2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Együttműködik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) annak érdekében, hogy - az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) foglaltakkal összhangban - minél szélesebb körben hasznosítani lehessen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeket az energetika területén.

Az erről szóló együttműködési keretmegállapodást kedden a sajtó jelenlétében írta alá Kovács Pál, az NFM klíma- és energiaügyért felelős államtitkára és Mészáros György, a NIH elnöke Budapesten, a XII. kerületi MOM Kulturális Központban.

Az államtitkár hangsúlyozta: az energetika kitörési pont lehet a magyar gazdaság számára. A megállapodás a tudományos eredmények, kifejlesztett termékek minél gyorsabb piaci bevezetését célozza. Mint elmondta, az energiastratégiához kapcsolódó cselekvési tervek elkészítése ősszel befejeződik, ezt követően társadalmi vitára bocsátják őket, és valamennyi életbe lép az év vége előtt.

Kovács Pál hozzátette: a keretmegállapodás abból a szempontból is különösen fontos és előremutató lépés, hogy az Európa 2020 Stratégia keretében az Európai Unió 2020-ra a megújuló energiaforrások arányának 20 százalékra növelését irányozza elő.

Mészáros György kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció a gazdasági növekedés legfontosabb forrásai közé tartozik, piaci körülmények között, állami támogatás nélkül azonban nem élnek meg. Az egyik húzóágazat az energetika, az új termékek fejlesztése azonban hosszas kutatómunkát igényel és jelentős költségekkel jár, ezért sem vonulhat ki az állam e területről - szögezte le.

A NIH elnöke beszélt arról is: a hivatal egyrészt politikai szinten, a stratégiaalkotásban, másrészt a szolgáltatásnyújtásban, illetve - külkapcsolati hálója segítségével - a partner-, forráskeresésben lehet a kis- és középvállalkozások segítségére.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere kifejtette: örülnek annak, hogy a megállapodás létrejött, s büszkék arra, hogy helyszínéül a Hegyvidék művelődési házát választották, ami szerinte nem véletlen. "Az az önképünk a Hegyvidékről, hogy nemcsak zöld, lakható, hanem élenjár a környezettudatos gondolkodásban" - mondta.

A polgármester azzal büszkélkedett, hogy a kerületben valósult meg Magyarország első kommunális szennyvíz hőforrású hőszivattyús hűtési-fűtési rendszere, amely a MOM Kulturális Központot is ellátja hővel, ennek köszönhetően jóval olcsóbb a ház üzemeltetése.
Pokorni Zoltán figyelmeztetett, hogy vége a hitelből épülő világnak, új korszakra kell berendezkedni, és a takarékosság az egyik legfontosabb szempont. Magyarországnak, amíg nem lódul meg az európai gazdaság felvevő piaca, arra kell koncentrálnia, hogy minél kevesebbet költsön energiára. Éppen ezért az energiahatékony technológiák fejlesztésének kulcsszerepe van - mondta.

Forrás: MTI

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web