2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

ejmsz-logoKeresett, jól fizető szakmának tartják a középiskolások a mérnöki hivatást, és minden negyedik megkérdezett közülük el is tudja képzelni magát ezen a területen. Viszont hiába vonzó számukra ez a pálya, mégsem tudnak munkaköröket, feladatokat társítani hozzá – derül ki az Együtt Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) által készített, a STEM Pályaorientáció 2018 konferencián bemutatott új, országos felméréséből, amely 42 magyar középiskola, 1204 tanulójának megkérdezésén alapul.

Noha a válaszadó 9 - 12. évfolyamos diákok 80 százaléka szerint sokat kell tanulni ahhoz, hogy valakiből informatikus vagy mérnök váljék, közülük a legnagyobb arányban (22 százalék) az informatikai képzést jelölnék meg elsődleges továbbtanulási irányként, míg másodikként (18 százalék) valamely mérnöki szakot. Ezeket a gazdasági (12 százalék), az orvosi és gyógyszerészeti (11 százalék), a bölcsész (8 százalék) és a jogi (6 százalék) területek követik náluk.

45541573 2234867269880725 6723866955104649216 oA válaszadó középiskolás fiúk 37 százaléka egyértelműen el tudja képzelni magát mérnökként, a lányoknak viszont csak 15 százaléka. Dacára annak, hogy a mérnökök munkájáról meglehetősen kevés információval rendelkeznek. A felmérésbe bevont középiskolások kétharmada az építészre, illetve az építőmérnökre asszociál, ha egy mérnökre gondol. Napjaink legaktuálisabb mérnöki és informatikai szakterületeire kevesen utaltak. A robotikát és a kiberbiztonságot alig 1-1 százalékuk említette. Meglepő módon az 1204 megkérdezett tanuló közül egy sem akadt, aki olyan területeket hoztak volna összefüggésbe ezekkel a szakmákkal, mint a mesterséges intelligencia vagy az adatbányászat.

A kutatás eredményei arra is rámutatnak, hogy leginkább a szülők befolyásolják a fiatalokat a pályaválasztási döntésükben. A válaszadók fele a tanáraik javaslataira is odafigyel, valamint fontos számukra barátok véleménye is. A megkérdezett középiskolások ugyanakkor egyértelműen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy például a mérnökökkel való személyes találkozások és a szakmák megismerését elősegítő direkt élmények jóval nagyobb hatással vannak rájuk a pályaválasztás során, mint a közösségi médián keresztül elérhető információk. Az előbbieket sokkal hitelesebbnek tekintik. Emellett népszerűek a köreikben az olyan programok is, mint a céges előadások, a pályaorientációs tanácsadás, a tudományos fesztiválok és kiállítások, valamint a tudományos élményközpontok programjai is.

45588481 2234867516547367 1300913974409166848 oAz EJMSZ kutatása rávilágít arra is, hogy az iskolai tanulmányaik és a pályaválasztás kapcsán a fiatalok a matematikát és az informatikát legalább kétszer annyira hasznosnak vélik, mint bármely másik tantárgyat. Ennek ellenére matematikából szerzik a leggyengébb osztályzatokat, ami miatt sokszor elbizonytalanodnak, hogy a mérnöki pálya valóban nekik való-e.

A megkérdezett középiskolások ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy mérnökként jó esélyekkel indulhatnak a munkaerőpiacon, és kifejezetten stabil megélhetést, magas életszínvonalat biztosíthat számukra ez a szakterület. Abban viszont már megoszlottak a vélemények, hogy milyen egyéni kompetenciákra volna szükség a mérnöki pályához. A válaszaikból az derült ki, hogy megkérdezettek szerint leginkább a kreativitás, az elemzési képesség, a kritikus gondolkodás, az újdonságokra való nyitottság, a problémamegoldó képesség, valamint a rugalmasság kapja a fő fókuszt ezen a területen.

Az EJMSZ kutatása felhívja a figyelmet arra, hogy a pályaorientáció olyan folyamat, amely a szülők és pedagógusok figyelme, elhivatottsága mellett a vállalatok és szervezetek hathatós közreműködésével nyújthat érdemi segítséget a fiataloknak. Az összes szereplő összehangolt tevékenységére van szükség, amely során a műszaki szakmákról alkotott kép formálásán túl, az egyéni kompetenciák fejlesztésében is támogatást kapnak a fiatalok, lehetőleg már az általános iskolától elkezdve.

 

További információ: www.ejmsz.hu

 

 

Forrás: EJMSZ

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web