Bár a hazai építőipar szárnyalása a 2017-es rekord évet követően folytatódott az idei év első felében is, a harmadik negyedév jelentősen alacsonyabb Aktivitás-Kezdést hozott, így 2018-ban mégis elmaradhat az építőipari rekord – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
2018 első 9 hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg kivitelezési munkák hazánkban, ami 2,7 százalékkal jelentett alacsonyabb szintet, mint a 2017 azonos időszakát jellemző összeg.Mindezt úgy, hogy az első félévben még 24 százalékos volt az Aktivitás-Kezdésben az idei év előnye. A harmadik negyedévben mindössze 448 milliárd forint értékben lépték kivitelezési fázisba építőipari beruházások, az első két negyedév közel 700 milliárd forintos összegeivel szemben. (1.ábra)
MÉRSÉKELT CSÖKKENÉS A MAGASÉPÍTÉSEKNÉL
2018 első három negyedévében összességében 5 százalékkal kisebb összegben indultak el magasépítési kivitelezési projektek hazánkban, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenésben jelentős szerepet játszott a lakásépítések esetében tapasztalható visszaesés, amit a nem lakáscélú magasépítések az előző év azonos időszakához képest bővülő Aktivitás-Kezdés mutatója sem tudott ellensúlyozni. 2018. első 9 hónapjában összesen közel 990 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezések, melyből a harmadik negyedévhez 339 milliárd forint kapcsolódott. A magasépítéseken belül a nem lakáscélú magasépítések összege 763 milliárd forintot tett ki 2018-ban január és szeptember között, a harmadik negyedévben pedig 287 milliárd forint értékben indultak el építések ebben a szegmensben. Az egyik legnagyobb növekedés az irodaépítésekhez kapcsolódott, az idei év július és szeptembere között több jelentős beruházás is elindult, melyeket később részletesen is bemutatunk.
A MÉLYÉPÍTÉSEK JELENTŐSEN VISSZAESTEK
Kapcsolódó cikk(ek): Az építőipar tovább szárnyal - EBI Építésaktivitási Jelentés – 2018. második negyedév |
Az elmúlt időszakokban rekordokat döntögető mélyépítési szektor jelentőset fékezett a harmadik negyedévben. 109 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban, míg az első és második negyedévben még 392 és 352 milliárd forintot tett ki az Aktivitás Kezdés mutató értéke. Összességében azonban az idei év első 9 hónapjában elindított mélyépítésiprojektek 854 milliárd forintos értéke szinte megegyezik az előző év azonos időszakát jellemző összeggel, vagyis a gyenge harmadik negyedévet ellensúlyozta az első két negyedév rekordnak számító Aktivitás-Kezdés mutatója.
A július és szeptember közötti csökkenés hátterében elsősorban az újonnan meginduló út-és vasút kivitelezések összegének mérséklődése áll. 2018 harmadik negyedévében ugyanis mindössze 29 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés mutató értéke ebben a szegmensben, szemben az előző negyedévek 306 és 221 milliárd forintos összegével. De a 29 milliárd forint az elmúlt éveket jellemező negyedéves Aktivitás-Kezdések között is az egyik legalacsonyabbnak számít.
KÖZÉP-MAGYARORSZÁGRA SOK BERUHÁZÁS ÉRKEZIK
A megkezdett kivitelezési munkák esetében a Közép-Magyarország régió részesedése továbbra is magasabb volt 2018 első három negyedévében a 2014-2017 közötti időszakban megfigyeltnél. Összességében az újonnan építési fázisba lépett beruházások összértékének 41 százaléka kötődött a területhez, míg az előző években az aránya átlagosan 37 százalékos volt. 2018 első 9 hónapjában Kelet-Magyarországon indultak a 2014-2017-es időszakhoz képest kisebb arányban építési beruházások, a terület részesedése 29 százalékos volt, a korábbi 34 százalékkal szemben.(2.ábra)
SOK A BIZONYTALANSÁG A LAKÁSPIACON
Az utóbbi időben számos bejelentés született a kedvezményes lakásáfa sorsával kapcsolatban. A napokban elfogadott szabály szerint a lakásfejlesztők jelentős haladékot kaptak, és a 2018. november 1-én jogerős építési engedéllyel rendelkező, és 2023 végéig eladott lakások esetében alkalmazható marad az 5 százalékos áfakulcs. Ami további könnyítést jelent a korábbi bejelentéshez képest, mely szerint a 2019. év végéig szerkezetkész állapotban lévő beruházások esetében maradt volna érvényes a kedvezményes áfakulcs. Mindez azt is jelentheti, hogy a korábban időhiány miatt leállított projektek fejlesztői elgondolkodhatnak a beruházás újraindításán, valamint szintén felértékelődhetnek az építési engedéllyel is rendelkező építési telkek.
Szintén az előbbiek következménye, hogy csökkent a veszélye, hogy már meghirdetett projektek törlésre kerüljenek, vagy a megkezdett munkálatok ellenére a projektek félbeszakadjanak a korábbi szűk határidő miatt. Nagy kérdés természetesen, hogy a megadott november 1-i határidőig pontosan mennyi projekt rendelkezett már érvényes építési engedéllyel, összességében azonban továbbra is arra számítunk, hogy a 2017-es rekordot követően csökkenhet az újonnan elindított beruházások összértéke 2019-2020-ban. Szintén érdekes helyzetet teremt, hogy 2023-ig még lehetnek a piacon 5 százalékos áfával értékesített – így elméletileg sokkal olcsóbb – projektek, míg másoknál már 27 százalékot kell majd fizetni. Az árak között azonban vélhetően nem lesz az ennek kapcsán indokolt több mint 20 százalékos különbség.
2018 első 9 hónapjában 226 milliárd forint értékben indult meg társasházi lakásprojektek kivitelezése, míg 2017 azonos időszakában az összegük 336 milliárd forintot tett ki. A visszaesés tehát már az idei évben érzékelhető volt, ugyanakkor még mindig magasabb volt a kivitelezési fázisba lépő beruházások értéke, mint 2016-ban január és szeptember között. 2018-ban az egymást követő negyedévekben folyamatos mérséklődés volt megfigyelhető az Aktivitás-Kezdés mutató szintjében, az első negyedév 89, és a második negyedév 84 milliárd forintos összege után a harmadik negyedévben már csak 52 milliárd forint összegben kezdődtek meg építési munkák a szektorban, ami 2016 első három hónapja óta a legalacsonyabb értéket jelentette.
Az Aktivitás-Befejezés mutató azonban a vártnak megfelelően növekedett a társasházi lakásberuházások esetében. 2018 első 9 hónapjában 140 milliárd forint összegben fejeződtek be társasházi lakásépítési beruházások, míg a tavalyi év azonos időszakában összegük csak 106 milliárd forintot tett ki, így a növekedés 33 százalékos volt. (3.ábra)
Az újonnan elindult lakásépítések esetében Közép-Magyarország vezető szerepe nem igazán változott. A kivitelezési munkák több, mint 60 százaléka itt indult el, ami hasonló arány, mint a 2014-2017-es időszakot jellemző. (4.ábra)
NAGYOBB SEBESSÉGRE KAPCSOLTAK AZ IRODAÉPÍTÉSEK
Az elmúlt években nem csak a lakásfejlesztők voltak aktívak, de a magasépítések esetében az iroda-beruházások is pörögtek. Bár 2017-ben a 2016-os rekordot követően némi visszaesés volt tapasztalható az Aktivitás-Kezdésben, 2018 ismét jelentős bővülést hozott. Az év első 9 hónapjában a kivitelezési fázisba lépő beruházások értéke meghaladta a tavalyi egész évit, 2017 azonos időszakához képest pedig a növekedés 43 százalékos volt. 2018 január és szeptember között összesen 178 milliárd forint értékben indultak meg építési munkák a szektorban, melyből a harmadik negyedév 80 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés mutatója az eddigi egyik legmagasabb összeget jelentette.
2018-ban kezdődött meg több jelentős beruházás kivitelezése, köztük például az OTP M12 irodaház, a Váci Greens E és F épület illetve a Millenium Gardens építése, melyeknél az utóbbi években alig akadt nagyobb bekerülési összegű projekt. Az irodaépítések esetében a negyedik negyedévben is magas lehet az Aktivitás-Kezdés mutató értéke, októberben vette kezdetét ugyanis a MOL Campus építése, amely az elmúlt évek legnagyobb irodafejlesztési projektje. (5. ábra)
Szintén jellemző, hogy a korábban elindított beruházások közül egyre több készül el, az idei év első három negyedévében 2,5 szeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest a befejezett irodaprojektek összértéke, összesen 140 milliárd forintos összegben került sor irodaátadásokra. Befejeződött például a Telekom Székház építése a Könyves Kálmán körúton, illetve szintén átadták a Mill Park Irodaházat. De nem csak a fővárosban került sor átadásokra, szeptemberben Debrecenben elkészült a Forest Office projekt is. Az idei évben pedig az átadások tovább folytatódhatnak, várhatóan véget ér a Karmelita épületegyüttes megújulása, illetve a HillSide Offices építése is.
AZ IPARI INGATLANOK ÉS RAKTÁRAK FEJLESZTŐI IS BELEHÚZTAK
A lakásépítők mellett nem csak az irodaépítők bizonyultak aktívnak az elmúlt években hazánkban, hanem, a az ipari ingatlan és raktárépítések is nagyobb sebességre kapcsoltak. Ugyanakkor a lendület némileg talán csökkenni látszott 2018 első 9 hónapja alapján, legalábbis a megkezdett kivitelezési munkák értéke körülbelül 9 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2017 azonos időszakában. Az év első három negyedévében 208 milliárd forint értékben kezdődtek meg építési munkálatok a szektorban, melyből a harmadik negyedév Aktivitás-Kezdése 55 milliárd forint volt.
2018-ban indult legnagyobb ipari ingatlan és raktárépítési projektek között van a Mercedes-Benz K2 OF lakkozó üzemének építése Kecskeméten, a Samsung lítiumos akkumulátorgyárának bővítése Göd-Felsőgödön, valamint szintén készül a REHAU-Automotive autóalkatrész gyártóüzeme Újhartyánban, és az SK Innovation akkumulátorgyárának I. üteme Komáromban. De nem csak üzemi épületek kivitelezése kezdődött meg idén, több telephely és logisztikai beruházás is kivitelezési fázisba lépett, ezek közé tartozik például a PEPCO Logisztikai Központjának építése Gyálon. (6. ábra)
Az elmúlt 3 év rekordját döntheti meg a befejezett beruházások összértéke a szektorban, melynek összege az év január és szeptember közötti időszakában 228 milliárd forintot tett ki, ami magasabb mint a teljes 2015-ös és 2017-es évet jellemző, és mindössze 2,7 százalékkal marad el a teljes 2016-os év Aktivitás-Befejezés értékétől.
Az idei évi legnagyobb értékű befejezett ipari ingatlan és raktárberuházások között van az Apollo Tyres gumiabroncs-gyártó üzeme Gyöngyöshalászon, a Goodman Üllő Airport Logisztikai Központja, a Mercedes 020 karosszéria üzeme Kecskeméten és a Bosch regionális központja Hatvanban.
További információ: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Forrás: ELTINGA