Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját. A Díj első alkalommal a Nagykanizsán 2000 augusztusában megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben.
A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.
Az Év Főépítésze Díjat minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész kaphatja meg, míg a Főépítészi Életmű Díj feltétele minimum 20 éves főépítészi gyakorlat. A díjat határon túli főépítész, egyházi és intézményi főépítész kivételesen indokolt esetben, további díjként megkaphatja.
A javaslatok benyújtási határideje a Kaposváron, 2018. augusztus 22-24. között megrendezésre kerülő XXII. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve 2018. június 29.
Amennyiben a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ és AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ adományozására javaslatot kíván tenni, azt a javasolt személy szakmai munkásságának részletes bemutatásával és szöveges indoklással 2018. június 29-ig juttassa el az Országos Főépítészi Kollégium Titkárságára e-mailben vagy postai úton (e-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , postacím: Salamin Ferenc, Országos Főépítészi Kollégium, 1024 Bp. Margit krt. 5/a.)
A Díj alapító okirata, a „Főépítészi Életmű Díj"-ban és "Az Év Főépítésze Díj"-ban részesültek névsora a www.foepiteszek.hu weboldalon a „Főépítészek" főmenü, Főépítészi díj menüpont alatt található meg.
Salamin Ferenc
az Országos Főépítészi Kollégium
elnöke