2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Esemény naptár

Úszik a kő: betonkenu verseny Magyarországon először!

Péntek 22 Június 2012

2012. június 22-én Ráckevén kerül megrendezésre az I. Magyar Betonkenu kupa. A versenyre saját készítésű kenuval lehetett nevezni, amely betonból készült. A külföldön nagy hagyományokkal rendelkező, Magyarországon először megrendezett verseny célja meghonosítani a betonkenuzást, mely az izgalmas eseményen túl forradalmi fejlesztések bölcsője lehet.

Betonból hajót készíteni, ami úszik, technológiai szempontból is kiemelkedő teljesítmény. A hajók elkészítését több hónapos előkészítési, tervezési és kivitelezési munka előzte meg. A versenyre jellemzően egyetemi csapatok, a cement- és betongyárak valamint építőipari tervező és kivitelező cégek nevezhettek.

A nevezőknek szigorú szabályok betartásával kellett legalább négy, legfeljebb hat méter hosszú, nyitott, mindkét végén csúcsosan végződő, kisméretű hajót, azaz kenut készíteni cement, víz, valamint adalékanyag keverékéből, vagyis betonból. 

Helyszín: Ráckeve, Savoyai kastély előtti Duna-ág

Időpont: 2012. június 22. 9:30

Az esemény rövid programja: 

9:30 – Érkezés, regisztráció

10:00 – Megnyitó a Savoya Kastély Díszteremben, a csapatok rövid versenyprezentációja

11:00 – 17:00 A kastély előtti vízterületen a betonkenu futamok és a sárkányhajós versenyek bonyolítása

 18:00 – Eredményhirdetés és ünnepélyes díjkiosztó, fogadás

 

További információ és nevezés a verseny honlapján: www.betonkenu.hu 

 

Forrás:  PRNAVIGATOR


 

Vissza

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web