2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

dijazottak-wMint minden évben, a HUNGEXPO Zrt. most is meghirdette kiállítói között a HUHGAROTHERM Díjat. A díjra azon kiállítók pályázhattak, akik az elmúlt évben új termékkel léptek a piacra. A beérkezett pályázatokat szakemberek alkotta zsűri bírálta el. Az eredmények már a kiállítás megnyitása előtt nyilvánosságra kerültek azért, hogy a látogatók időben informálódjanak a legújabb fejlesztésekről, és a nyertesek pedig éljenek a marketing- és reklámjogok adta lehetőségekkel. A díjakat ünnepélyes keretek között a CONSTRUMA megnyitóján adták át.

A Hungarotherm 2017 nagydíjpályázatára 14 pályamunka érkezett. 7 kategóriába lehetett besorolni a nevezett termékeket és berendezéseket:

  • szerelvények
  • gáztüzelésű kazánok
  • alternatív kazánok
  • szellőztetők
  • tárolók
  • hőszivattyúk
  • napkollektorok

Az 5 tagu szakmai zsűri 5 kategóriában találta a beadott pályázatokat Nagydíjra felterjeszthetőnek a több éve kialakított szempontok alapján. Az idei kiállítás pályázati rendszerében a zsűri tett egy engedményt is: külföldi referenciákat is elfogadott, különös tekintettel, hogy idén több cég is teljesen új fejlesztésű berendezéssel, megoldással lép a magyar piacra.

Nagydíjasok

oventrop q-tech Hungarotherm-w1. Kategória: Szerelvények

Nyertes: OVENTROP térfogatáram-szabályozással működő „Q-Tech" termosztatikus szelepcsalád

Jellemzői: fűtési rendszerek automatikus hidraulikai kiegyensúlyozására alkalmas szelepcsalád, mely szelep egy termosztatikus szelep és egy membránvezérelt térfogatáram-szabályozó kombinációja. A műszaki megoldással mind a beszabályozás, mind az üzem közben változások egyszerűen és gyorsan megvalósítható illetve lekövethető, amivel nem csak időt, hanem energiát is tudunk megtakarítani.

Indoklás: különösen előnyös, szerelő- és felhasználóbarát, hogy az Oventrop szelepházak a gyártás kezdete óta azonos méretben készülnek, így a modernizálás vagy egy energiahatékonysági korszerűsítés egyszerűen, gyorsan, járulékos költségek nélkül megvalósítható. Valamint erősen ingadozó hálózati nyomáskülönbségek mellett is alkalmazható, ami lehetőséget ad új és régi berendezések ismert és ismeretlen kialakítású csőhálózatának gyors és szakszerű hidraulikai kiegyensúlyozására. A zsűri innovatív megoldásnak ítélte.

2. Kategória: Alternatív kazánok – szilárdtüzelés

Herz-HungarothermNyertes: HERZ Pelletstar Condens – pelletkazán kondenzációs technikával

Jellemzői: mind új építésű ingatlanok, mind felújítás esetén ideális megoldás, mert egyidejűleg – megfelelő rendszertechnikai kialakítás mellett akár fűtési puffertároló nélkül is – alkalmas alacsony (sugárzó fűtések pl. padlófűtés) vagy magas hőmérsékletű (pl. radiátoros) fűtési rendszerek kiszolgálására a széles szabályozási tartományának köszönhetően. A beépített lambda-szonda által vezérelt égéstermék összetétel alapján a berendezés állítja a tüzelés folyamatát, hogy a legkevesebb károsanyag jusson a környezetbe és a legjobb hatásfokkal égesse el beadagolt tüzelőanyagot, biztosítva ezzel az energiatakarékos üzemet, a tökéletes égést.

Indoklás: ez a berendezés alkalmas mind a központi pellet-silóból történő kiszolgálással történő üzemre, de lehetőség van – a kis teljesítmények miatt különösen fontos – a saját napi tárolójából történő tüzelőanyag ellátásra, mely a felújításkor igen fontos telepítési előny. Emellett a szilárdtüzelésben alkalmazza a kondenzációs technika előnyeit, hogy a távozó égéstermékben lévő vízgőztartalom lekondenzálásával kinyerhető párolgáshőt a fűtési rendszer részére hasznosítani tudja.

3. Kategória: Szellőzés

Hajdu Hungarotherm-wNyertes: HAJDÚ egyhelyiséges hővisszanyerő-szellőztető berendezés

Jellemzői: a Hajdú Air HR alkalmas egy épületen belül egy helyiség szellőztetésére. A beépített keresztáramú hőcserélő segítségével a beszívott friss levegő télen előmelegített, nyáron előhűtött állapotban kerül be a térbe, az elhasznált kivezetendő levegő energiatartalmának függvényében. A beépített pollenszűrő által a szellőző levegő por és pollenmentes. A beépített ventillátorok csendes és energiatakarékos kivitelűek, valamint a kényelmes használatot teljesen automatikus üzem és távirányító is segíti.

Indoklás: a szellőztető berendezés a külső falsíkon lévő nyílászárókhoz többféle módon, függőlegese és vízszintesen is beépíthető, mellyel egy nagyon rugalmas és sokoldalú felhasználást tesz lehetővé. Külön értékelést kapott, hogy Magyar gyártó és termék!

4. Kategória: Hőszivattyúk

Nilan-Hungarotherm-wNyertes: NILAN COMPACT POLAR KÜHL AIR 9 hőszivattyús központ

Jellemzői: két hőszivattyúval ellátott kompakt gépészeti központ, mely biztosítja az épület számára a felület-fűtés/hűtés, a hővisszanyerős szellőzés, a szellőző levegő fűtés/hűtés és páratartalom szabályzás, a konyhai elszívás és a használati melegvíz készítés funkciókat, feladatokat. A felhasználást, az elhelyezhetőséget nagymértékben segíti, hogy mindösszesen 0,54m2 a berendezés helyszükséglete. Intelligens vezérlése mindig a legoptimálisabb energiafelhasználást választja az épület komfortjának biztosítására.

Indoklás: technikai felépítésének és a primer energiafelhasználásra optimalizált vezérlésének köszönhetően különösen kedvező üzemeltetési költségeket prognosztizál a berendezés. Lakótérben történő elhelyezhetősége, a számos kiegészítő modulja (pl. napenergia hasznosítás) sokoldalú felhasználást tesz lehetővé. A zsűri külön értékelte, hogy a NILAN pályázati anyag etalon a beadott pályaművek között. Hiánytalan, esztétikus, követendő példa.

5. Kategória: gáztüzelésű kazánok

Weishaupt-HungarothermNyertes: Weishaupt Thermo Condens WTC-GW-B sorozat

Jellemzők: a földgáztüzelésű kondenzációs kazánok legújabb fejlesztésű berendezése. A totális tüzelésvezérlés mellett (SCOT-szenzor) a kiterjesztett modulációs teljesítmény tartomány, valamint az extrém halk működés és minimális készenléti veszteség, valamint a színes grafikus magyar nyelvű CAN-BUS vezérlő menü rendszer az új sorozat kiemelkedő tulajdonsága, mellyel a szezonális hatásfokban is megmutatkozik (94% - „A" energiahatékonysági osztály). A tartós acél és szálcsiszolt alumínium burkolati elemek esztétikus és időtálló berendezést takarnak, melyben a legkorszerűbb részegységek és az egyedülálló fejlesztési munka alkotja a megbízhatóságot. Az új fűtő- és kombi készülékeket egy időben mutatja be a vállalat szerte a világban, ahol képviselettel, leányvállalattal rendelkezik.

Indoklás: a hazai energiafelhasználás alapvetően földgázfelhasználásra épül, így nagyon üdvözítő, hogy a kondenzációs készülékek fejlesztésének eredménye a tüzeléstechnika és a károsanyag kibocsátás területén egy új készülékkel Magyarországon is elérhetővé válik. Professzionális műszaki megoldások, optimális földgázfelhasználás, kimagasló szezonális hatásfok és egy szerelő, felhasználó barát beállítási és kezelőfelület, valamit az energia-menedzsment rendszer a minőséget és a megbízhatóságot szavatolja. A zsűri külön értékelte, hogy a forgalmazó egyedülállóan 365 nap 24 óra szervizszolgáltatást tart fenn.

Összefoglalás, zárszó

Kapcsolódó cikk(ek):
CONSTRUMA DÍJ - Nyertesek és nyertes termékek 2017-ben

Az idei pályamunkák sokoldalúsága azt bizonyítja, hogy az iparágunkban tapasztalható gazdasági visszaesés ellenére a gyártók figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és az energiatakarékossági, energiahatékonysági követelményeknek és céloknak - mely a lakókörnyezetünk védelmét szolgálják az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése által – messzemenő figyelembevételével. Külön öröm, hogy a kondenzációs technika más területeken is kamatoztatja kedvező hatását és hogy a magyar gyártó színvonalas, korszerű termékekkel tud megjelenni a piacon.

A zsűri minden tagja nevében eredményes és tárgyalásokban, üzleti sikerekben gazdag kiállítási napokat kívánunk minden kiállító cég munkatársainak. A nyertes pályázóknak külön gratulálunk a színvonalas berendezésekért elnyert elismerésekért. Kívánjuk, hogy ez a díjazás az értékesítésükben is pozitív hatást váltson ki.

 

 

Forrás: Hungexpo Zrt.

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web