2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

verseny makett tetoKétévente, most 27. alkalommal rendezik a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságát november 13-16. között Lettország fővárosában. A héten a magyar csapatok felkészülése is a finisébe ért. Ezúttal - a bajnokság történetében először – az ÉMSZ (Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége) összefogásában Magyarország három -tetőfedő, építmény-szigetelő és bádogos –versenyszámban is képviselteti magát.

A világbajnokságon 1998-2001-ig csak magastetős szekcióban volt verseny. A dublini rendezvény (2002) óta vízszigetelés (lapostető), és 2008 (Prága) óta bádogos szekcióban is versenghetnek a résztvevők. "Idén a homlokzat-burkolás önálló szekcióként bekerült a versenykiírásba de itt egyelőre nem indítunk versenyzőt" – mondta el Sándor Mátyás, az ÉMSZ elnöke.

A felkészülést és a részvételt az idén 30 éves ÉMSZ szakmai szervezet koordinálja. Magyarország hagyományosan jól szerepel az eddig 13 országot felsorakoztató éremtáblázatban, hiszen eddigi eredményeink alapján jelenleg Svájc, Németország és Ausztria után az előkelő 4. helyet foglaljuk el. Magyarország három alkalommal rendezett világbajnokságot: 1993-ban, 2003-ban és 2007-ben - tette hozzá az elnök.

A verseny két, valamilyen előre meghatározott feladat elkészítése adott maketten, kéziszerszámok használatával. A zsűri előre meghatározott szempontok szerint értékeli a feladatokat. Számít a pontosság, a minőség és persze az idő. A feladatokat általában a csapatok fele képes befejezni. A makettek minden esetben tartalmaznak legalább egy, a mestervizsga szintjét elérő, vagy meghaladó feladatot, csomópontot.

A kiutazó hazai tetőfedő-, bádogos-, és építmény-szigetelő csapatok 3-3 főből állnak: csapatonként 2 versenyző és a szakmai mentor-, a felkészítő tanár. A mentorokkal együtt 9 fős magyar csapat már a verseny előtt 2 nappal megérkezik Rigába, hogy a legutolsó „edzést" már a helyszínen tarthassák meg. A papírforma szerint – a korábbi eredményekhez hasonlóan - ezúttal is éremesélyesként indulnak a Világbajnokságra ifjú mestereink.

 

 

Forrás: ÉMSZ

 

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web