2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

BaselayerA Helly Hansen technikai munkaruházati 2018 őszi/téli aláöltöző kollekciója megújult formával és dizájnnal hódít.

Helly Hansen 1970-ben fejlesztette ki forradalmi Lifa® technológiáját, és ezzel piacra dobta a világ első technikai aláöltözőjét. A ruhadarab felülmúlhatatlan olyan szempontból, hogy kompromisszumot nem ismerve biztosít melegséget, miközben a felesleges nedvességet elvezeti bőrünktől, ezzel lényegesen megváltoztatva a kültéren dolgozó szakemberek mindennapi életét. A Helly Hansen aláöltözők a mai napig a Lifa® technológia legújabb generációján alapulnak, amelyet folyamatosan fejlesztenek, hogy minden szezonban a legújabb dizájnban kerüljenek a piacra.

A Lifa® debütálása után az aláöltöző nagyon gyorsan nemzetközi sikerre tett szert, leginkább annak köszönhetően, hogy alacsony és magas intenzitású tevékenységek során is hatékony teljesítményt tesz lehetővé. Manapság a Lifa® aláöltözőket nap mint nap széles körben viselik a hegyen és sípályákon dolgozó szakemberek, ahogy a modern szakmunkások is, akik gyakran igazán zord körülményeknek vannak kitéve. Hivatásos síversenyző csapatok, mint például az Alpine Canada, az Alpine Ski Team Finland és a Ski Team Sweden Alpine is előszeretettel hordják kabát alatti rétegként a Helly Hansen prémium munkaruházati vonalának legnépszerűbb termékét.

A 2018 őszi/téli szezonban a Helly Hansen esztétikai, formai és szerkezeti szempontból is teljesen megújult technikai Lifa® és 100% merinói gyapjú aláöltözőket kínál, amelyek végig melegen, szárazon és kényelmesen tartják a szakembereket munkanapjuk során.

HH-Lifa-Merino-Half-ZipLIFA® MERINO ½ ZIP

Az új Lifa® Merino ½ Zip a leghidegebb napokon is melegséget biztosít. Ebben a kétrétegű szövetszerkezetű aláöltözőben a belső Lifa® Stay Warm technológiával készült rostszálak elvezetik a nedvességet a bőrtől, hogy viselőjük szárazon és kényelmesen maradjon, miközben a 100% merinói gyapjúból készült külső réteg megtartja a meleget akár szélsőségesen hideg körülmények között is.

  • Kettő az egyben réteg
  • Kétrétegű szövetszerkezet
  • 100% merinói gyapjú külső, belső Lifa® technológiával ötvözve
  • Viszketésmentes szerkezet, a merinói gyapjú nem érintkezik a bőrrel
  • Flatlock varrás a maximális bőrrel érintkező kényelemért
  • ½ mellkasi cipzár szerkezet
  • Szabályos formatervezés

HH-Lifa-CrewneckHH LIFA® CREWNECK

A Lifa® Crewneck 100% Lifa® rostszálakból készül, amely elsőrendű megoldást biztosít a nedvesség elvezetésére, miközben a munkaterületen izzadunk. Viselőjét szárazon és kényelmesen tartja munka közben, ugyanakkor magas intenzitású tevékenységekhez is ajánlott melegebb időben. Amennyiben kiemelnénk a Crewneck funkcionalitását, kombináljuk egy kiegészítő hidrofil réteggel.

  • • Lifa® Stay Warm Technology
  • • Varrásmentes vállrész
  • • Oldalsó varrásmentes kialakítás
  • • Flatlock varrás a maximális bőrrel érintkező kényelemért

HH-Lifa-Max-CrewnecLIFA® MAX

A Lifa® Max újdonság a Helly Hansen öltözetek sorában. Lifa® anyagból készül, bolyhozott belső résszel. A 100% Lifa® elvezeti az izzadtságot bőrünktől, miközben a kettős réteg melegséget biztosít. Magában is tökéletes viselet, hiszen a Helly Hansen egyik legmelegebb prémium munkaruházati aláöltözője.

 

www.hhworkwear.com

 

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web