakban egyre nagyobb lendületet vett Magyarországon, az egyetlen, ami a tartós növekedést megakadályozhatja, az ágazatban tapasztalható súlyos szakemberhiány. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint ennek érdekében szemléletváltásra van szükség: fel kell ismerni, hogy a bérek emelésén kívül a szakemberek számára jobb munkakörülményeket kell nyújtani, biztos alapokon nyugvó gyakorlati oktatásra és a szakmunka megbecsülésére van szükség.
Megismertetni a fiatalokkal a kétkezi munkát
Egyes statisztikai adatok szerint jelenleg mintegy 20-30 ezer szakember hiányzik az építőiparból. Logikus lenne ezt a hatalmas munkaerőigényt a szakiskolát elvégző fiatalokkal kielégíteni, azonban a tapasztalat szerint eszük ágában sincs hosszú távon az ágazatban elhelyezkedni, jelentős részük ugyanis már a szakvizsga letételét követően pályát vált. Ennek az oka kettős: egyrészről a szakmák az elmúlt évtizedekben folyamatosan veszítettek presztízs-értékükből, másrészről pedig a jelenlegi szakképzési rendszer nem alkalmas a gyakorlati tudás átadására.
A lokálpatriotizmusáról is ismert újHÁZ Centrum számára nem csak az fontos, hogy nemes ügyek mellé álljanak, hanem az is, hogy környezetükben támogassák a szakmai utánpótlás-képzést. Éppen ezért debreceni telephelyük, a TÜZÉPKER Kft. úgy döntött, a helyi szakgimnázium számára építőanyagokat biztosít a diákok gyakorlati képzésének elősegítéséhez.
Az újHÁZ Centrum felismerte, hogy bár az építőipar az elmúlt időszakban egyre nagyobb lendületet vett Magyarországon, a tartós növekedést az ágazatban tapasztalható súlyos szakemberhiány megakadályozhatja. Mivel a saját bőrükön is tapasztalják, hogy a kétkezi munka egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára, úgy döntöttek, azon túl, hogy a szakmákat népszerűsítő rendezvények mellé állnak, oktatási intézményekkel is szorosabb kapcsolatot alakítanak ki. Céljuk, hogy segítségükkel biztos alapokon nyugvó gyakorlati oktatás keretében sajátíthassák el a jövő mesterei szakmájuk fortélyait.
Keressük azokat az építészet, tájépítészet, művészet és dizájn szakos egyetemi hallgatókat, akik szívesen vállalnák a debreceni b24 Galéria 800 négyzetméteres udvarának átalakítását, aminek eredményeként a belvárosi udvar a fiatalok kedvelt, „otthonos" helyévé válhat.
A pályázatra olyan mobil, könnyen installálható berendezési tárgyak terveit várjuk, amelyek környezet- és kommunikációteremtő erővel bírnak, és amelyeket funkciójuk, valamint esztétikai értékük révén a város fiatal közössége magáénak érezhet.
Hiánypótló versenyben mérték össze tudásukat Kárpát-medencei építőipari középiskolák csapatai a hétvégén Fehérváron megrendezett Kreatív Építő Kezek építőipari szakmai versenyen.
A három diákból és egy tanárból álló csapatoknak tíz különböző helyzetet kellett megoldani. A rendhagyó szakmai verseny célja a lexikális tudás mérése helyett a versenyzők gondolkodásra sarkallása, kreativitásuk kibontakoztatása a műszaki feladat megoldásának kitalálásától, a tervezésen, szervezésen át a megvalósításig.
Az Energiaklub tovább munkálkodik azon, hogy a magyarországi települések vezetői felkészülhessenek az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásainak enyhítésére. A települési klímavédelemmel kapcsolatos feladatokról és lehetőségekről szóló képzés segíti a döntéshozókat abban is, hogy felkészülten tudják lehívni az erre a területre szánt uniós forrásokat.
Aszály, árvíz, viharos szél és melegebb időjárás – erre kell felkészülni a következő évtizedekben Magyarország nagy részén. A legújabb tudományos kutatások szerint hazánk Európa egyik legsérülékenyebb országai közé tartozik az éghajlatváltozás káros hatásai szempontjából. A nyár egyre melegebb lesz, akár 37-42 Celsius-fokokra is lehet majd számítani, tovább csökken a csapadékos napok száma és az éves csapadékmennyiség, a kevés hűsítő eső pedig hirtelen, nagy mennyiségben és gyakran heves zivatarok kíséretében zúdul majd le.
További cikkeink...
- „A jövőnk záloga a fiatal szakmunkások kezében van”
- SKILLCO – innovatív projekt az építőiparban előforduló képzettségi hiányosságok megszüntetésére
- Bemutatták az építő szakmák életpálya modelljét
- Piacképes gyakorlati tudás a jövő mérnökeinek
- KORSZAKVÁLTÁS AZ ENERGIAHATÉKONYSÁGBAN! MI VÁLTOZIK EGY ÉPÍTKEZÉS VAGY FELÚJÍTÁS KAPCSÁN AZ ENERGETIKAI SZTENDERDEK SZIGORÍTÁSA MIATT?
- „Világversenyképes” szakemberképzést indít a Mapei
- Swedsteel Szakmai Nap 2017
- Komoly és piacképes gyakorlati tudás a pécsi mérnökhallgatóknak - Cement- és betonipari kiegészítő képzés indult a PTE-n
- Kőműves és zsaluzóács továbbképzések
- Homlokzatképzés: felkészülés a 2020 utáni előírásokra - 2017-re az előregisztráció már megnyílt!