2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

Baumit-lengyel-uj-1A Baumit Challenge 66 nemzetközi építészeti pályázat műemlék kategóriájának nevezéseiből mutatunk be néhány érdekes példát a környező országokból. Közülük néhány hagyományos értelemben vett rekonstrukció, és olyan épület is van, amelyik új funkciót és modern kiegészítést kapott.

ORANGERIE A LENGYELORSZÁGI LIDZBARK WARMI SKIBAN

1720 körül épült az észak-lengyelországi Lidzbark Warmiński település püspöki palotája, amelynek pálmaháza és kertje nemrégiben teljes rekonstrukción esett át. A lepusztult épület és kert felújításakor az volt a fő cél, hogy az épület a helyreállított barokk kert középpontjaként tűnjön ki. Fontos építészeti feladat volt a régi épületrészek megtartása, állagának megóvása, amelyhez Baumit Sanova felújító rendszert alkalmaztak SilikonColor homlokzatfestékkel.

Baumit-Nemet-2FEGYVERRAKTÁR SCHWEINFURTBAN

A bajor kisváros főterén álló reneszánsz épület az 1500-as évek végén épült fegyverraktárnak, az 1800-as évektől ipari célokra használták, majd lapszerkesztőség működött benne. Városi tulajdonba kerülése után 2013– 2014-ben teljes egészében rekonstruálták. A közel két évszázaddal ezelőtt itt gyártott híres schweinfurti zöld festék arzéntartalma miatt az épületet kármentesíteni is kellett. A homlokzat felújításához Baumit Sanova rendszert alkalmaztak. Ma családok közösségi házaként funkcionál.

 

Baumit-Szarajevo-1SZARAJEVÓI HAMMAM

Bosznia-Hercegovina törökfürdőinek egyike éledt újjá nemrégiben Szarajevóban. A fürdőről szóló első okirat, Iza bej adományozó levele 1462-ből származik. A törökfürdő mai elődje 1890-ben épült és a háborúk során szinte teljesen megsemmisült. A teljes rekonstrukció 2015-ben fejeződött be, az épület egy részében négycsillagos szállodát alakítottak ki, a hammam a központi medencével és a két gőzfürdővel nyilvánosan látogatható. Az épület színezéséhez Baumit SilikatColor homlokzatfestéket alkalmaztak.

 

Baumit-Kolozsvar-6BELVÁROSI REFORMÁTUS TEMPLOM, KOLOZSVÁR

Erdély egyik legértékesebb gótikus épülete Mátyás király rendeletére épült 1486 és 1516 közt. A Farkas utcai templom érdekessége, hogy nincs harangtornya, és hatalmas belső tere nem tagolódik oldalhajókra. A tört kőből rakott templomot 2013–2015 közt Baumit anyagokkal renoválták, a kőhomlokzatot természetes, mészalapú habarccsal újították fel.

 

 

Baumit-Salzburg-2A SALZBURGI TANKJAVÍTÓ

Az eredeti funkciójukban már nem használható épületek újrahasznosítására példa az egykori katonai jármű- és tankjavító üzem. Az 1939-ben épült hatalmas szerelőcsarnokból piactér és szabadidőközpont lett, közösségi irodák és egészségstúdió kapott helyet. Az épülethez egy új irodaszárnyat toldottak, melynek különleges homlokzata ecsettechnikával felhordott Baumit CreativTop modellező vékonyvakolattal készült.

 

logo baumit-webKékesy Péter
alkalmazástechnikai vezető
Baumit Kft.

 

 

 

___________________________________________________________________________

Fotók: challenge66.com

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web