2019. szeptember 15., vasárnap

UJ HONLAP BANNER 250 100

A magyar lakáspiac a 2012-13-as mélyponttól indulva, minden fő mutatóját tekintve továbbra is látványosan felívelő szakaszban van. Az ország különböző területein a tavalyinál valamivel kiegyenlítettebben mutatkozik meg az árnövekedés. Szemben az általános közvélekedéssel, a jelenlegi jövedelemarányos árszintek sem historikusan, sem regionálisan nem tekinthetőek magasnak. Rövid távon a kereslet stabilnak mondható. A piaci kockázatot egyrészt az áfa-szabályozás nyomán várhatóan hektikusan alakuló kínálat, illetve a továbbra is emelkedő építőipari költségek és szűk kapacitások jelentik – áll az OTP legfrissebb, a NAV idei első három negyedéves ingatlanforgalmi adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.

Országos szinten eddig 18 százalékkal nőtt az ingatlanok átlagáraa tavalyi, hasonló időszakhoz képest. Idén a budapesti drágulás az egy évvel korábbi 15%-ról 20%-ra gyorsult, s nagyjából ezt a mozgást követik a megyei jogú városok is. A kisebb városok lakóingatlanai a tavalyi átlagosan 8% után idén eddig 11%-kal lettek drágábbak, míg a községek hasonló mutatója látványosan, 1%-ról 19%-ra ugrott. Így mára az eladott lakótelepi lakások országos átlagára meghaladja a 260 ezer Ft/m2-t. A tégla lakások ára több év után ismét jobban nő, mint a paneleké (19, illetve 16 százalék), aminek hátterében azúj lakások bővülő forgalma állhat. Az önálló házak 8 százalékos értéknövekedése ennél érezhetően alacsonyabb.

Bővebben...

MEHI-kepzes 180x180Fontos és igen időszerű témakört boncolgatott idén a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) országos, ötállomásos képzéssorozata. A rendezvény fókuszában azok a lépcsőzetesen változó épületenergetikai előírások és azok teljesíthetősége álltak, melyek 2020. december 31-től új épületek esetén a közel nulla energetikai szinttel zárulnak. A kiemelt cél pedig az volt, hogy a hazai építész és gépész szakemberek gyakorlati segítséget kapjanak a felkészülésben. A tapasztalat azt mutatta, hogy van még bizonytalanság az épületek tervezéséért és kivitelezéséért felelős szakemberek között az energetikai előírások változásának alkalmazásában.

Nagy szükség van tehát az elméleti tudnivalók gyakorlatba helyezésére. Az épületenergetika nagy tudású szakértői segítettek az európai szabályozás hazai környezetbe való illesztésében, prezentáltak alternatívákat, legyen szó épületburkolati elemekről vagy a kiszolgáló gépészeti rendszerekről. A színes tematika egyben arra is biztosítékot jelentett, hogy pörgős, jól fókuszált, interaktív előadások sora hangozzon el, konkrét műszaki számításokkal is megtűzdelve.

Bővebben...

BaselayerA Helly Hansen technikai munkaruházati 2018 őszi/téli aláöltöző kollekciója megújult formával és dizájnnal hódít.

Helly Hansen 1970-ben fejlesztette ki forradalmi Lifa® technológiáját, és ezzel piacra dobta a világ első technikai aláöltözőjét. A ruhadarab felülmúlhatatlan olyan szempontból, hogy kompromisszumot nem ismerve biztosít melegséget, miközben a felesleges nedvességet elvezeti bőrünktől, ezzel lényegesen megváltoztatva a kültéren dolgozó szakemberek mindennapi életét. A Helly Hansen aláöltözők a mai napig a Lifa® technológia legújabb generációján alapulnak, amelyet folyamatosan fejlesztenek, hogy minden szezonban a legújabb dizájnban kerüljenek a piacra.

Bővebben...

TolnayAz Alapítvány a Honi Művészetért idén kilencedik alkalommal hirdette meg az Ezüst Ácsceruza díjat, amely olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőipari eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.

Az elismeréseket december 5-én adták át a Gregersen Art Point Galériában az alapítók, dr. Komjáthy Attila és felesége Dr. Komjáthy Attiláné Kremnicsán Ilona, valamint a bíráló bizottság tagjai – Benczúr László, Bálint Imre DLA, Kassai Ferenc, Tolnay Tibor, és Vadász Bence. A szándéknyilatkozat szerint két díjat terveztek átadni, de már évek óta több a kiváló jelölt, így idén is átadásra került egy különdíj is.

Bővebben...

Kicsiben is nagy: részletgazdag lakóház épült PERI DUO zsaluzattal Sussexben

concrete-house-01-periElőször épült lakóingatlan PERI DUO zsaluzattal az Egyesült Királyságban: a kelet-sussexi betonház projekt bebizonyította, hogy eddig kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a nehéz acél és hagyományos fa zsaluzatok kiváltására ideális DUO zsalurendszerben. A tulajdonos választása több előnyt is hozott a konyhára. Darura egyáltalán nem volt szükség az építkezéshez, elég volt három kamion az elemek szállításához, és építési hulladék is kevesebb keletkezett, hiszen a rendszer elemei újra felhasználhatók.

Lakóházat önteni betonból önmagában sem szokványos ötlet; Adrian Corrigall tulajdonosnak pedig ezen a koncepción felül is extravagáns elképzelései voltak első saját építésű otthonáról. Merész, egyedi megjelenésű betonépületet álmodott meg Kelet-Sussex hagyományos lakókörnyezetébe, amelynek kivitelezése is több szempontból eltért az építési normáktól.

Bővebben...

corvin negyed-wMegállapodott a Futureal-csoport és az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő a cégcsoport portfóliójához tartozó Corvin Irodák értékesítéséről. Az adásvétel keretében a Corvin Sétány minden, már felépült irodaháza, és két, jelenleg építés alatt álló irodaépület is tulajdonost váltott. Az összesen nyolc „A" kategóriás épület közel 80 000 négyzetméter bruttó irodaterületet kínál.

A Corvin ONE a Corvin Sétány megvalósításának első fázisában készült el 2008-ban .Ezzel az irodaépülettel indult a belváros történetének egyik legjelentősebb városmegújító, vegyes funkciós beruházása, a Corvin-negyed. A Corvin Towers az irodafejlesztési projekt második fázisában valósult meg, a komplexum négy „A" kategóriás épületből áll. A sorban a Corvin Corner következett, amely magas minőség mellett ideális környezetet kínál a hatékony üzleti tevékenységhez. Ezeket az irodaházakat vásárolta most meg az OTP Ingatlanbefektetési Alap. A Corvin One, a Corvin Towers és a Corvin Corner egyaránt kiegyensúlyozott, hosszú távú bérlői mixszel és teljes kihasználtsággal üzemel. A Corvin Irodákat érintő tranzakcióban a JLL globális ingatlan tanácsadó cég képviselte a Futurealt az eladás során.

Bővebben...

bauma19 Logo with dateA 32. Építőipari és építőanyag-gyártó gépek, bányászati gépek, építőipari járművek és berendezések vezető világvásárát 2019. április 8-14. között rendezik a Müncheni Vásárközpontban. A 2018. november 21-én, Budapesten tartott sajtótájékoztatón Mareile Kästner, a bauma projektvezetője és Janina Helfrich a bauma projektreferense bemutatták a vásárt, a központi témákat, újdonságokat, és beszéltek az ipari barométer kutatás kelet-európai és magyarországi vonatkozásairól.

A bauma 2019. április 8-ai kezdete előtt hat hónappal a Messe München új kiállítói rekordot jelentett be: több mint 3.500 kiállító mutatkozik be 55 országból – közel százzal több, mint 2016-ban. A bauma PLUS által még több vállalkozás jut kiállítási lehetőséghez, a virtuális valóság segítségével pedig az építési terület jeleníthető meg a vásárcsarnokban. A cél a 600.000-es látogatói szám elérése.

Bővebben...

hazikos illusztracio hoatbocsatas 1Egyre nagyobb körültekintést igényel a megfelelő műszaki megoldások egymáshoz igazítása a folyamatosan szigorodó épületenergetikai előírások tükrében. Úgy is mondhatjuk, hogy az eddig szokás szerint tervezett szerkezetet érdemes lesz átgondolni, „újratervezni". Tekintsük át röviden a tető és tetőablakok együttműködésének kérdését!

Sok helyen olvashatunk arról, hogy az az épület energetikájának kialakítása feltétlenül komplex gondolkodást igényel a tervezés során. Ennek oka, hogy a teljes energiafogyasztásáért a betervezett, beépített szerkezetek közösen felelősek. Az épületszerkezeti elemek hatását szemléltető ábrán láthatjuk, hogy az egyes szerkezeteken az energia hány százaléka szökhet el. Láthatjuk, hogy az egyes műszaki megoldások helytelen megválasztása esetén a kiváló hőszigetelő képességű szerkezetek hatását sajnos jelentősen csökkenthetjük.

Bővebben...

2018 III. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene az I. félévit meghaladó ütemben, 22%-kal múlta felül az előző év azonos időszakit. A nagymértékű növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseinek, a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projekteknek, valamint a továbbra is élénk lakás- és egyéb ingatlanberuházásoknak köszönhető. 2018 első három negyedévében a beruházások 17%-kal bővültek az egy évvel korábbi, magas bázishoz viszonyítva.

2018 III. negyedévében szezonálisan kiigazítva a beruházások volumene az előző negyedévit 5,1, a 2015 negyedéveinek átlagát pedig 32%-kal haladta meg.

Bővebben...

I dij Equiton-Halmosi ErikA Budaörs kisvárosias környezetéhez illeszkedő ikerház megformálása modern, anyaghasználata visszafogott és elegáns." – hangzott el az első díjas épület értékelésében. A nyertes épület homlokzata fehér és világgosszürke, természetes EQUITONE [tectiva] szálcement lapokkal burkolt, amelyhez a tervezők már tapasztalt kézzel nyúltak, hiszen nem először használták azt hasonló épületeiken.

A HARCH design and build építésziroda munkatársai, Halmosi Erik, Prohászka Benedek és Solymár Annamária tervezési programja szerint hasonló a telekre épülő két lakás kialakítása: az ikerház mindkét tagja kielégíti egy-egy család igényét, a belső tér sokoldalú alakíthatósága és bútorozhatósága mellett. A térformálás méltányos, ugyanakkor kerüli a felesleges zugok létrejöttét, annak ellenére vagy éppen azért, mert a telek kis mérete miatt erősen korlátozott volt az épület lehetséges befoglaló mérete.

Bővebben...

Eseménynaptár

Szeptember 2019
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web