2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

Velux-dij-webA Nemzetközi VELUX Díj idei pályázói olyan innovatív építészeti és technológiai megoldásokat vonultattak fel, amelyek a napfényt az épületek legfontosabb alkotóelemévé teszik. Kreatív koncepcióik révén jobban megérthetjük, hogyan hat a természetes fény a térérzékelésünkre, és hogy a fény miért alapvető feltétele az egészséges életterek megteremtésének, különösen a sűrűn lakott nagyvárosokban. A VELUX Cégcsoport globális versenyének régiós nyerteseire már csak egy megmérettetés vár, a berlini World Architecture fesztiválon.

57 országból mintegy 600 pályamunka érkezett a 13. Nemzetközi VELUX Díjra, amelynek középpontjában idén a napfény elsődleges energia- és fényforrásként történő használata állt. Ennek megfelelően a díjpályázat mottója 2016-ban a „Holnap fénye" volt, az egyetemi hallgatók pedig két kategóriában – Természetes fény az épületekben, valamint Természetes fénykutatások – indulhattak kreatív megoldásaikkal.

A „Természetes fény az épületekben" kategóriában olyan projekteket várt a pályázatot kiíró
VELUX Cégcsoport, amelyek technológiai megoldásai maximalizálják a napfény mennyiségét az épületekben. Ehhez a pályázóknak kiemelt figyelmet kellett fordítaniuk az épület-koncepció szerkezetére, méretére, formájára, a belső elosztásra, és természetesen a nyílászárókra, illetve az árnyékolásra. Lényeges volt továbbá, hogy a koncepciók megoldásokkal szolgáljanak a nagyvárosi élet kihívásaira, azaz egészségesebb életteret biztosítsanak az ott élőknek.

Velux-dij2-webA „Természetes fénykutatások" kategóriában a pályázóknak a fény fizikai tulajdonságait kellett hasznosítaniuk. A VELUX Cégcsoport ugyanis olyan természetes fénnyel kapcsolatos technológiai fejlesztéseket várt a pályázóktól, amelyek hátterét a fény közösségi terekben való funkcionális, kulturális vagy éppen spirituális felhasználási lehetőségei jelentették. Ezen túl a pályázóknak igazolniuk kellett azt is, hogy javaslatuk javítja a nagyvárosokban élők közérzetét, és hozzájárul az egészségesebb életkörülmények megteremtéséhez.

Pályázatunk egyik célja, hogy megismertessük a hallgatókkal a napfény különböző alkalmazási területeit, és örömmel tapasztaljuk, hogy a természetes fénnyel való kapcsolatot évről évre új, még sosem látott megközelítésből mutatják be a pályázók" – mondta a pályamunkákról Per Arnold Andersen, a VELUX Cégcsoport képviselője, a zsűri elnöke.

A régiós nyertesek 2016. november 18-án Berlinben, az építészet legnagyobb nemzetközi eseményén, a World Achitecture Festival-on prezentálják pályamunkáikat, ahol a tét a VELUX Cégcsoport pályázatának fődíja lesz.

 

További információ: www.velux.com

 

 

Forrás: FLOWPR

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web