A bécsi nemzetközi repülőtér új 7. hangárjának alapterülete több mint 7000 négyzetméter. Az acélszerkezet négy, egyenként 100 méter hosszú, a talajszint felett 6,5 méterrel húzódó főtartóval rendelkezik. A többi modern repülőtéri létesítményhez hasonlóan itt is kiemelt figyelmet élvez mind a biztonság, mind az építési folyamat zökkenőmentessége annak érdekében, hogy csak a minimálisan szükséges mértékben zavarják meg a forgalmas közlekedési csomópontok életét. A bécsi repülőtér esetében a Haslinger Stahlbau kivitelező cég a Hempelhez fordult tanácsért és ajánlásért arra vonatkozóan, hogy mi a követelmények teljesítésének legcélszerűbb módja.
A követelmények gyorsan száradó, égéskésleltető hatású védőbevonat-rendszert írtak elő, amelynek alkalmazásával csökkenthető az építés teljes időigénye, ugyanakkor tűz esetére passzív védelemmel látható el az épület. A Hempel ügyfele, valamint az ebben a fontos projektben a bevonat felhordójának szerepét betöltő SRB Rostschutz GmbH &Co. KG három-rétegű, gyors száradási képességgel rendelkező védőrendszert kért, amellyel tarthatók az előírt építési határidők, ugyanakkor az agresszív hatású környezetben is teljesíthetők az ügyfél megbízható, hosszú élettartamú védelem iránti elvárásai.
Otthonunk mechanikus védelme: hangzatos szavak, de vajon mit is takarnak pontosan?
Biztosan tisztában vagyunk minden veszélyforrással és gyenge ponttal, amellyel házunk, lakásunk rendelkezik? Videó-rendszer, infra-sorompó, kültéri mozgásérzékelő. Csak néhány eszköz, amely külterületeink védelmében nagyon sokat segíthet. A következő tippek és tanácsok megfogadásával, sikerrel megvédhetjük otthonunk értékeit.
A nem kívánatos vendégek távoltartására, az ember évtizedek óta falakat, kapukat, rácsokat, erős ajtókat alkalmaz, hogy szeretteit és értékeit megóvja. Van egy mondás, mely szerint a betörők bárhova be tudnak jutni, amely alapjaiban sajnos igaz. Ám ezt meg tudjuk nehezíteni olyan mértékben, hogy ahhoz már ne fűződjön érdekük!
A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője kibővítette kínálatát a Harmony termékcsalád kioldószerkezettel ellátott XB5 és XB4-es nyomógombjaival, amelyek egyaránt használhatóak vészleállító és vészkikapcsoló gombként.
Ipari alkalmazások kapcsán a felhasználóknak idáig választaniuk kellett a két funkció között (az IEC 60204 szabványok alapján), így számukra gyakran kihívást jelentett annak eldöntése, hogy melyiket használják egy adott berendezés esetében. A két funkció egyetlen eszközben való egyesítésével a Harmony XB4 és XB5 vészleállítók elhárítják ezt a kiválasztási problémát, és segítségükkel egyszerűbben biztosítható a szabványoknak való megfelelés.
Az EVOLVE a már jól ismert Sonix GSM riasztó mellett tovább bővítette biztonságtechnikai kínálatát és egy új biztonsági megfigyelő rendszert dobott piacra. Az EVOLVE Detective kiváló választás lakóházak, irodák, üzletek vagy akár gyártósorok megfigyelésére.
A Detective S4C egy olyan DVR rendszer, amely segítségével megfigyelhetjük környezetünket és rögzíthetjük a környezetében történteket.