A Volkswagen Haszonjárművek négy hónapos, Európa harminc országát felölelő utazásra küldi az új Craftert. Az utazásra egyhuzamban, különböző útviszonyok és időjárási körülmények közepette kerül sor, a projekt célja az, hogy különleges szakembereket találjon az egyes országokban, annak érdekében, hogy kiderüljön: mi az, ami őket megállás nélkül a tökéletesség elérése felé hajtja.
A projektnek 2017. február 15-én volt a budapesti állomása a budaörsi repülőtéren működő, történelmi repülőgépeket (Li-2, Po-2, Kánya, Gerle, Cimbora) restauráló és gondozó Goldtimer Alapítványnál. Az alapítvány a világ ma már egyetlen repülőképes Li-2-esének (az utolsó MALÉV gépnek) az üzemeltetője is egyben.
Az új Craftert nagyon változatos felhasználói csoportok igényeihez és szükségleteihez szabták. Így ez a haszonjármű sokkal praktikusabb, költség-hatékonyabb és innovatívabb, mint bármikor korábban, ebből eredően megfelel minden olyan kihívásnak, ami a hétköznapi életben a kézműves mesterségek gyakorlatában előfordulhat.
Különleges jellemzői: a jármű egész koncepcióját alapjaiban újratervezték – konkrét ügyféligények alapján. A Crafter jó hasznát veszi „kistestvére", a hatodik generációs Transporter formatervének és példás minőségének: kívülről dinamikus, korszerű és agilis, ugyanakkor olyan masszív belső értékeket kínál, mint például a lehető legnagyobb hasznos teherbírás, az ideális, akár 18,4 m3 raktérfogat és a raktér 2196 mm legnagyobb belső magassága.
Az új Crafter a modellváltozatok rendkívül széles választékát kínálja, beleértve a nagy teherbírású kiviteleket is. Zárt furgonként és kombiként az új Crafter különböző hosszúságú (5986 mm, 6836 mm vagy, zárt furgonként, 7391 mm is) és magasságú (2355 mm, 2590 mm vagy, zárt furgonként, 2798 mm is) változatokban áll rendelkezésre. Ezeket egészítik ki a fülke-alvázas kivitelek rövid- vagy duplafülkével, különböző hosszúságokkal és felépítményekkel vagy azok nélkül, például platóval, dobozos felépítménnyel vagy billentő szerkezettel.
A raktér szélessége a kerékjárati ívek között 1380 mm, míg a raktér legnagyobb hosszúsága 4855 mm, ami a kategória legjobb raktérméreteit jelenti. A tolóajtók 1311 mm széles nyílásának, az elsőkerék-hajtású változatok esetében a rakodóperem 570 mm magasságának és a 270 fokos szögig nyitható hátsó raktérajtóknak köszönhetően könnyű az új Crafter rakodása. A rakomány „minden oldalról" rögzíthető: opcionálisan az oldalfalakba, az elválasztófalba, a tetőbe és a padlóba is a repülőgépiparban szabadalmaztatott profilokból álló rakományrögzítő síneket építenek be.
Az ebben a kategóriában elsőként bevezetett elektromechanikus kormánymű kiváló irányíthatóságról, optimális manőverezhetőségről és mindenféle terhelési állapotban biztonságos menettulajdonságokról gondoskodik. A kormányzás nagyobb pontossága és kifinomultabb visszajelzései a CO2-kibocsátást is jelentősen csökkentik az adaptív energiafogyasztás révén.
Mindemellett a járművezetői munkahely ergonómiáját is optimalizálták. Opcionálisan az ergonomikus, rugós felfüggesztésű, AGR-címkével ellátott („Egészséges Hátért Kampány"), állítható gerinctámaszú és masszázsfunkciót is kínáló ülés, három különböző változata is rendelhető. Az új Crafter típusban szériafelszerelés az elektromos ablakemelő, a rádiótávirányítású központi zár, valamint a praktikus, ergonomikus tervezésű tárolóhelyek, amelyekben mobiltelefon, laptop, táblagép, colstok, munkavédelmi kesztyű és sok minden más is elhelyezhető.
Az új Crafter különböző jól átgondolt előkészítéseket biztosít a felépítménygyártóknak: az extraként rendelhető univerzális raktérpadlót polcrögzítésekkel látják el, lehetővé téve a lízingautókból vagy az elődmodellekből származó meglévő polcrendszerek beépítését az összes jól ismert, egyedi megoldásokat kínáló beszállítónak. Gyárilag beépített extrafelszerelésként rendelkezésre áll egy második kompresszor hűtött vagy friss áruk szállításához, egy második akkumulátor négyféle változatban, egy második légkondicionáló és egy második hőcserélő az üzemanyaggal működő kiegészítő fűtés számára.
Az új Crafter az aktív vezetéstámogató rendszerek kimagaslóan széles választékát biztosítja, mint például aktív sávtartást segítő rendszert (Lane Assist), parkolást segítő rendszert (Park Assist) és vontatmánnyal manőverezést segítő rendszert (Trailer Assist). Az elérhető passzív biztonsági rendszerek között megtalálható – a vezető és az első utas számára a front-, oldal- és függönylégzsákokon kívül – a tolatást segítő kamera, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető kitolatás asszisztens (Rear Traffic Alert) és a kifejezetten az új Crafter számára kifejlesztett, érzékelőkön alapuló oldalsó védelmi rendszer.
Mindemellett az új Crafter előkészített telematikai funkcionális csatlakozási felületként kínálja az FMS flottairányítási csatlakozási felületet (FMS Fleet Management Interface), amely a piacon általánosan elérhető telematikai megoldások bármelyikével társítható. Ezáltal az új Crafter könnyen integrálható meglévő flottákba.
A Crafter számára továbbfejlesztett 2.0l TDI motor, az „EA 288 Haszon", elsőkerék-hajtással három különböző teljesítményszinttel áll rendelkezésre az Euro 6-os piacokon: 75 kW (102 LE), 103 kW (140 LE) vagy BiTurbo TDI változatban 130 kW (177 LE) teljesítménnyel. Az 1968 cm3-es TDI motort keresztben építik be, nyolcfokos szögben előrefelé döntve, ami rövidebb beépítési teret igényel, ezáltal nagyobb helyet biztosít a vezetőnek és a rakománynak. Mindegyik motor teljesíti az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normát, és széria felszerelésük a stop-start rendszer. Összességében átlagosan 15 százalékkal csökkent az üzemanyag-fogyasztásuk. Az új Crafter masszívságával és csekély kopási, karbantartási, illetve javítási költségeivel is kitűnik, amelyek mindegyike kedvezően befolyásolja a teljes birtoklási költséget (TCO) a jármű élettartama során.
Carsten Sass, a németországi értékesítésért felelős vezető ezzel kapcsolatban elmondta, hogy: „Az új Craftert a felhasználói célcsoportokkal szoros együttműködésben fejlesztettük ki, és különös figyelmet fordítottunk a minőségre. A „Mesterektől a mesterekhez" akcióval az a célunk, hogy bemutassuk, mennyire megbízható gépkocsi az új Crafter, és hogy ez az autó még a legkülönlegesebb mesteremberek munkájába is tökéletesen bele tud illeszkedni."
A „Mesterektől a mesterekhez" körút Hannoverben, a Volkswagen Haszonjárművek márka központjában kezdődik. Innen az 56 éves Andreas Berndt kávépörkölő üzletéhez vezet az út, aki egyedi kávéfajtákat pörköl, és különös figyelmet fordítva az igényes munkafolyamatokra. Őt kávépörkölő mesteri munkája büszkeséggel tölti el, szakmáját Európa kávépörkölőit végigjárva sajátította el.
A Crafter következő két megállója Franciaországban és Spanyolországban lesz, utána a legszokatlanabb munkát végző mesteremberek utáni kutatás Európában, Marokkóban és Izlandon folytatódik. Legyen szó skótduda készítőről Skóciában, szélmalom felújítóról Hollandiában, a holland királyi udvarnak szállító virágtermesztőről, vagy a fejszéket készítő svéd kovácsról, összeköti őket a szenvedély, hogy tökéleteset alkossanak.
Az elkövetkező hónapokban tehát az új Crafter megközelítőleg a Föld kerületével azonos távolságot fog megtenni, és gyakorlatilag az első pillanattól kezdve egy „minőségi ellenőrzésnek" veti alá magát.
Forrás: Porsche Hungaria Kft.