"A színház komplex művészet: tér- és időbeli játék, mozgás, szín és fény, beszéd, zene, ének és akusztikus hatások – különböző súllyal, de mindig részét képezik a színházi előadásnak." (Götz 2001:79)
A rekonstrukció előkészítése során alapvetően két elengedhetetlen műszaki szempontot határoztak meg elérendő célként. Elsősorban a szabadtéri színpad színháztechnikai követelményeit figyelembe véve egy modern, minden térbeli akusztikai és egyéb műszaki igényt kielégítő színpad megvalósítása volt a cél, úgy, hogy emellett megőrizzék a műemléket és annak egyedülálló atmoszféráját.
A műszaki tartalom egyik legfontosabb részét képezik az akusztikai követelmények. Egy színházi előadás létrehozásához elengedhetetlenek a megfelelő hangtechnika, és a helyiség jó akusztikai tulajdonságai. Ezalatt érthetjük a beszédérthetőséget, a hangtisztasági fokot, valamint az utórezgési időt is, amelyek alacsony értékei nagymértékben rontják az előadás minőségét, illetve zavarják a nézőket, hiszen nehéz elképzelni rosszabb helyzetet annál, hogy nem értik a színpadon elhangzott párbeszédet, éneket stb.
Ezek súlyos problémák, amelyeket megfelelő Heraklith C és Tektalan 037/2 termékekkel megoldottunk. A Knauf Insulation Kft. által gyártott, akusztikai célra alkalmazott fagyapot táblákat mozgatható oldalpanelekre, illetve a falakra mechanikai rögzítőelemekkel szerelték fel.
TEKTALAN 037/2 A2 C 50X600X1000MM | Heraklith C 50x600x2000mm |
Fehér cementkötésű, kőzetgyapot maggal ellátott hő- és hangszigetelő tábla. | Cementkötésű, homogén fagyapot hőszigetelő tábla. |
Alapadatok: | Alapadatok: |
• Hővezetési tényező: λ = kőzetgyapot réteg: 0,037 / fagyapot réteg: 0,090 W/mK | • Páraáteresztő, a hőtároláshoz elegendő tömeggel, illetve kiváló építésbiológiai tulajdonságokkal rendelkezik. |
• Tűzvédelmi osztály: A2 | |
Előnyei: | Alkalmazási terület: |
• kiváló hőszigetelő képesség | • Tetőtér-beépítés, |
• kiemelkedő akusztikus jellemzők | • egy- és többrétegű válaszfalak, |
• alacsony páradiffúziós ellenállás | • bennmaradó zsaluzatok, |
• kiváló építésbiológiai tulajdonságokkal rendelkezik | • padlószerkezetek, |
• ellenáll a mikroorganizmusoknak, rágcsálóknak | • hanggátló szerkezetek építése (vakolva, burkolva) |
• kémiailag semleges – nem lép reakcióba a körülötte lévő anyagokkal | |
• könnyen vágható a kívánt méretre és formára | |
• mechanikai igénybevételekkel szemben rendkívül ellenálló | |
• igény szerint átfesthető, RAL színekben rendelhető | |
• kiváló idő- és időjárásállóság |
Az 50 mm vastagságú termékek rendkívül jó hangelnyelési értékekkel rendelkeznek, így tökéletesek voltak erre a felhasználásra. Az AK01-es élképzéssel ellátott táblákat beütőszeg nélküli fém DHM dübellel rögzítették, illetve felületük egyedi helyszíni festést kapott.
Mindezeknek köszönhetően igazán esztétikus és különleges hangulatot kapott a szórakoztató komplexum. Emellett a Ke-Víz által kivitelezett milliárdos beruházás eredményeként változott az intézmény befogadóképessége is, így egyidejűleg már 950 fő élvezheti az ott bemutatott előadásokat.
További információ: www.knaufinsulation.hu
Forrás: Knauf Insulation Kft.