2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

EpuletfelujitasKonferencia2

2014. szeptember 24. - Budapesti Műszaki Egyetem, K épület 1. emeleti díszterem

 

Az előző évek sikeres konferenciái után a Magyar Építéstechnika 5. alkalommal rendezi meg az Épületfelújítás Konferenciát, melynek idei évben is szakmai támogató partnere a BME Épületszerkezettani tanszéke.

MÉK kreditpont 2 pont (2014/157)

 

A konferenciák az épületek felújítását, rekonstrukcióját járják körül minden alkalommal más-más témára, részterületre helyezve a hangsúlyt. A meglévő épületállomány között különleges helyet foglalnak el azok az épületek, melyek elsősorban a nagyobb városokban, a kiegyezés után épültek. A jellegzetes keretes beépítés legfeljebb a Monarchia területére, de ezen belül is elsősorban Budapestre jellemző. A II. világháború után a tulajdonosi szerkezetük jelentősen átalakult: a lakások kisajátításra majd állami, vagy tanácsi tulajdonba kerültek, míg az 1990-es években a lakások zöme ismét egyéni tulajdonba került és társasházi formában működnek.

Számos megújult épület növeli a városok hírnevét, előremutató tömb-rehabilitációs projektek készültek, de lényegesen több az olyan épület, melynek felújítása nem halogatható, mivel ezeknek a házaknak jelentős hányada közel 100 esztendős, és a karbantartásuk is elmaradt.

 

A 2014. évi konferencia célja elsősorban a figyelem ráirányítása a problémára, hogy az elkövetkező időszak kiemelkedő feladata ezen épületállomány felújítása, rehabilitációja.

 

TERVEZETT PROGRAM:

 8:30 - 8:50   Regisztráció

1. RÉSZ

8:50 - 9:00   Megnyitó - Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke

9:00 - 9:30   Történeti városrészek korábbi megújításának tapasztalatai - Dr. Sersliné Kócsi Margit állami főépítész (Budapest Főváros Kormányhivatala, Építésügyi Hivatal)
Az épített környezet, az építészet és a városfejlesztés minősége meghatározó szerepet játszanak a városi lakosság életkörülményeiben. Budapest eklektikus városrészeinek megújítása több évtizedes feladat, melyet egyre összetettebb feltételek között kell megoldani. Ferencváros rehabilitációs programjai az integrált megújítás lehetőségeire mutatnak példát. A történeti múlt ismerete az alapja a városrész szintű értékőrzésnek. A városszerkezet, a beépítés karakter jellemzőinek megtartása jelen kor igényeinek megoldásával együttesen lehet eredményes. Az építészeti értékek megismertetése, a történeti városrészekben élők szemléletváltása, a fejlesztések befogadása hangsúlyos része a megújításnak. Valódi partnereknek kell tekinteni a programok minden érintettjét, szempontjaikat figyelem-be kell venni a folyamatok irányítása során.

9:30 - 9:50 A budapesti Belváros energetikai rehabilitációjának vizsgálata - Kiss Ida, okl. építészmérnök, város- és épületenergetikai szakmérnök, Apró Diana, okl. építészmérnök, fenntartható tervezési szaktanácsadó
Az előadás során egy budapesti belvárosi épületállományról készült energetikai elemzést ismertetnek az előadók, majd a városi épületállományra kiterjesztett felújítási lehetőségeket mutatják be. Ezt követően egy konkrét épület energiatudatos felújítási lehetőségének részletesebb, hozzávetőleges számításokon alapuló bemutatása következik.

9:50 - 10:10 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által ajánlott vállalkozási szerződések az új Ptk. tükrében - Dr. Varga Katalin (Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda)

10:10 - 10:25 Városligeti nyaralóból négycsillagos szálloda - Mirage Fashion Hotel rekonstrukciója - Dr. Fekete Lajos okl. építészmérnök, vezető tervező (Citinvest Tervező és Ingatlanfejlesztő Kft.)

 

10:25 - 10:45 KÁVÉSZÜNET

 

2. RÉSZ

10:45 - 11:05 A Kodály köröndi tetőtéri tűz tanulságai - Király András tűzvédelmi szakértő, tűzvizsgáló

11:05 - 11:25 Szakértői tapasztalatok tetőtéri beépítés kapcsán - Dr. Tóth Elek DLA egyetemi docens (BME, Magasépítési Tanszék)

11:25 - 11:45 Védett homlokzatú épületek belső oldali utólagos hőszigetelése - Wiesner György műszaki vezető (Knauf)

11:45 - 12:05 Energetikai kérdések a vázas szerkezetű beépített tetőterek esetében - Varga Tamás alkalmazástechnológus (URSA)
Hőátbocsátási tényezők követelmény értékei, az U-érték számítási módjai (4-féle számítási metódus, 4-féle eredmény, DE UGYAN AZ A SZERKEZET ÉS KIALAKÍTÁS), komplett tetőtéri rétegrend, a szigetelési vastagság meghatározása.

12:05 - 12:25 Magastetők korszerű felújítása PIR keményhab táblákkal - Szatmári Zoltán alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadó (BACHL Hőszigetelőanyag-gyártó Kft.)

12:25 - 12:45 Meddig él a hőszigetelés? - Kruchina Sándor marketing vezető (Austrotherm Hőszigetelőanyag Gyártó Kft.)
Mikor térül meg? - ez a hőszigeteléssel kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdés. De minden megtérülési számításnál figyelembe kell venni az élettartamot is. Mi a hőszigetelések várható élettartama? Mennyire befolyásolja ez a megtérülési számításokat? Az előadás ezekre a kérdésekre ad megnyugtató választ.

 

12:45 - 13:35 EBÉDSZÜNET

 

3. RÉSZ

13:35 - 13:55 Egészségesebb mikrokörnyezet kialakítása épületre telepített zöldfelületekkel - Pataky Rita mestertanár (BME, Épületszerkezettani Tanszék)

13:55 - 14:15 Zöld hálózat - Vegetációs technológiák és zöld infrastruktúra fejlesztés a 21. századi városokban - Dezsényi Péter ügyvezető igazgató (Deep Forest Kft.)

14:15 - 14:35 2015-től Kötelező Minimum a Kazánok és Vízmelegítők Energiahatékonyságára (EU-s követelmény) - Fazakas Miklós fejl. és minőségbizt. igazgató (MPF-FÉG Kft.)

 14:35 -14:55 A vízszintes épületszerkezetek hő- és hangszigetelése - Dr. Laczkovits Zoltán okleveles épületszigetelő szakmérnök, az épületfizika doktora (Pintér & Laczkovits Bt.)
A előadás során szó esik talajon fekvő padlók hőszigeteléséről, alulról hűlő födémek hő- és hangszigeteléséről üveggyapot és kőzetgyapot lemezekkel, az emeletközi födémek, a padlásfödémek hőszigeteléséről nem járható és járható kialakítás esetén, tetőtér beépítések hőszigeteléséről, valamint lapostetők höszigeteléséről egyenes illetve fordított rétegrend esetén.

14:55 - 15:15 Függőfolyosók, tartószerkezetek megerősítéseLaczkovics János tudományos segédmunkatárs (BME, Épületszerkezettani Tanszék)

15:15 - 15:35 Pincék, alagsorok funkcióváltása miatt szükséges intézkedések (utólagos nedvesség elleni védelem) - Horváth Sándor egyetemi adjunktus (BME Épületszerkezettani Tanszék)

15:35 - 15:55 Korszerű rendszerek passzívházakhoz egy kézből - Energiahatékony polimer alapú REHAU rendszermegoldások a hőellátástól az épületburokig - Obermayer Balázs műszaki tanácsadó (REHAU Kft.)
A 100 lakásos passzív társasház esetében mintaszerűen megvalósulhatott a REHAU építéssel kapcsolatos hármas filozófiája. REHAU GENEO PHZ profilrendszerből készült ablakok és ajtók hozzájárulnak az épület hőveszteségeinek csökkentéséhez; a REHAU RAUGEO PE-RC szondái hatékonyan valósítják meg a felhasználásra kerülő energia előállítását; a REHAU saját szabályozásával vezérelt padlófűtés/hűtés rendszere hatékony energiafelhasználás mellett biztosítja a bentlakók számára a megfelelő hőérzetet. Mindemellett a REHAU rendszeréből kiépített higiénikus ivóvíz rendszer, ill. a törölköző-szárító fűtőtestek bekötése fokozza a ház lakóinak komfortérzetét.

15:55 - 16:15 Fémbordás fa födémgerendák – kis önsúly, nagy teherbírás - Kujáni Péter készház divízióvezető (Wolf System Kft.)
Felújításoknál, átalakításoknál is, utólag, kézi erővel beépíthető, szerelt födémrendszer.

16:15 - 17:00 Konzultáció

A rendezők fenntartják a programváltoztatás jogát!

 

RÉSZVÉTELI DÍJ:

  • Alap részvételi díj: 5000 Ft+áfa (A részvételi díj 3 hónapos lapelőfizetést tartalmaz!)
  • Diákoknak: 2500 Ft + áfa (A részvételi díj 3 hónapos lapelőfizetést tartalmaz!)

 

 JELENTKEZÉS 

 

További információ: Kulcsár Ilka, Tel./Fax: (+36-1) 239-1982, E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Keresés

Támogatóink:

HuGBC LOGO web

K-EP LOGO v.8 2

lechner-logo-fb

logo

mehi

 

banner kne 180 240