2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Elelmiszerbank 1-webA 25 éves Hörmann Hungária fennállása óta küldetésének tekinti a társadalmi elkötelezettséget, a jótékonykodást. Már több olyan projektben részt vett, ahol gyermekintézmények, vagy műemlékek felújítása volt a cél. Most a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek segített egy fejlesztésben.

Lehetőségeinkhez mérten mindig igyekszünk eleget tenni a hozzánk beérkező adomány-kéréseknek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület tevékenysége elismert nemcsak itt Magyarországon, hanem a nagyvilágban is, éppen ezért, amikor értesültünk, hogy mire van szükségük, milyen céllal, örömmel ajánlottuk fel adományunkat." – fogalmazott Szujó László, a Hörmann Hungária ügyvezető igazgatója.

Az adomány háttér-történetét Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke így összegezte: „Lokátor utcai központi raktárunkat 2013-ban nyitottuk meg, itt tároljuk a szerencsére folyamatosan növekvő élelmiszerfelesleg adományokat. Ennek a raktárnak volt egy olyan pince része, amelyet nehézkesen tudtunk megközelíteni, viszont nagy szükségünk volt erre a területre is. Éppen ezért, az év elején kiegészítő fejlesztésbe fogtunk. A tervezési időszakban kerültünk kapcsolatba a Hörmann Hungáriával. Legnagyobb örömünkre, amikor megtudták, hogy kik vagyunk, megismerték az Élelmiszerbank céljait, azonnal felajánlották adományként a számunkra szükséges garázskaput. Ez nagyon sokat jelent nekünk, tekintve, hogy mi non-profit szervezetként igen szűkös anyagi forrásokkal rendelkezünk, a működésünkhöz szükséges fedezetet támogatásokból teremtjük elő."A raktár felújításában még vannak kisebb munkálatok, de az adomány garázskapu már a végleges helyére került.
Az első élelmiszerbankot Amerikában alapították, 1966-ban. Európában jelenleg 23 országban 265 kirendeltség működik, amelyek évente több mint 500.000 tonna élelmiszert osztanak szét ingyenesen 33 000 karitatív szervezet részére, amelyek összesen mintegy 5,9 millió rászoruló emberhez juttatták el az adományokat.

Elelmiszerbank 3-webA Magyar Élelmiszerbank Egyesület lelkes csapata 10 alkalmazottból és közel 20 rendszeresen segítő önkéntesből áll. Az Egyesület jelenlegi ügyvezetője is sokáig önkéntesként segítette az Élelmiszerbank munkáját. Az Élelmiszerbank jelenleg gyártóktól és kereskedőktől gyűjti be az élelmiszerfelesleget, azaz hidat teremt a rászorulókat közvetlenül kiszolgáló szervezetek, illetve az élelmiszer-felesleggel rendelkező és adományozó vállalatok között. A budapesti központi raktár segíti a gyártóktól beérkező élelmiszerfeleslegek tárolását, logisztikáját és osztását. 2012 óta működik az Egyesület „expressz árumentési" programja, ennek lényege, hogy áruházakból közeli lejáratú élelmiszereket ment az Élelmiszerbank, melyet a közelben működő partnerszervezetek közvetlenül juttatnak el a rászorulókhoz, lehetővé téve ezzel a kereskedelemben felmerülő élelmiszerfeleslegek mentését is.

Elelmiszerbank 4-webTöbb mint 10 éves fennállása óta folyamatosan növeli az általa összegyűjtött és megmentett élelmiszerfeleslegek mennyiségét. 2015-ben 2600 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen nélkülözőkhöz, 300 partnerszervezetén keresztül közel 300 000 rászorulót lát el rendszeresen. 2005-ös megalakulása óta 37 400 tonna élelmiszert osztott ki közel 17,2 milliárd forint értékben. Azt, hogy munkájukra mennyire nagy szükség van, bizonyítja, hogy 2016 első félévében az Egyesület által begyűjtött élelmiszerek mennyisége meghaladta a 2 000 tonnát, megközelítve a tavalyi év eredményét, ezzel előre vetítve egy több mint 50%-os növekedést erre az évre.

Ha valaki szeretné segíteni a munkájukat, megteheti pénzadománnyal, vagy éppen önkéntes munkával. Jelenleg is éppen irodai önkénteseket keresnek, örömmel várnak minden olyan érdeklődőt, aki számára fontos egy igazán jó ügy.

 

További információ: www.elelmiszerbank.hu, www.hormann.hu   

 

 

Forrás: Stern Communication

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web