2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Esemény naptár

KÉK Építészeti Filmnapok

Től Csütörtök 29 Március 2012
Címzett Vasárnap 01 április 2012

Mozgás és tér a KÉK Építészeti Filmnapjainak központjában

Dátum: 2012. március 29. –április 1.

Helyszín: Kino Mozi

Kategória: Színes

Többek között a mozgás és tér, az emberi test és a kortárs tánc kapcsolata köré szervezi idei - immár negyedik - Építészeti Filmnapjait a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), a 2012-es mustrára a szervezők az utóbbi évek nemzetközi fesztiváljain díjazott építészeti filmekből válogattak.

A Kino Moziban rendezik meg a filmnapokat március 29. és április 1. között. A KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként tekintő építészet és az építészethez mint témához forduló film között - áll a KÉK közleményében.


Az utóbbi évek nemzetközi fesztiváljain díjazott filmekből válogató 2012-es budapesti filmnapok minden eddiginél több vetítéssel és változatosabb tematikával várják az érdeklődőket.

Idén a válogatás kiemelt témaként kezeli a mozgás és tér, az emberi test, a kortárs tánc és az épített környezet viszonyát, valamint az építészet és a politika kapcsolatának vizsgálatára és építészportrék bemutatására is hangsúlyt fektetnek. Három film a modernizmus építészetének ma is releváns kérdéseit tárgyalja, és szó lesz többek között a kiürülő városok jelenségéről, illetve a pályaudvarok városszervező szerepéről is.

A közép-európai építészeti filmek válogatása a régió több partnerszervezetével együttműködésben valósul meg. Újonnan indított, a jövőben állandósítani kívánt szekció foglalkozik majd a design építészeten kívüli területeivel: ezúttal a tárgyalkotás folyamataiba enged betekintést két, Magyarországon még nem vetített portréfilm.

A fesztivál részét képezi a Short Shots Budapest rövidfilmpályázat szakmai zsűrije által kiválogatott filmek bemutatása és közönségszavazása, emellett a filmvetítéseket beszélgetések, városi séták és fotókiállítás is kíséri.

Részletes program a www.kek.org.hu/filmnapok oldalon olvasható.

 

Forrás: MTI

Vissza

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web