2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

EBSZ 2017 logo 1200px2017. szeptember 14-16 között, immár hatodik alkalommal nyílik meg Magyarország első számú építőgép kiállítása. Az Építőgép-Forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége (ÉBSZ) rendezvénye egyedülálló a hazai – sőt a nemzetközi – piacon. A három napos kiállítás és vásár ez évben a tököli reptéren kerül megrendezésre. Eddig 44 kiállító jelezte részvételét.

A kiállítás kapcsán beszélgettünk Dr. Csorba Kázmérral, a Szövetség elnökével.

Csorba-KazmerMit kell tudni az ÉBSZ-ről?

Csorba Kázmér: Az Építőgép-Forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége 2005-ben jött létre, jelenleg 25 tagvállalatunk van. Az érdekképviseleten túl, többek között szakmai, etikai normák kidolgozásával, a tagok együttműködésének koordinálásával, rendezvények szervezésével, piaci segítségnyújtással foglalkozik. Büszkék vagyunk rá, hogy a nagy nemzetközi gyártó- és forgalmazó cégek mellett hazai vállalatok is képviseltetik magukat. Tagvállalataink összforgalma eléri az évi 20 milliárd forintot, amely további több százmilliárd forintot generál, elsősorban az építőiparban és a mezőgazdaságban. Az újgép forgalmazás szegmensben a piac 95%-át fedjük le. Elmondhatjuk tehát, hogy a magyar gazdaság megkerülhetetlen szereplői vagyunk.

Honnan jött az Építőgép Kiállítás ötlete?

CS.K.: Az iparág szereplői több mint tíz éve „kinőtték" a Construma kiállítást. Már a Szövetség alakulásának évében felvetődött egy önálló rendezvény gondolata. 2007-ben nyílt meg először az ÉBSZ Építőgép kiállítás. Az első rendezvény azonnal nagy sikert aratott, a szakmai és a laikus közönség soraiban is. Kiemelt célunk volt, hogy olyan speciális kiállítást hozzunk létre, ahol életszerű körülmények között bemutathatók, tesztelhetők, kipróbálhatók az építőgépek. Az ide rendezvényen a tököli repülőtér 100.000 négyzetméterét vesszük bérbe három napra ! 12 gépkategóriában, 61 gépet lehet majd kipróbálni. Európában ez, az életszerű lehetőség a mi kiállításunkon kívül – tudomásom szerint - kizárólag egy ausztriai rendezvényen tehető meg. Az első öt rendezvény után nem túlzás kijelentenem, hogy az ÉBSZ Építőgép Kiállítás hiánypótló, és a szakma csúcsrendezvénye.

Mire számíthat a látogató, milyen programok lesznek a kiállításon?

CS.K.: A szakma és az érdeklődő közönség egyaránt megtalálja a számára érdekes eseményeket és információkat. Jelen lesz az iparág összes nagy munkagép gyártója, akik látványos erőgépekkel - a homlokrakodóktól a darukig, a lánctalpas kotróktól a targoncákig - képviseltetik magukat. A látogatók megismerhetik az építőgépipar jelenlegi csúcstermékeit, fejlesztési irányait. Idén kiemelt téma az emberek és a gépek kapcsolata. Nem túlzás kijelenteni, hogy itt egy helyen egy időben bárki bármilyen szakmai kérdésére választ kap.

Látványosságokban sem lesz hiány: megrendezzük az „Ország legjobb gépkezelője verseny"-ét. A közönséget a világ vezető gépkezelőinek munkagép-show-i szórakoztatják, ahol a robusztus gépek zenére pörögnek, táncolnak. Stihl Timbersports show, légtáncos-akrobata bemutatók, trial bemutató, hadijármű kiállítás, és egyéb ínyencségek várják a kilátogató családokat. Az biztos, hogy – az elmúlt évekhez hasonlóan – a laikus közönség számára igazi apa-fiú program lesz ez a három nap.

 

További információ: www.ebszkiallitas.hu

 

 

Forrás: fama Pr Kft.

 

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web