2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

latvanytervElkezdődtek a Zöld Város projekt munkálatai, melyeknek köszönhetően teljesen megújul Kiskunfélegyháza belvárosa. Április 29-én hivatalos alapkőletétellel, illetve kincsesláda elhelyezéssel elkezdődött a város főterének korszerűsítése. A rekonstrukciós munkálatokat a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végzi el. A városvezetés szándéka, hogy a XXI. század elvárásai szerint megépülő közösségi teret nyüzsgés, élet és gyermekzsivaj töltse meg.

Ezt szimbolizálta az ünnepélyesen elhelyezett kincsesláda is, amelybe a sisak és a mellény mellett - rendhagyó módon - kisiskolások rajzai és üzenetei kerültek az utókor számára. A tér korszerűsítése során a KÉSZ Építő Zrt. 200 ezer növényt telepít, egyedi szökőkutakat épít és új díszkivilágítást alakít ki. Az építés 2019 harmadik negyedévében fejeződik be.

kincsesladaAz ünnepélyes alapkőletételen Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke beszédében kiemelte, hogy az ország sorsa a jövő nemzedék kezében van. Ők vigyázzák majd azokat az értékeket, amelyeket mi örökül hagyunk. A kivitelezést végző KÉSZ Csoport kommunikációs üzletágvezetője, Pintyőke Marcell hangsúlyozta, hogy a főtér újjáépítése igazi értékteremtés. Egy olyan fenntartható beruházás, amely hosszú távon szolgálja majd ki a környezet igényeit.

A rekonstrukció terveit a Pagony Táj-és Kertépítész Iroda készítette, mely 2017-ben „Az év tájépítésze" verseny közönségdíjasa volt. A kivitelezést a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végzi, amely a magyarországi építési piac egyik meghatározó társasága, a közép-európai piac jelentős szereplője. A legváltozatosabb referenciák fémjelzik munkájukat az építőipar, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztésés a kereskedelem területén. A KÉSZ Csoport építette fel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt épületét, a nyíregyházi Lego gyárat és a Daimler kecskeméti gyárának jelentős épületeit, valamint a KÉSZ volt a kivitelezője a Nemzet Főterének is nevezett budapesti Kossuth tér felújításának, a Széll Kálmán tér rekonstrukciójának, valamint a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontnak is.

 

 

Forrás: CME Hungary

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web