2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Logo fm2 évvel ezelőtt hangos sikerrel debütált a Lisys-Project Kft. által alapított világítástervezési nívódíj. Az első évet követően a második évben is sok kiemelkedő pályamű érkezett, ami azt bizonyítja, hogy szükség van egy, az összetett látásmódú világítási kultúrát elismerő szakmai kezdeményezésre.

November elejétől újra várja az 5 tagú – Somogyi Krisztinát, Csontos Balázst, Haász Ferencet, Kádár Bálintot, Timóczki-Nagy Mártont összefogó – szakmai zsűri a pályaműveket. A pályázóknak 2018. február 18-ig van lehetőségük a díj megújult honlapján keresztül benyújtani pályaműveiket. Az elmúlt két évhez képest könnyebbség, hogy készült egy mindössze 2 oldalas nevezési lap, s a sikeres pályázáshoz elegendő ezt kitölteni, majd a kiválasztott képekkel a honlapon keresztül feltölteni.

IMG 4980-wA díj idén új honlapot kapott, ahol minden információt megtalálnak az érdeklődők: megismerkedhetnek a tavalyi és a tavaly előtti pályázati anyagokkal, a galériában megnézhetik a díjátadókról készült felvételeket, értesülhetnek a legfrissebb hírekről, érdekességekről, és ami a legfontosabb letölthetik a nevezési lapot és pár kattintással pályázhatnak A Fény Mestere 2017 díjra.

 

IMG 3070-wAhogy eddig is, a 2017-es győztes is összetett díjazásban részesül. A szakmai dicsőségen túl megkapja a névre szóló, gyönyörű metszésű üvegtrófeát és az elismerő oklevelet, az övé lesz a 600 000 forint pénzjutalom, de emellett akinek a munkáját a zsűri a legjobbnak értékeli egy egyedi kulturális tartalommal is fűszerezett franciaországi szakmai úton is részt vehet a Lisys-Project Kft. jóvoltából. Újdonság, hogy a franciaországi szakmai útra a döntőbe került versenyzőket is meghívja a díj alapítója!

Tavalyhoz hasonlóan több különdíj is kiosztásra kerül a díjátadón, 2018 tavaszán. A MABE és az MMK ELT mellett idén a KÉSZ Holding tagja, a Provim Kft. is csatlakozott a különdíjakat támogató szervezetekhez.

 

A díjjal kapcsolatos további információk a megújult honlapon, a www.afenymestere.hu oldalon olvashatók.

 

 

Forrás: Ideamarketing

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web