2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

epulet-finalistak13. alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu, Magyarország vezető online szakmai napilapja.Csütörtök reggel a nemzetközi előzsűri képviseletében Golda János Ybl-, Pro Architectura és Prima-díjas építész jelentette be az idei díj finalistáit. Mostantól nyilvános, hogy mely öt épületet, illetve öt tervet találta arra érdemesnek az ismert nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, hogy a Média Építészeti Díjának nyilvános gálaeseményén bemutatkozzanak.

A döntőbe került alkotók idén is a vezető magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló zsűri és az átadón megjelenő közönség előtt fognak prezentálni. A megvalósult épületek közül családi ház, a Palatinus fürdő műemléki rekonstrukciója, a nagykanizsai piarista általános iskola és gimnázium óvodaépülettel való bővítése, kirándulóknak épült menedékház és egy egyetemisták által tervezett galériatér egyaránt a finalisták közé juott. A terv kategória döntősei balaton-felvidéki kilátópontot, egy egykori dézsmaház manufaktúraként való korszerűsítését, erdei szerzetesházat, egy finnországi skanzen új épületeit és egy kecskeméti lakótelepi könyvtár átépítését, funkcióbővítését megálmodó koncepciók. Az előzsűri a benevezett 71 épületet és 82 tervet áttekintve nemcsak a finalistákat választotta ki, de az idei magyar építészeti felhozatalról is véleményt fogalmazott meg. Az 1945 utáni épületek újrahasznosításáról elismerően nyilatkoztak, a fiatal magyar építészeket reménykeltőnek látják.

A Média Építészeti Díját azért hoztuk létre, mert az építészetnek csak szakmai eseményei voltak. Szerettünk volna találni egy olyan formátumot, ami érthetővé teszi a nagyközönség számára, hogy milyen gondolatok vezérlik a minőségi építészetet, szerettük volna megmutatni a lelkét ennek a vizuális kultúrának."- fogalmazott Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu alapító-főszerkesztője.

A nemzetközi előzsűri hetvenegy megvalósult épület közül választotta ki a legjobb ötöt. A zsűrizés során az eredeti, innovatív megoldásokat, a magas színvonalú kivitelezést, illetve a relevanciát kereste. Örömmel látták, hogyan alakulnak át és találnak új funkciót Magyarországon a 20. század második felében emelt épületek (legyen szó 1970-es évekbeli bevásárlóközpontról vagy vidéki pajtáról), és hogyan válnak újrahasznosításukkal a pazarlás alternatívájává, amivel egy új épület építése járna. „Az építészek és megrendelőik anélkül találnak inspiráló, kortárs megoldásokat, hogy sértenék az épületek eredeti karakterét" – jegyzi meg elismerően az előzsűri elnöke, Indira van't Klooster. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy idén a magánberuházások túlsúlyát tapasztalják (lakóparkok és családi házak, irodaépületek, szállodák), amelyeket fontos jó minőségű középületekkel ellensúlyozni.

A nagyszámú műemléki rekonstrukciós programmal (kastélyok, vasútállomások és kúriák felújítása) kapcsolatban az előzsűri egyöntetűen azt hangsúlyozza, hogy valós történelmi rétegek feltárására kell törekedni, figyelmet szentelve az adott településhez való kapcsolódásra.

A fiatal generációt kifejezetten reménykeltőnek látják. A nyolcvankét beérkezett terv közül ötöt választottak ki, ezekben találták meg az elvárt izgalmas ötleteket, a szakszerűséget és alaposságot, az új technológiák iránti nyitottságot és a társadalom jövőbeli igényei iránti érzékenységet. A renoválás, a régi és új rétegek kombinálása terén látott újszerű megoldások alapján arra jutottak, hogy „ha lehetőséget kap ez az építészgeneráció, hogy közreműködjön az örökségvédelmi projektekben, innovatív fordulatra számíthatunk a műemléki helyreállítások terén." Külön kiemelték a beérkezett terveken tetten érhető elkötelezettséget a kulturális és társadalmi funkciók iránt.

Az előzsűri tagjai a nemzetközi építészeti téma kiemelkedő alkotói és kritikusai: Indira van't Klooster, Elša Turkušić Jurić, Joakim Skajaa és Golda János.

A Média Építészeti Díjáért versengő finalista projektek:

ÉPÜLET kategória

 

tervek-finalistak

TERV kategória

Balaton-felvidéki kilátópont – építész tervezők: Bedő László, Kovács Christopher, Vági Péter

Cicvár szőlőmag feldolgozó manufaktúra – építész tervező: Vass István Balázs

Erdei szerzetesház – építész tervező: Faragó Ágnes, Gerges Máté, Kazsoki Anikó

Telep Téka – építész tervező: Bitay Mátyás

Seurasaari Skanzen fogadóépülete – építész tervező: Takács Gyula

 

A Média Építészeti Díja nyílvános gálaestjére november 18-án kerül sor, amelyre jegyek itt rendelhetők. Helyszín: Európa Hajó (1013 Budapest, Budai alsó rkp.)

A gálaest Magyarország egyik legrangosabb, látványos prezentációkkal, filmekkel és fogadással színesített kulturális eseménye, amely közérthetően és szórakoztatóan mutatja be a kortárs magyar építészet csúcsteljesítményeit. A díjak egy részéről döntő médiazsűri újságírókból áll, a közönségdíjat az eseményen résztvevők helyben szavazzák meg, valamint az index.hu oldalán is lehet az index.hu különdíjára szavazni. A kiemelt támogatók 3 tematikus különdíjjal ismerik el a teljesítményeket: Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj, Europa Design Belsőépítészeti Különdíj, Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj.

A Média Építészeti Díjának történetében először kiemelt szakmai partnere a Magyar Építőművészek Szövetsége, akikkel közös cél, hogy a minőségi építészetet hatékonyabban jutassák el a szélesebb közönséghez.

 

További információ: epiteszforum.hu

 

 

Forrás: Zerocom

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web