2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

ae palyazat2002-ben Franciaországban az ALGECO megalapította az Architecture(s) Élémentaire(s) díjat. Az alapító célja, hogy feltárja a jövőt építészeti szemszögből, innovatív ötletekkel, a zsűri által előre meghatározott témában. Ezen felül pedig megtalálja és felkarolja azokat a fiatal építészeket illetve tervezőket, akik a leginnovatívabb és legmodernebb megvalósítható elképzelésekkel rendelkeznek és megvalósítsa azokat a projekteket, amelyek a zsűri szavazata alapján a legjobbak az adott év, adott témájában.

A verseny másik célja, hogy bemutassa moduláris építészet lehetőségeit, hogy a beruházók és a kivitelezők körében is rávilágítson arra a tényre, hogy a moduláris, könnyűszerkezetes rendszerek, épületek ideiglenes vagy állandó építésében milyen lehetőségek rejlenek. A 2002 óta indított verseny az ALGECO szervezésében minden második évben, így idén is megrendezésre kerül, és idén először lehetőség nyílt Magyarországnak is képviseltetni magát.

Az ARCHITECTURE(S) ÉLÉMENTAIRE(S) verseny, BETTER SPACE/BETTER HEALTH szlogennel fényjelzett 2017-es témája: „A város szívében egy új menedék kiépítése – az egészség, és a jó közérzet jegyben". Ezzel a versennyel olyan fiatal építészek, tervezők, iparművészek, belsőépítészek és más alkotó közösségek projektjei kapnak elismerést, akik tervükkel nem csak az előírt elvárásoknak felelnek meg, hanem innovatív ötleteikkel hozzájárulnak az ott élők, dolgozók komfortérzetének javításához, előtérbe helyezik az egészséges életmódot, emelik a környezet esztétikai értékét és alkotásuk turisztikai vonzerőt képvisel.

A pályázatok elbírálásánál fontos a standard ALGECO termékpaletta elemeinek használata, műszakilag és gazdaságilag megvalósíthatóság, városi környezetnek megfelelő innovatív összeállítás, esztétikai újítás és a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele is.

Az Architecture(s) Élémentaire(s) versenyre minden alkalommal számtalan pályázat érkezik, jobbnál jobb pályaművek születnek, amelyek a francia szakmai zsűri véleménye szerint megmutatják az emberi képzelet határtalanságát és az innováció korlátlanságát.

korabbi-dijazottak

A versenyen való részvétel nem csak arra ad kimagasló lehetőséget a pályázónak, hogy összemérje tudását nemzetközi szinten, hanem a győztes projektet meg is építik Franciaországban, így akár nemzetközi karriert is jelenthet. A 2. illetve 3. helyezést 5000 illetve 3000 Euro pénzjutalomban részesítik illetve a legjobb 20 pályamű publikálva lesz a "Architecture(s) Elémentaire(s)" kiadványban, illetve bemutatásra kerül a verseny díjkiosztó ünnepségén.

 

Bővebb információ, a pályázat feltételei az alábbi oldalon: http://algeco.hu/palyazat/

 

 

Forrás: Klassic Kreatív Stúdió Kft.

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web