2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

rrf-logoMi a valóság? A válasz egyre nehezebben meghatározható és egyre több kérdést vet fel. A Reality Research Festival október 21. és 27. között Budapesten városi játékokkal, kiállítással, filmvetítéssel, előadásokkal és gyerekprogrammal igyekszik művészeti, fejlesztői és kutatói szempontokból vizsgálni a témát. Az izgalmas és hiánypótló esemény a Kitchen Budapest (KIBU) és a PLACCC kezdeményezésére jön létre. A programok többsége ingyenes.

A Reality Research Festival október 21. és 27. között első alkalommal várja az új technológiák iránt érdeklődőket Budapesten. A rendezvény célja, hogy művészeti, fejlesztői és kutatói szempontokból egyszerre értelmezze, hogyan ékelődnek be az új technológiák, az AR – augmented reality (kiterjesztett valóság), a VR– virtual reality (virtuális valóság) és az MR– mixed reality(kevert valóság) az észlelési és a tudati zóna közé, illetve hogyan befolyásolják a körülöttünk lévő világ megismerését, feldolgozását.

A valóságkutatók hete a PLACCC Nemzetközi Művészeti Fesztivál és a 2007 óta működő, technológiai innovációval foglalkozó labor, a Kitchen Budapest kezdeményezésére született meg több más hazai és nemzetközi kulturális szervezet közreműködésével. A Reality Research Festival központja a Kubik Coworking Iroda alagsorában talált otthonra (13. kerület, Jászai Mari tér 5-6.).

A fesztivál egyik főszervezője, a PLACCC hagyományosan köztéri és helyszínspecifius művészeti produkciók bemutatásával foglalkozik. Rendszeresen hív meg olyan alkotókat, akik használják a digitális technológia nyújtotta lehetőségeket, hogy a városról, a köztérről beszéljenek. Emellett az a kihívás is egyre izgalmasabb, hogy tudnak-e még hatni a digitáliákat mellőző „analóg" taktikák a valóságérzékelésünkre, a városi léthelyzet megélésére. A Reality Research Festival keretében a PLACCC mindkét megközelítésre hoz példát: a belga CREW olyan sétát szervez, ahol a résztvevők high-tech, immerzív eszközöket felvéve mást látnak, mint ahol mozognak, a magyar Normal Vektor fiatal művészeinek projektje pedig a városi tér folyamatosan változó észlelésének egy radikálisan fizikai megélését nyújtja. A finn Reality Research Center és a német Invisible Playground együttműködésében megvalósuló Centre of Possibilities pedig a virtuálisat mint lehetőséget értelmezve ötvözi a digitális platformok, a közösségi média és az városi játékok műfaját.

rrf-unfoldingAz Unfolding Budapest a KIBU-ban dolgozó két művész, Ravasz Jonathan és Filip Ruisl (SK) projektje, amely az építészeti rekonstrukció lehetőségeit vizsgálja a virtuális térben. Miközben az épített környezet megőrzése bonyolult jogi és tulajdoni viszonyok függvénye, addig a digitális design a hozzáférésen alapuló kreatív folyamatok terepe. A fesztiválon bemutatott esettanulmány a 7. kerületben található, Pollack Mihály tervezte Makkhetes vendéglő, a mai Holmi-ház (Rottenbiller utca 52.) homlokzatát adja vissza az eredeti terveknek megfelelően a kiterjesztett valóság (AR) alkalmazás segítségével.

A városi sétával összekötött bemutató október 23, 25 és 27-én várja a programra előzetesen regisztrált, maximum 5 fős csoportokat.

Unfolding projekt prezentációk:

  • október 23. (vasárnap) 10:00-11:00, 15:00-16:00
  • október 25. (kedd) 17:00-18:00
  • október 27. (csütörtök) 17:00-18:00

Regisztrációhoz kötött, ingyenes városi séta.

Regisztráció: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Találkozóhely: Rottenbiller utca és Dob utca sarka https://www.facebook.com/events/1406667422695704/

 

A KIBU tehetséggondozó programjában szintén résztvevő alkotó, Pribék Gábor Kolozsvári Lajossal a Szabadság tér hangzásvilágát rögzíti és alakítja zenévé (Audiovisual Map). A téren egy 3D térképpel és GPS nyomkövetéssel rendelkező okostelefonos alkalmazás teszi lehetővé, hogy bejárjuk a kísérleti zeneművet.

A Jászai Mari tér 5-6. szám alatt található óvóhelyen gründolt art & tech bemutató, a Neuro Gym elsősorban hazai alkotók kísérleteit mutatja be a 3D-s és szintetikus világok tervezésének területén. A csoportos kiállítás többek között Jelena Viskovic, Páll Tamás, Kim Leigh Pontin, Fridvalszki Márk, Pribék Gábor, Csiszár Mátyás-Kovács Zoltán (Meetlab) és Kovács Gergő munkáit mutatja be. Az esemény a fesztivál teljes ideje alatt látogatható (október 21-27) délután 3 és este 9 óra között.

A fesztivál elméleti felvetéseit az október 22-i egész napos előadássorozat meghívott szakértői veszik sorra. A nemzetközi résztvevők Mirko Stojkovic a belgrádi ApsArts alapítója, Pekko Koskinen a finn Reality Research Centre-ből, Joris Weijdom az utrechti Maplab vezetője, Daniel Schwarz a kölni Takomat Internet Agentur alapítója, Peter Tomaz Dobrilla, a maribori KIBLA Multimedia Center alapítója, továbbá Nemes Z. Márió költő-esztéta, Sepsi László író, Nagyfi Richárd szociológus és Jelena Viskovic képzőművész.

A Toldi Klubban október 26-án a Crosstalk Video Presentation bemutatja a Metahaven holland design stúdió új filmjét, a Valóságos Egek (Information Skies) című pszichodrámát arról a jövőről, amelyben a virtuális valóság már mindenütt jelenvaló. A magyar nyelvű és magyar főszereplővel (Dávid Georgina) készült 26 perces videót a Metahaven egyik alapítója, Daniel van der Velden vezeti fel.

Gyerekeknek és szüleiknek tart foglalkozást október 22-én, szombaton a Makerspace közösségi műhely a Jászai Mari téri fesztiválközpontban. A modern technikai eszközök használatát célzó készségfejlesztés a népszerű videójátékot, a Minecraft 3D-s mechanikáját ötvözi kézzelfogható építőelemekkel (littleBits).

Reality Research Festival megnyitó: 2016. október 21. (péntek) 19 óra,
Helyszín: Kubik Coworking iroda (13. kerület, Jászai Mari tér 5-6. ) - földalatti bunker

 

Partnerek: Takomat Agentur (DE), KIBLA (SL), X-OP (SL), Kortárs Építészeti Központ, Makerspace, Crosstalk Video Art Festival, Let it Be! art agency, smARt est.2015, Meetlab, VaLyo Egyesület

 

Támogató: KUBIK Coworking Iroda, Robert Bosch Foundation, FinnAgora, In Situ, Flamand Kormány Képviselete, Holland Királyság Nagykövetsége, Toldi Klub

Co-funded by the Creative Europe Programme of the European Union.

 

További információ és programok:  realityresearch.info

 

 

Forrás: Reality Research Festival

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web