2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Pályázati felhívást tett közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium a Vidékfejlesztési Miniszter által alapított Lampl Hugó-emlékplakett adományozására.

A 14/2012. (VI. 25.) VM utasítás alapján Lampl Hugó emlékplakett elnyerése tervezési, kivitelezési, technológiai, tájesztétikai és környezetvédelmi szempontból kimagasló, gazdaságosan megvalósított, továbbá gazdaságosan üzemeltethető vízi létesítmények (a továbbiakban: létesítmény) tervezéséért, kivitelezéséért felelős természetes személy által, a létesítmény megvalósításában való meghatározó közreműködéséért, illetve az  eredményesség érdekében kifejtett munkája elismerésére adható.

Pályázók köre

- Az emlékplakettet évenként egy, a pályázat benyújtásának évében vagy az azt megelőző
három évben Magyarországon üzembe helyezett létesítmény tervezéséért, kivitelezéséért
felelős természetes személy nyerheti el.
- Az emlékplakett elnyerésére a létesítmény tervezéséért vagy a kivitelezéséért felelős
természetes személy, vagy több személy együttesen nyújthat be pályázatot.

A pályázat többször is benyújtható. Emlékplakett ugyanazon létesítmény tervezéséért, kivitelezéséért egy alkalommal nyerhető el.

A pályázat általános tartalmi és formai követelményeit:

a) A pályázat benyújtóinak pontos megnevezése.
b) Műszaki leírás. A kiviteli terv műszaki leírásának rövidített változata legfeljebb 15 oldal terjedelemben.
c) Átnézeti helyszínrajz, amely bemutatja a létesítmény földrajzi helyét és a más létesítményekhez való kapcsolatát.
d) Részletes helyszínrajz, a létesítmény jellemző méreteinek feltüntetésével.
e) Technológiai folyamatábra (működési hossz-szelvény) – ha a mű bemutatásához szükséges – amely tartalmazza a létesítmény fő méreteit és az egyes részek egymáshoz való csatlakozását, továbbá a lényeges technológiai adatokat.
f) A pályázók által szükségesnek ítélt részlettervek az építményekről és építményrészletekről.
g) Gazdasági értékelés, amely tartalmazza a fajlagos anyag, energia és egyéb költségmutatókat, továbbá összehasonlítást más hasonló célú már működő berendezésekkel.
h) Kiegészítő dokumentumok a pályázat értékelésének elősegítésére: fényképek, az üzem működésének eredményeit igazoló dokumentumok, szakvélemények stb.
i) A dokumentáció mérete: A/4 vagy ennek többszöröse, A/4 méretre hajtogatva.
j) A pályázat nyelve magyar és a pályázóknak mindegyik dokumentumrészt aláírásukkal kell ellátniuk.

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. október 31.

A pályázat benyújtásának helye: Vidékfejlesztési Minisztérium, Vízügyért felelős helyettes államtitkárság - 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. fsz. 68.
Postacím: 1860 Budapest

Az Emlékplakett átadásának ideje: 2013. március 22-én, Víz Világnapján

A beérkezett pályázatokat bizottság minősíti és javaslatot tesz az emlékplakett odaítélésére a miniszternek. A díjazott emlékplakettet és adományozást igazoló oklevelet kap.
A létesítményen az emlékplakett adományozását igazoló emléktábla kerül elhelyezésre.

További információ: http://www.kormany.hu/download/3/b5/a0000/lampl%20hugo%20palyazati%20felhivas%202012.pdf 

Forrás: www.kormany.hu

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web