Az idén nem csak a Budapesten zajló világszínvonalú projektek, de négy egyetemi város (Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged) is bemutatkozik a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en, Cannes-ban, 2018. március 13-16. között. A magyarországi befektetői környezet, a fejlesztési irányok, célok és lehetőségek bemutatására, a főváros beruházásainak és a vidéki városok befektetési környezetének népszerűsítésére szolgáló standot közösen alakította ki Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). A befektetői lehetőségek mellett a magyar szereplést kiemelt érdeklődés övezi a Liget Budapest Projekt kapcsán is, miután a fejlesztés a tavalyi MIPIM-en az „ingatlanszakmai Oscaron" Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektje lett. A Liget Budapest Projekt a standon „külön városrészként" látható majd.
Az idei kiállítás magyar vonatkozású újdonsága, hogy a szervezők nem csak a fővárosban dübörgő ingatlanpiacról, ingatlanbefektetési boomról számolnak be, de felhívják a befektetők figyelmét a vidéki városokban rejlő potenciálra is.
A termelő beruházások mellett megfigyelhető trend, hogy egyre több vállalat nyit Budapesten kívül szolgáltató- és fejlesztési központokat, tehát miután a főváros mára megszilárdította helyét a világ ingatlanpiaci élvonalában, a vidéki városok is sikerrel kerülnek fel a nemzetközi befektetési térképre. Ehhez kiváló alapot adnak a fejlett infrastruktúra, az egyetemekről évről évre kikerülő jól képzett, nyelveket beszélő munkaerő mellett azok a már letelepedett vállalatok, amelyek innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységei és eredményei további kapacitásokat vonzhatnak a vidéki relációkba. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), az EY és az SSC Heroes legfrissebb felmérése alapján a Magyarországon letelepedett szolgáltatóipari vállalatok 80%-a tervez bővítést a közeljövőben, és a válaszadók 50%-a venne számításba vidéki helyszínt bővüléséhez. Ennek elősegítésére már jelenleg is zajlanak infrastrukturális és irodafejlesztések, de az előrejelzések még számos növekedési lehetőséget mutatnak.
Magyarország hangsúlyosabb jelenlétét a cannes-i seregszemlén indokolja az a rendkívüli dinamika, ami az itthoni ingatlanbefektetési piacot jellemzi. A CBRE, a világ legnagyobb ingatlantanácsadójának éves jelentése alapján a hazai ingatlanokba irányuló befektetések értéke évente 71 százalékkal emelkedett 2012 óta – szemben a 26 százalékos közép-európai régiós átlaggal. 2017-ben közel 1.8 milliárd euró értékben vásároltak ingatlanokat hazai és külföldi ingatlanbefektetők Magyarországon, és ez a volumen idén vélhetően enyhén tovább emelkedik.
Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes kiemelte: az elmúlt időszakban Budapest a város hagyományos értékeinek megőrzésében és új értékek teremtésében egyaránt látványos, nemzetközileg is elismert fejlődést ért el. Budapest jövőjét és arculatát formáló komplex városrész megújítási projektek páratlan léptékűek egész Európában. Tavaly a 2 milliárd eurót is meghaladta az ingatlanfejlesztések értéke az országban, amelynek 90 százaléka Budapestre összpontosul. A bővülés hátterében a hosszútávú városfejlesztési koncepció, és a kiszámítható, de kellőképpen rugalmas szabályozás áll. A legnevesebb ingatlanszakmai seregszemlén, a MIPIM-en való részvételünk célja, hogy a magyar főváros a nemzetközi ingatlanfejlesztések egyik legfőbb európai állomásává váljon. A főbb budapesti projektek közül kiemelte egyebek mellett a RAK-PARK projektet, az előkészítés alatt álló Duna-Buda projektet, a befejezett margitszigeti zöldfelületi és egyéb kulturális fejlesztéseket, és a TÉR-KÖZ program városrehabilitációs közösségi projektjeit. Az infrastruktúra fejlesztések között kiemelte a 3-as metró felújítását, az épületek közül pedig a Duna Aréna megépítését és a Váci úti ingatlanfolyosó fejlesztéseit. Mindezeknek köszönhetően a hagyományos értékek megőrzése mellett a 2020-as évekre teljesen megújul Budapest városképe.
Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke kiemelte: a HIPA célja, hogy a budapesti ingatlanpiac bemutatása mellett a feltörekvő vidéki városokat is a nemzetközi közönség figyelemének középpontjába helyezze. Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged kedvelt célpontjai a zöldmezős külföldi működőtőke-beruházásoknak és kapacitásbővitő fejlesztéseknek, a kiállításon való megjelenéssel pedig az ingatlanfejlesztők figyelmét is fel szeretnék hívni ezekre a lokációkra.
Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt vezetője, a Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a központi program részeként az egész európai szakma figyelemmel követi a megvalósítási szakaszba lépett projektet, amely Magyarország történetének a Millennium óta a legnagyobb léptékű, intézményfejlesztési programmal ötvözött park- és tájépítészeti munkája. A fejlesztés komplexitását mutatja, hogy tavaly egyedüli európai nagyprojektként a világ négy legjobbja között végzett a MIPIM Awards-on a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategóriában. A Liget megújítása és a kapcsolódó infrastruktúrafejlesztések már érezhetően kedvező hatással vannak a befektetői környezetre, a főváros iránti növekvő nemzetközi érdeklődés az ilyen típusú beruházásoknak is köszönhető. A Liget Budapest Projekt az elmúlt évben a megvalósítás szakaszába lépett, megkezdődött a tájépítészeti megújítás első üteme, megkezdődött Európa legkorszerűbb etnográfiai múzeuma, az új Néprajzi Múzeum építése, elindult az eredeti Zsolnay kerámiákkal díszített Olof Palme Ház rekonstrukciója, letették a Fővárosi Állat- és Növénykertet bővítő Pannon Park alapkövét, és átadták az Állatkerti körúton a Feszl Frigyes eredeti tervei alapján készült új pavilonokat is.
Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke szerint az ingatlanpiaci befektetések és a turizmusban elért eredmények is azt bizonyítják a potenciális befektetőknek és fejlesztőknek, hogy Európán belül trendi befektetési célponttá vált Budapest, más városokhoz képest kedvezőbbek az árak, így a megtérülési mutatók is nagyon vonzóak. Számottevő bővülésnek indult az ingatlanfejlesztési ágazat, a fellendülés 2018-ban is folytatódik, túlszárnyalhatja még a válság előtti sikeres pályáját is. Az ország gazdasági erősödését is tükrözi, hogy erőteljes az érdeklődés az ipari ingatlanok iránt, ebben a szegmensben és a fővárosi irodapiacon is történelmi mélypontra csökkent az üresedési ráta.
A még mindig erős növekedési potenciállal rendelkező iroda- és ipari ingatlanok mellett a lakáspiac is tovább pörög idén, elsősorban a CSOK, a kedvezményes lakásáfa és a lakáshitelezés beindulásának köszönhetően. A fővárosi fejlesztéseken túl örömteli, hogy a vidéki nagyvárosok is kedvező befektetési lehetőségeket kínálnak, történelmi pillanat, hogy négy egyetemi város is bemutatkozik a MIPIM-en – hangsúlyozta az IFK elnöke.
A CBRE összesítése szerint 2017-ben a teljes magyarországi ipari ingatlanállomány közel 700.000 négyzetméter új területtel bővült, ami a legnagyobb növekedés az ezredforduló óta. Az ország keleti felének gazdasági felzárkózása szempontjából kiemelkedően fontos, hogy az új csarnokok mintegy kétharmada az kelet-magyarországi régióban épült – elsősorban könnyűipari gyártásnak adva otthont. További fejlesztésekre ott szükség van, hiszen a logisztikai igények növekedése és a bővülő ipari termelés miatt az ipari ingatlanok kihasználtsága országosan 95 százalék feletti.
Jelentősen átalakítják egy-egy budapesti városrész arculatát
A kiállításon bemutatkoznak a kiemelt kormányzati és önkormányzati fejlesztések, a Liget Budapest Projekt, Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged mega projektjei mellett a HIPA is több projektet ajánl a külföldi befektetők figyelmébe. A budapesti EcoDome irodaházfejlesztési projektet, a Hévízi-tó és a Balaton szomszédságában elhelyezkedő Zalacsányban tervezett golf komplexumot és wellness hotelt, a Zala Springs Golf Resortot és Congress Hotel Budapest hotel fejlesztést is.
A HIPA mutatja be a Budapesttől néhány kilométerre, az M0-M1-M7 autópályák háromszögében található TÓPARK 'BE MY CITY' multifunkcionális épületegyüttest is.
A HIPA népszerűsíti az egyetemi városok megaprojektjeit is. Debrecen a Business and Innovation Districttel és a város új üzleti központjának főszereplőjével, az A kategóriás Forest Offices Debrecennel érkezik a standra.
Pécs a történelmi belváros keleti szélén, a Pécsi Tudomány Egyetem közelében felépülő modern A-kategóriás Corso Irodaházat és Dél-Dunántúl legnagyobb ipari parkját, a Déli Ipari Parkot mutatja be.
Miskolcon Magyarország egyik legkomplexebb irodaépületeként 2020-ban nyílik meg az Avalon Business Center Miskolc. Az A + energia minősítésű zöld beruházás Miskolc belvárosában összesen 7400 m2 irodai teret kínál Észak-Magyarország jelentős irodaépületeként. A történelmi belváros egyik legértékesebb pontján fekvő műemléképület, az Avas Szálló felújításához pedig Miskolc szakmai befektetőt keres a MIPIM-en.
Szeged a világszínvonalú ELI-ALPS Kutatóközpont mellett dinamikusan fejlődő infrastruktúrát és az Új Tudományos és Innovációs Parkban rejlő innovációs potenciált mutatja be.
A nagy ingatlanfejlesztők a tervezett vagy éppen folyó fejlesztéseiket prezentálják, amelyek jelentősen átalakítják egy-egy budapesti városrész arculatát. Az Atenor a 6 épületből álló 130.000 négyzetméteres Váci Greens irodaparkkal lesz jelen hangsúlyozva, hogy a lokáció több mint 20 éve a főváros legdinamikusabban átalakuló területrészévé vált. Bemutatják az Aréna Business Campus-t is, egy A + kategóriás komplexumot, amely 4 épületben 72.000 négyzetméter irodaterületet kínál az Aréna Pláza közelében.
A Futureal a Váci úti korridoron épülő WELL Building Platina előminősítésű, 19 861 négyzetméteres Advance Tower-t, az Őrmezőn, Magyarország legnagyobb multimodális csomópontjánál található közel 70 000 négyzetméteres irodaparkot, a Budapest One Business Park-ot, valamint az irodakomplexumtól csupán pár perc távolágra megvalósuló, Magyarország harmadik legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontját, az 52 000 négyzetméteres Etele Plazát hozza a MIPIM-re.
A regionális ingatlanpiacon fejlesztő- és üzemeltető vállalatként közel 25 éve meghatározó szerepet betöltő Gránit Pólus Csoport is részt vesz a kiállításon. A GTC Magyarország, amely a varsói tőzsdén jegyzett GTC SA tagja, az alapítása óta eltelt 18 évben két jelentős lakó, iroda projektet és öt nagy iroda beruházást hajtott végre Budapesten, összesen mintegy 120.000 négyzetméter bruttó bérbe adható területtel rendelkezik, többek között a főváros legmagasabb és legnagyobb területű irodaépületével. A kiállításon a jelenleg épülő, LEED Gold minősítéssel elismert GTC White House mellett a cég bemutatja legújabb projektjeit is, melyek további 65.000 négyzetméterrel bővítik a GTC magyarországi portfólióját.
A HB Reavis az AGORA Budapest fejlesztésével új városközpontot hoz létre a Váci úti irodafolyosó szívében, fenntartható, kortárs építészettel, hívogató zöld felületekkel, tágas közösségi terekkel, valamint a környéken élők és dolgozók igényeit kiszolgáló, változatos szolgáltatásokkal.
A Horizon Development 2020-ban átadásra kerülő LEED Platinum minősítést megcélzó fejlesztése – a Szervita Square Building – 14.900 négyzetméteren kínál majd modern kereskedelmi- és irodatereket, valamint luxus lakóingatlanokat a belváros szívében, egy történelmi környezetébe organikusan illeszkedő, magas műszaki tartalmú, modern épületben.
A 2018 II. negyedévében induló, 37.300 négyzetméterű Millennium Gardens irodaház fejlesztésével a közép-európai régióban működő TriGranit egy nagy volumenű barnamezős beruházás, a FIABCI díjas Millennium Városközpont fejlesztésének utolsó elemét valósítja meg csodálatos környezetben közvetlenül a Duna partján.
A WING Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb irodaháza, a Magyar Telekom székház bemutatásakor azt hangsúlyozza, hogy az épület landmark szerepet tölt be a repülőtéri úton érkezve a belváros kapujában. Beszámolnak még a Skylight CITY irodaház kialakításáról, egy hajdani kereskedelmi épület átépítéséről, az East Gate Business Park továbbfejlesztéséről és a Kassák Residence-ről, a vállalat első lakóprojektjéről - Váci út menti „tömbrehabilitáció" -, amelynek első üteme az első félévben indul.
A legjelentősebb ingatlanfejlesztők mellett az ingatlanjog szakterületét a Knight Bird&Bird Iroda képviseli a standon. A kiállítók között találjuk a világ vezető ingatlan-tanácsadó vállalatát, a CBRE-t, amely legfrissebb kutatását a MIPIM-en jelenti be.
A Budapest Stand weboldala: www.budapest-at-propertyexpos.com
Forrás: bepresent