2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

skillco-logo-horizontal rgbA Szlovén Építőipari és Építőanyag Kamara által koordinált SKILLCO projekt az építőiparban meglévő képzettségi hiányosságok megszüntetését tűzte ki céljául. A szlovén partner mellett a projekt megvalósításában a német és magyar építőipari szakmai szervezet, valamint egy-egy szlovén, német és magyar szakképző iskola vesz még részt. A projekt eredményeinek széles körben történő terjesztéséhez a FIEC, az Európai Építőipari Szövetség nyújt szakmai segítséget.

Az EU anyagi támogatásával megvalósuló hároméves projekt 2016. novemberében kezdődött. A múlt év decemberében Ljubljanában megtartott indító megbeszélésen a partnerek véglegesítették a projekt munkatervét. Ezt követően áttekintették az egyes országok építőipari szakképzési rendszereit és összevetették az építőipari szakmák képzési programjait. A 2017 júniusában Kecskeméten megtartott projekttalálkozón összegezték a projekt első félévében elért eredményeket. Ezután az építési vállalkozások képviselői, valamint a szakiskolák korábban végzett tanulói körében végzett interjúk segítségével feltérképezték azokat a képzettségi hiányosságokat, amelyekre az építőipari szakmunkásoknak a napi munkavégzésük során szükségük lenne, azonban ezek a témakörök nem, vagy nem kellő hangsúllyal szerepelnek a szakiskolák jelenlegi tananyagában.

IMG 7346-wA 2017. október 9-10-én Düsseldorfban megtartott harmadik találkozó házigazdája a Nyugat-Német Iparkamara (WHKT) volt. A partnerek a találkozón áttekintették az eddig megvalósult eredményeket, illetve az elkészült anyagokat, továbbá meghatározták a következő féléves projektszakaszban elvégzendő feladatok körét, és rögzítették azok határidejét. A partnerek feladata a képzési hiányosságokra vonatkozó oktatási egységek kidolgozása lesz. Az eddigiekben ugyanis az építési vállalkozások képviselőivel, illetve a szakiskolák korábbi diákjaival készített interjúk kiértékelése alapján négy olyan képzési hiányosság került azonosításra, amelyek a projektben közreműködő országokban egyaránt relevánsnak tekinthetőek.

IMG 7443-wA partnerek által végzett kutatás eredményeként emellett olyan, már eltűnőfélben lévő szakmai ismeretek is meghatározásra kerültek, amelyek manapság a mindennapi munka során már csak ritkán kerülnek alkalmazásra, azonban a régi épületek felújításánál, karbantartásánál ezeknek a technológiáknak az ismerete is elengedhetetlenül fontos.

A projektpartnerek által készített interjúk elemzését végző, a kivitelező cégek szakembereiből összeállított munkacsoportok – fókuszcsoportok – az építőipari ágazatban az alábbi négy képzettségi hiányosságot azonosították:

1. Szövegértés: Az építési üzemterv és az építési munkák sorrendjének megértése, valamint a projekt dokumentációjának olvasása / megértése, időtervek készítése az ICT (Információ és Kommunikáció Technológia) segítségével az építési helyszínen / az ICT technológia alkalmazása az építési munkákhoz

IMG 7444-w2. Számolás: költségszámítás, költségelőirányzatok készítése a kivitelezés során munkacsoportok számára vagy kis objektumokhoz

3. Munkahelyi biztonság és egészségvédelem: A csont-izomrendszeri rendellenességek megelőzésére szolgáló intézkedések és az ergonómia alapjai

4. Környezettudatosság („zöld ismeretek"): ipari/építőipari hulladék anyagok újbóli felhasználása, újrahasznosítás a potenciálisan káros anyagok biztonságos felhasználásával 

Kapcsolódó cikk(ek):
SKILLCO – innovatív projekt az építőiparban előforduló képzettségi hiányosságok megszüntetésére

A kiválasztott négy képzettségi hiányosság oktatására a Szlovén Szakképzési Intézet által kidolgozott módszertani irányelvek alapján két tananyagmodul kerül kidolgozása. Az egyik (A modul) a szakiskolákban tanuló fiatalok számára, a másik (B modul) pedig az építőiparban dolgozó szakmunkások számára. A német és magyar partner egy-egy, míg a szlovén partner két képzettségi hiányosság tananyagát dolgozza ki. Ezt követően a tananyagegységek angolra, illetve a partner országok nyelvére is le lesznek fordítva, majd 2018-ban minden partnerországban a szakiskolai tanulók, illetve a vállalati dolgozók részvételével két-két pilot tanfolyam kerül megvalósításra.

A következő partnertalálkozó 2018 májusában Budapesten kerül megrendezésre, amelynek az ÉVOSZ lesz a házigazdája.

 

 

Pete Zoltáneu flag co funded
ügyvezető igazgató helyettes
ÉVOSZ 

 

 

 

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web