2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Ötven százalékkal érzik magukat egészségesebbnek és energikusabbnak a napközben elegendő természetes fényhez jutók a VELUX Magyarország Kft. tájékoztatása szerint. A VELUX Cégcsoport – piacán elsőként – fejlesztett virtuális valóság technológiát használó mobilapplikációt, amelynek segítségével már az építési munkálatok, a bontás és átalakítás előtt meggyőződhetünk arról, milyen előnyei lehetnek a több természetes fénynek. A kész szimuláció napszaktól, évszaktól és tájolástól függően megmutatja az otthonunkba beáramló természetes fény mennyiségét is.

A legtöbb magyarra igaz, hogy otthona kiválasztásában a legfontosabb szempontok között szerepelnek azok, melyek az egészségre hatással vannak – derült ki a VELUX Cégcsoport és a németországi Humboldt Egyetem 2016-os Egészséges Otthon Barométer kutatásából. A felmérés szerint párhuzam vonható a fénytelen, nem megfelelő belső klímájú otthonok és a fáradékonyság, illetve a legyengült immunrendszer között. „A magyarok 15 százaléka érzi az átlagnál betegebbnek magát, negyede panaszkodik gyakori fáradékonyságra, és közel kétharmaduk pedig folyamatosan kiújuló torokfájástól és náthaszerű tünetektől szenved" – mondta Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A VELUX Cégcsoport kutatásából kiderült, hogy a lakás klímája, a friss levegő és a megfelelő mennyiségű napfény a vezető szempontok között van az otthontervezés során. Építkezés, felújítás közben viszont sokaknak nehézséget okoz felmérni a tervek láttán, hogy milyen is lesz a végeredmény a valóságban.

Digitális szimulációs applikáció a tökéletes otthontervezéshez

A VELUX Cégcsoport a mostantól magyar nyelven is elérhető MyDaylight mobilapplikációval a felújításra vagy kialakításra váró tetőterek tervezésében segít azáltal, hogy a virtuális valóság technológiáját felhasználva demonstrálja, milyen lenne a szoba egy vagy több természetes fényforrást biztosító tetőtéri ablakkal. 360 fokos digitális szimulációval mutatja be a végeredményt és a beáramló természetes fény mennyiségét napszaktól, évszaktól és tájolástól függően. A mobilapp Androidról és iOS-ről is elérhető ingyenesen az applikációs áruházakban.

A kutatás arra is rávilágít, hogy a magyarok több mint harmada szerint otthonában túlzottan függ a mesterséges fénytől, melytől fáradékonyabb, ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy az időnk 90 százalékát beltérben töltjük. „A természetes fény mennyisége új ablakokkal növelhető, ezek darabszámának és elrendezésének megtervezésében segít a MyDaylight applikáció, melybe a tetőtér adatait betáplálva, a virtuális valóság technológiáját felhasználva testközelből is megtapasztalhatjuk a különbséget" – tette hozzá az ügyvezető. A kutatás eredményei alapján a napközben elegendő természetes fényhez jutó válaszadók 50 százalékkal érzik magukat egészségesebbnek, energikusabbnak a többieknél.

Tervasztal után a virtuális valóságban tervezhetünk

A 360 fokos virtuális valóság környezetet használó MyDaylight mobilapplikációval a VELUX Cégcsoport azon a platformon éri el az embereket, mely mindig a kezük ügyében van. Az applikációval akár utazás közben vagy épp a boltban, sorban állva inspirálódhatunk, és vizualizálhatjuk az átalakításra vagy beépítésre váró tetőterünk látványtervét. „Az applikáció képes azonnal valósághűen megmutatni, mennyire megváltoztatja a természetes fény az otthonunkat, melynek nemcsak a komfortérzet miatt van fontos szerepe, de a kisebb tereket optikailag tágítja. Az üzleti potenciál pedig számunkra pontosan ez: közelebb hozzuk a megvalósítást a tervezéshez" – tette hozzá Őz Beáta ügyvezető. Az applikáció segítségével már az építési munkálatok, a bontás és átalakítás előtt meggyőződhetünk arról, milyen előnyei lehetnek a több természetes fénynek.

A MyDaylight mobilapplikáció működését bemutató videó:

 

További információ a MyDaylight applikációról: www.mydaylight.hu

 

 

Forrás: SAKKOM Interaktív

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web