2024. április 22., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

vedohalo.logoMiközben április 19-én megnyitotta kapuit a VÉDŐHÁLÓ Budapest 2018 szakkiállítás és konferencia, amely négy napon át a munkahelyi biztonság, köztük a leesés elleni védelem témájára kívánt fókuszálni, súlyos baleset történt.

A rendőrség szemtanúk beszámolói alapján megerősítette, hogy az ELTE Nagytétényi úti kollégiumának felújítása során használt állvány leszakadt, aminek következtében két ember a mélybe zuhant, és életüket veszítették. A BRFK a történteket büntetőeljárás keretében fogja kivizsgálni. Az ELTE és a katasztrófavédelem illetékesei még nem adtak bővebb tájékoztatást.

Becslések szerint évente még mindig 160 000 ember hal meg Európában a munkájából eredően. Annak ellenére, hogy az Európai Unióban 2008 óta közel 25%-kal csökkent a halálos munkahelyi balesetek száma, illetve mintegy 10%-kal azoknak a munkavállalóknak a száma, akiknek a munkavégzés okozott vagy súlyosbított egészségügyi problémát, még mindig igen magas számokról beszélhetünk. Van még tehát hová fejlődnie az egyéni védőfelszerelések – amúgy lendületesen bővülő – piacának, amelynek globális volumenét jelenleg mintegy 18 milliárd euróra becsülik, és van létjogosultsága a további termékfejlesztéseknek.

A „Védőháló" címmel útjára indított, és április 22-ig nyitva tartó szakmai és nagyközönség esemény a munka világa mellett az otthoni környezet biztonságát is bevonta a tematikába, a szakmai programok mellett pedig a záró napon a családok és a gyermekek felé is szerettek volna szórakoztató programokon keresztül üzenni a szervezők.

A kiállítás mintegy 40 standján felvonuló kínálatból megismerhették a látogatók az első automata szabászgépet, amely a világűrben is bizonyított, kézbe vehettek, kipróbálhattak védőeszközöket, megismerhették a különböző eszközök anyagait, védelmi képességeit (például megtudhatták, hogy egyes védőszemüvegek képesek megállítani a sörétet, van olyan szerelőkesztyűhöz hasonló védőkesztyű, amelynek tenyerén tarthatunk egy bekapcsolt vasalót), de a Magyar Vasúttörténeti Parkban vasárnapig nyitva tartó eseményen egymás mellett megtekinthetők voltak a régmúlt és a jelen tűzoltóeszközei is.

 

További információ: www.vedohalobudapest.hu

 

 

Forrás: OGH

 

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web