2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

mehi-logo-kicsiFebruár 24-én indul a lakossági hitelprogram energiahatékonysági korszerűsítések támogatására. Az Otthon Melege Program is folytatódik, melynek keretében a háztartási nagygépek cseréjét és a fűtéskorszerűsítést vissza nem térítendő forrásból támogatják majd.

Az MTVSz adott otthont annak a rendezvénynek, ahol sok újdonság hangzott el azoknak, akik otthonukat szeretnék a közeljövőben energiahatékonnyá tenni. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára megerősítette, hogy kormánydöntésre vár az Otthon Melege Program folytatása. Mintegy 5 milliárd forint keretösszeg áll majd rendelkezésre, melyből 1 milliárd forintból a háztartási nagygépek (azaz mosó- és hűtőgép) cseréjét támogatja majd a szakminisztérium. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy bojlercserére kiterjeszthető-e a program. A keretösszeg fennmaradó része a fűtéskorszerűsítést, ezen belül a kazánok cseréjét és a kapcsolódó kéményfelújítást szolgálja majd. A támogatási részarány várhatóan 45-50 százalék lesz, megpróbál majd választ adni mind a társasházakban, mind a családi házakban élők fűtéskorszerűsítési kérdéseire

Bővebben...

Lafarge-Holcim-Fundation2017. március 21-én zárul az 5. Nemzetközi LafargeHolcim Awards fenntartható építészeti pályázat. A verseny az előrehaladott tervezési fázisban álló projekteket keresi az építészet, a magas- és mélyépítés, a tájépítészet és várostervezés, valamint az építőanyagok, építési termékek és technológiák területéről. A verseny ,,Következő Generáció" kategóriája a fiatal szakemberek és hallgatók ötletei számára nyitott.

A világ legjelentősebb fenntartható építészeti versenye a LafargeHolcim Alapítvány szervezésében öt földrajzi régióban zajlik párhuzamosan – mindegyiknek saját zsűrije van, elismert független szakemberekkel. A zsűrik élén Harry Gugger (Európa), Ray Cole (Észak-Amerika), Angelo Bucci (Latin-Amerika), Nagwa Sherif (Közel-Kelet-Afrika) és Donald Bates (Ázsia-Csendes-Óceán) állnak.

Bővebben...

kreatvIdén is elindítja a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató, vissza nem térítendő támogatást kínáló pályázatát az OTP Bank, amelynek keretében ismét 10 társasház, illetve lakásszövetkezet juthat plusz forráshoz beruházási tervei megvalósításához. Az előző nyolc év kiírásaihoz hasonlóan a február 15-ével startoló pályázat célja elősegíteni a lakóközösségek életminőségét javító projektek megvalósulását. A másfél-, egy- és félmillió forintos díjaknak köszönhetően olyan, kisebb értékű beruházásokat valósíthatnak meg a tulajdonosok, amelyekre egyébként forrás hiányában nem volna lehetőségük – emelték ki az OTP Bank szakértői.

A magyarországi épületállomány fele (48,7 százaléka) 1946 előtt épült, nagyjából 20 százaléka 1960 előtt, és csupán 8,2 százaléka fiatalabb 37 évnél. Az évtizedek során a külső homlokzat, a víz- és hőszigetelő rendszerek, valamint a belső szerkezeti elemek is jellemzően annyira elöregedtek, elhasználódtak, hogy többségük sürgős felújításra szorul. A szükséges felújításokra azonban gyakran nem kerülhet sor az akut forráshiány miatt, ami a társasházi és lakásszövetkezeti lakóközösségek számára állandó problémát jelent. A korszerűsítési munkák elmaradása mellett sokszor nincs lehetőség az olyan, életminőség-javító beruházásokra sem, mint a játszóterek, közösségi terek kiépítése, illetve a modern, energiahatékony újítások bevezetése.

Bővebben...

HUR8167-wIgazi közösség érett össze a CREATON anyagokkal előszeretettel fedő szakemberekből, a munkájukat elismerő, idén 7. alkalommal megrendezett Tetőszépségverseny díjátadójára. Mindig vannak új pályázók és vannak visszatérők, és olyanok is, akiknek a munkája nemzetközi összehasonlításban, és egy nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. Jó hír ez a megrendelők számára is, hiszen egyre több szakember a minőségi munka mellett teszi le a voksát. A CREATON pedig elkötelezett amellett, hogy a minőségi munka minőségi elismerésben részesüljön.

Idén sem a különleges, vagy bonyolult tetőké volt a főszerep. A mezőny sok magas műszaki színvonalon kivitelezetett, de egyszerű tetőt hozott." – mondta el dr. Tóth Elek, a BME Magasépítési tanszékének egyetemi docense, a zsűri elnöke értékelő beszédében a díjátadón. „Ugyanakkor sok függ az építtetői ízléstől és pénztárcától, valamint a tervezői kreativitástól is, valamint attól, hogy az így meghatározott feladatot a tetőfedő mesterek hogyan oldják meg."

Bővebben...

A-nyertesek-es-a-zsuriLakóházak, középületek, műemlékek, templomok, hagyományos, kortárs vagy akár organikus módon megfogalmazott épületek ismét megjelentek a „TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ – tető az építészetben" pályázaton, nehéz összehasonlításra késztetve a zsűrit. A 25 benyújtott pályázat közül 12 döntőbe jutott épület tervezői vettek részt az ünnepélyes díjátadón. A zsűri megosztva négy I. díjat, két különdíjat és közöttük 800 000 Ft pénzdíjat osztott ki.

Két családi ház, egy műemlék épület és egy templom tervezőinek jutott a megosztott első díj a CREATON idén 4. alkalommal építészek számára kiírt pályázatán, ahol a zsűri a döntést évről-évre kifejezetten építészeti szempontok alapján hozza meg.

Bővebben...

afeny2016-22015 júniusában a Lisys-Project Kft. megalapította A Fény Mestere – Master of Light világítástechnikai díjat. A Nívódíjjal az alapító a szakma figyelmét kívánja olyan világítástervezők, építészek, belsőépítészek, tárgytervezők, képzőművészek, iparművészek, elektromos tervezők és más kapcsolódó területeken alkotó szakemberek munkásságára felhívni, valamint a legkiemelkedőbbnek a nívódíj átadásával elismerni, akik világítástervezési folyamatokban felmutatott tudásukkal és munkájukkal hozzájárultak a magyarországi világításkultúra fejlődéséhez és ezzel a világítástervezés ügyét előmozdítják.

A beérkezett pályázatok szakmai színvonala a zsűri véleménye szerint bizonyítja, hogy vannak innovatív, előremutató ötletek, melyek emelik a hazai világításkultúra színvonalát. A short listre kiválasztott pályaművek a zsűritagok álláspontja szerint épp eredetiségük miatt emelkedtek ki a többi közül.

Bővebben...

Dijak-w20 pályázat, 10 döntőbe jutott pályamű, 800.000 Ft összdíjazás az építészek számára – 15 pályamű és 5 díjazott, 300 000 Ft összdíjazás az építészhallgatók versenyében. Ezek a második alkalommal meghirdetett „Az anyag természete" – EQUITONE szálcement burkolatok az építészetben pályázat számszerű adatai. Nézzük a szakmai eredményeket!

„Izgalmas megoldások a hallgatói munkák között..."

Ferencz Marcel a hallgatók munkájának értékelése során emelte ki ezt: a fényjáték a homlokzaton, a valódi kortárs megfogalmazások és a kiegyensúlyozott, józan anyaghasználat jellemezte az idei pályaműveket. A jutalmazott épületek itt is megmutatták az anyag felhasználásának sokrétűségét, de azt is, hogy az EQUITONE homlokzatburkolatok megfelelő hozzáállással az építész kreativitását és a mértéktartó szemlélet egységességét is szolgálhatják.

Bővebben...

ABB-logoKiválasztották az ABB Kft. ösztöndíjaira kiírt pályázatok győzteseit. Január végétől indul az ABB két egyetemi programja, melyeket a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre. Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak" egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél évre szóló ABB ösztöndíj. A programok sikeressége azon is lemérhető, hogy a tavalyi ösztöndíjasok közül többen azóta főállású alkalmazottként folytatják pályafutásukat a vállalatnál.

A női mentorprogramra kiírt pályázaton indulók közül öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választottak ki az energetika és automatizálás területéről: Híres Nikol, Hornyák Barbara, Patkó Dóra, és Szabó Eszter, a Pallasz Athéné Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem hallgatói vesznek majd részt a mentorprogramban.

Bővebben...

Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja ötödik BE SMART startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A Düsseldorfi Magyar Főkonzulátussal, a think.BDPST-el és a Vodafone Deutschland-dal közösen szervezett versenyen kiválasztott legígéretesebb startupok képviselői 2017. március 28-án a Düsseldorfi Magyar Start Up Eventen ill. 2017. március 30-31-én a think.BDPST rendezvényen a Startup Cornerben nyernek bemutatkozási lehetőséget.

Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

  • a jövő munkahelyei,
  • a jövő oktatása,
  • egészségügyi innováció
  • mesterséges intelligencia

Bővebben...

evirodaja-250x250Lezárult a hetedik alkalommal kiírt Az Év Irodája verseny nevezési időszaka, amelynek során újabb rekordok dőltek meg. A kilenc kategóriában összesen 136 nevezés érkezett, csak az irodai kategóriában 64 indulót regisztráltak a szervezők. Idén a well-being és a munkáltatói márkaépítés kerül fókuszba.

Rekordszámú nevezés érkezett az idei Az Év Irodája versenyre hiszen a tavalyi 84 nevezés helyett összesen 136 pályázatot publikáltak. A névadó kategóriában különösen nagy versenyre lehet számítani, ugyanis összesen 64 irodát neveztek be, amelyek a legkülönbözőbb tevékenységet végző cégeket képviselik vidéken és Budapesten. Az Év Irodája versenyen már természetes, hogy mindenki versenyképes munkahelyet akar teremteni az alkalmazottainak, idén pedig előtérbe került a well-being és a munkáltatói márkaépítés. Egyre fontosabbá válik, hogy a munkatársak otthonosan érezzék magukat az irodai környezetben, hiszen jó hangulatban a munka is eredményesebb lesz, az elégedett munkavállaló pedig jó hatással van a cég hírnevére is. Ez kölcsönösen pozitív folyamat a vállalatnak és a dolgozóknak egyaránt. Mindemellett idén is nagy szerepe van az irodadizájnnak, az egyedi megjelenésnek és a praktikus megoldásoknak. A belsőépítészek és a tervezők most is kitettek magukért, a képeket végignézve káprázatos irodabelsőkkel és különleges arculatokkal találkozhatunk.

Bővebben...

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Médiatámogatók

proidea logo-web

 buildcomm-logo-web

 

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web