2024. július 18., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

A Budapest Világörökségéért Alapítvány közleménye szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetésének szándéka lényegében az állami örökségvédelem felszámolását jelenti, ami alkalmas a magyar nemzeti kormány őszinteségének a kétségbevonására, megvalósítása hosszú időre kompromittálná a magyar kulturális demokrácia ügyét.

A hír ellentétes az alaptörvénnyel, amely kimondja: "a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége", a Világörökség Egyezménnyel, amely előírja hazai örökség-igazgatási és tudományos szervezetek fenntartását és működtetését, valamint megsérti valamennyi e tárgyban született hazai törvényt és rendeletet.

Az alaptörvényben kimondott elv a kulturális örökség hosszútávú fönnmaradása közérdekének a műemléktulajdonosok magánérdeke elé helyezését jelenti. Ugyanígy alapvető nemzeti kulturális érdekünk a földben lévő emlékek feltárása a nagyberuházások során való végleges elfedésük előtt. A műemlékügy és a régészet hosszútávú közérdekének a napi gazdasági érdekekkel való szembenállása nem oldható fel a örökségvédelmi hivatal megszüntetésével, hanem a konfliktusok éppen egy erős intézmény jó működtetésével kezelhetők és megfelelő állami eszközökkel csillapíthatók.

A döntés az OPNI (Lipótmezei pszichiátriai központ) korábbi kormány általi, nagy botrányt és visszafordíthatatlan szakmai-társadalmi veszteséget kiváltott szétveréséhez hasonlít.

Az állam csak jól intézményesített műemlékügyön keresztül tudja az örökség fenntartásának nemzeti érdekét érvényesíteni, ami minden európai országban a műemlékvédelem erős bástyájaként egy központi tudományos, igazgatási és felügyeleti intézményt jelent, amelynek szoros a kapcsolata az oktatással, tervezéssel, kivitelezéssel és a beruházással egyaránt.

Ahogy ez hazánkban is volt 1872, az állami örökségvédelmi intézmény létrehozása óta folyamatosan, aminek 140. évfordulóját éppen idén ünnepeljük. A KÖH felszámolásával évtizedek alatt megtanulható tudás szóródna szét, válna semmivé.

Csak Ceauşescu szüntetett meg Európában műemléki hivatalt.

A Budapest Világörökségéért Alapítvány javasolja a kormánynak a megszüntetés elhamarkodott tervének visszavonását és a meglévő jogszabályi alapokon egy megerősített, jól működő komplex örökségvédelmi bázisintézmény létrehozását.

Forrás: Budapest Világörökségéért Alapítvány

Eseménynaptár

Július 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web