Egy minőségi építőanyagokat gyártó cég akkor jár jó úton, ha megbecsüli és elismeri az anyagival minőségi munkát végző szakembereket. A Creaton életében a január évek óta azzal indul, hogy közzé teszi és díjazza a neves zsűri bevonásával szemlézett épületek tervezőinek és kivitelezőinek nevét és bemutatja az általuk jegyezett épületeket. Lássuk, kik voltak a legjobbak 2017-ben!
Almát a paradicsommal akkor is nehéz összehasonlítani, ha mindkettő piros és általában gömbölyű. Hasonlóan nem könnyű kifejezetten építészeti értékeiket górcső alá véve rangsorolni olyan épületeket, amelyeket csak annyi köt össze, hogy Kerámia tetőcseréppel vagy palával fedettek. Hiszen hogyan lehet összehasonlítani az aprócska kápolnát, Kaposvár csodaszépen felújított Vasútállomás- és felvételi épületével. Ezt a feladatot a Creaton által felkért neves zsűri idén is bölcsen oldotta meg – az építész pályázaton értékel művek között volt tradíció és persze innováció is szép számmal.
A zsűri tagjai:
- Marosi Miklós, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, az MMA alelnöke
- Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész
- Dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, egyetemi docens, BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék
- Vékony Péter, építész, a 2016. évi pályázat nyertese
- Jánosi János, Ybl- és Pro Architectura díja építész
- Ferenczy András, építész, a CREATON építészlátogatója
A 8. éve töretlen érdeklődés mellett zajló Creaton Tetőszépségverseny pályaművei esetén is igaz volt idén is, hogy a szép eredmény eléréséhez szükség van a megfelelő megrendelői hozzáállásra, és hogy a mesterek kézjegyeit a legjobb tetők egyértelműem magukon viselik.
Idén mind a tervezők mind a kivitelezők számára kiírt pályázaton a kerámia tetőcseréppel fedett épületek mellett a modern szálcement síkpalával fedett épületekkel is lehetett pályázni.
A Creaton Tetőszépségverseny zsűriének tagjai:
- dr. Tóth Elek, a BME Magasépítési Tanszék egyetemi docense,
- Pahocsa Kálmán ács-, tetőfedő mester és bádogos, a 2016. évi Tetőszépségverseny pályázat győztese,
- Elek Zsolt ács-, tetőfedő mester és bádogos, a 2016. évi Tetőszépségverseny pályázat II. díjasa,
- Ferenczy András építész, a CREATON South - East Europe Kft. projekt támogatója, illetve építészlátogatója.
- Tanácsadóként vettek részt a zsűri munkájában: Zakariás András, a Tető Építők Egyesületének tagja, illetve Kovács Sándor, az ÉMSZ képviseletében.
Díjazottak
Innováció és tradíció – Tető az építészetben – Építész pályázat
Megosztott I. díj
- Czigány István, Vas László – Bejcgyertyánosi Hidegkúti Kápolna
- Hild Csorba Bernadett, Erdélyi Erika – Budapesti Pest-Buda Hotel
Megosztott II. díj
- Markó András, Németh Tamás – Kaposvári Vasútállomás, felvételi épület – műemléki rekonstrukció
- Göcsei Sándor - Üzemi étkezde cég- és rendezvényközponttá alakítása, Fajsz
Különdíjak:
- Terdik Bálint: Tanuszoda, Dunakeszi
- Czégány Sándor: Fót, Ravatalozó átalakítás-bővítés
- Hőnich Richárd, Nagy Péter: Látogatóközpont, Pilisszentlászló
Innováció és tradíció – Tető az építészetben – Építészhallgató pályázat
- I. díj - Michelisz Éva, Pokol Júlia, Szűcs Imre Ferenc – Csűrszínház és közösségi ház, Rudabánya
- II. díj - Jozic Eszter – Borászat, Hosszúhetény
Tetőszépségverseny 2017. – ahol a tetőfedők megmutathatják munkáikat
Kerámia tetőcseréppel fedett kategória
- I. díj: Katona Szabolcs - Családi ház, Páty
- II. díj: Baksa Ferenc - Családi ház, Gyömrő
- III. díj: Császár József - Kastélyépület, Budapest
- Különdíjban részesült munkák:
- Bánszki Miklós - Családi ház, Budapest
- Tóth Árpád - Hotel, Balatonfenyves
- Katona Szabolcs - Családi ház, Siófok
- Drong György - Családi ház, Albertirsa
ÉMSZ NÍVÓDÍJ PÁLYÁZATRA FELTERJESZTETT szakemberek kerámia tetőcserép kategória
- Földesi Szabolcs - Skanzen, Hajdúböszörmény
- Holecz András - Családi ház, Solymár
- Zsiga László - Családi ház, Vác
- Zsárik Ferenc - Gazdasági épület, Lovas
- Kiss Lajos - Családi ház, Budapest
- Kádár László - Családi ház, Cegléd
Palával fedett épületek kategória
- I. díj: Kovács Tibor - Apartman, Budapest
- II. díj: Tuli Szilárd és Trombitás Zoltán - Műemléképület, Balatonboglár-Szőlőskislak
- III. díj: Urbanics János - Irodaépület, Budapest
- Különdíjas épületek:
- Kovács Ferenc - Református templom, Debrecen
ÉMSZ NÍVÓDÍJ PÁLYÁZATRA FELTERJESZTETT szakemberek – pala burkolat
További információ: www.creaton.hu
Forrás: Build-Communication Kft.