2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

magyar-dijazottMagyar díjazottja is volt annak a nemzetközi építészversenynek, amit 2018. december és 2019. február között hirdetett meg a ROCKWOOL. A „Vízióból kész épület" című versenyre Közép- és Kelet-Európából Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország építészei jelentkezhettek.

A versenyre olyan 2018-ban meg is valósult építészeti tervekkel lehetett nevezni, ahova ROCKWOOL szigetelőanyagot építettek be. A tervek vonatkozhattak teljesen új építésű épületekre, vagy már meglévő épületek felújítására is. Mindkét kategóriában 5000 Euró volt a fődíj, és további három résztvevőt 1000 Euró értékben díjaztak.

A versenyre az „Az esztétikum ereje" szlogen jegyében olyan építészek jelentkezését várták, akik munkájuk során középpontba állítják a fenntarthatóságot, az esztétikát, és olyan épületeket terveznek, melyek fontos elemei lesznek a jövő városainak. Ezen épületeknél fontos alaptulajdonság a tűzvédelem, a megfelelő hő- és hangszigetelés, a látványos vizuális megoldások alkalmazása, valamint az újrahasznosítható anyagok használata. Egyszóval az ilyen épületek egyszerre ember- és környezetbarát módon léteznek.

A pályázatokat nemzetközi zsűri értékelte, aminek magyar tagja is volt Reicher Péter, a GRAPHISOFT Magyarországért felelős vezetője személyében. A további zsűritagok: Prof. dr. Ewa Kuryłowicz, a Kuryłowicz & Associates főtervezője és alelnöke, Jaroslav Dokoupil, a cseh stúdió Atelier DoS alapítója, és Robert Konieczny, a KWK Promes Stúdió igazgatója.

A díjátadó gálát 2019. április elején tartották Varsóban. Új épület kategóriában a fődíjat a KS Cracovia Centennial Hall és a Fogyatékkal Élők Sportközpontja nyerte el, a modernizált épületek kategóriában pedig a Sziléziai Egyetem Krzysztof KieślowskiRádió- és Televíziós Kar épülete.

A nemzetközi mezőnyben magyarországi pályázatot is díjaztak, a felújított épületek kategória egyik 1000 Euros különdíját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Pesterzsébeten található új épületének és kápolnájának felújítása, és a JAHODA és PÁRICSY Építésziroda Kft. nyerte meg.

Az idei verseny lehetővé tette, hogy megtalálják és megkülönböztessék azokat az épületeket, amelyek leginkább tükrözik a fenntartható építési elveket. Fontos, hogy ezeket a létesítményeket az ökológia, a fenntartható fejlődés és a felhasználók kényelme és biztonsága jellemzi a kiváló minőségű építőanyagoknak köszönhetően. Így megfelelnek a jövő városainak, és meghatározhatják a modern építészet trendjeit.

 

További információ: www.rockwool.hu

 

 

További, folyamatosan frissülő tűzvédelmi és szigeteléstechnikai vonatkozású cikkek a ROCKWOOL blogján.

 

Forrás: VMkomm

 

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web