A kivitelezésben és tervezésben dolgozó szakemberekkel szemben támasztott jogszabályi követelmények az elmúlt években alapvetően megváltoztak. A Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetség (MÉSZ) összefoglaló kiadványban adta ki a kerámia burkolatok kialakításának szakma irányelveit. A szövetség ezen irányelveinek gyűjteményének tartalmával, tavasszal továbbképzés sorozatot szervez.
A nap programja komplex módon foglalja össze a kerámia burkolatok szakmailag korrekt kivitelezésének szabályait és az arra vonatkozó előírásokat, követelményeket. Az előadások a szabványokat, előírásokat és a gyakorlati szempontokat figyelembe véve járják körül a kerámia burkolatok készítésének témakörét.
Többnyire kedvező tapasztalatokat gyűjtöttek össze azok a szakképző iskolák és vállalatok, amelyek együttműködésük során duális szakképzésben oktatják és foglalkoztatják a diákokat – derült ki a Napi Gazdaság körkérdéséből.
A jelenleg 70 diáknak duális képzést biztosító csepregi Uniriv Kft. már idén bővíteni kívánja tanulói állományát – mondta a Napi Gazdaságnak Pócza Zsolt ügyvezető. A Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskolával és a csepregi Nádasdi Iskolával kötött együttműködés keretében két szakmában (szerszámkészítő, gépi forgácsoló) vesznek részt itt a gyakorlati képzésben a 8.-ik osztályt elvégzett, jelenleg 15-18 év közötti fiatalok. Dorner Kornél, a csepregi intézmény igazgatója azt mondta, a tanulói ösztöndíjhoz és a tanulószerződéssel járó tanulói juttatáshoz a vállalat a harmadik tanévtől opcionálisan – tanulmányi eredménytől függően – további ösztöndíjat is fizet a diákok számára. Ehhez azonban a tanulóknak kötelezően legalább egy évet munkaviszonyban kell eltölteniük a vállalatnál a végzésük után. Dorner Kornél igazgató úrtól a lap munkatársai megtudták, hogy az Uniriv Kft. a duális képzés lehetőségeinek kiszélesítése érdekében két másik vállalattal is szerződést kötött, melyet a jelentkező munkareőigények indokolnak. Negatívumként főként a gyenge alapkompetenciákra visszavezethető 20-30 százalékos lemorzsolódást említette az igazgató.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületszerkezettani Tanszéke – legalább 25 fő végleges jelentkezése esetén – várhatóan 2015. február végi kezdéssel, ismét indítani tervezi az épületszigetelő szakmérnöki szakon történő másoddiplomás képzést. A négy féléves képzésben félévente 6 alkalommal szervezett, két-két napos, összesen négyszer 120 óra kötött elfoglaltságot jelent.
Félévente egy alkalommal, egy- vagy kétnapos épület- vagy üzemlátogatást is tervezünk. A tanfolyamon félévenként 30 kreditpontot kell teljesíteni. A képzés a tanterv szerinti félévvégi vizsgákkal, illetve "Hangszigetelés", "Hőszigetelés" és "Vízszigetelés" tárgyakból tett államvizsgával zárul. Az oklevél megszerzésének feltétele egy elfogadott témavázlatnak megfelelő diplomadolgozat elkészítése, és az abban foglaltak, államvizsgán történő ismertetése illetve megvédése.
A felgyorsult építőipari fejlődés, és az állandóan változó iparág eredményezte szakmai és felsőfokú szakemberképzés együttműködésének célja, hogy az oktatási rendszerből kikerülő frissen végzett szakembereket versenyképes és naprakész tudáshoz és tapasztalthoz segítse. Az összefogás keretében idén ősszel elindult a cement- és betonipari kurzus, 2014. december 10-én pedig ünnepélyes együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség és a Pannon Egyetem.
A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség az összefogás szándékának előtérbe helyezésével új stratégiai irányokat jelölt ki, kibővítette szakmai és érdekérvényesítési tevékenységét, amelynek szerves részét képezi a felsőfokú szakemberképzéssel való együttműködés.
A Német Munkaügyi és Szociális Minisztérium gyakornoki programot indított, melyen magyarországi állampolgárok is részt vehetnek.
A főbb tudnivalók:
- 18-35 éves korú jelentkezőket várnak, akár van már szakmájuk, akár nincs
- Egy Magyarországon lefolytatott 170 órás intenzív német nyelvtanfolyamon kell részt venni (napi 2-3 óra munkanapokon 3 hónapon át), melyre anyagi támogatást kapnak a résztvevők. (Helyszín: Lenau Ház, Pécs) Aki tud németül, annak nem kell ezen részt vennie.
További cikkeink...
- WorldSkills 2015: Kőműves Válogatóverseny
- Tudásalapú építőanyag kereskedelem: tovább nőtt a Mapei
- Jól szerepeltek a magyar versenyzők az EuroSkills versenyen
- MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA - DIPLOMADÍJ PÁLYÁZATOK 2014
- BME: Ősszel ismét indul az építőipari igazságügyi szakirányú továbbképzés!
- Az MKIK támogatja a duális képzés bevezetését a felsőoktatásban
- Termékeny városok
- Magyar szakmunkás siker Európában
- Együttműködési megállapodást kötött az ELI-HU Nonprofit Kft. és a Szegedi Tudományegyetem
- Az LG a mérnöknapon jelentette be, hogy idén is elindítja Tervezői Ösztönző Programját