Új teraszfűtési rendszert vezet be a magyarországi vendéglátóhelyeken a Nádland Kft. Az asztallábba épített infrasugárzó nemcsak melegebbet ad a korábbi teraszfűtéshez képest, de 95 százalékkal takarékosabb, közvetlen károsanyag-kibocsátása pedig nulla.
Megérkezett Magyarországra a dán Mensa Heating teraszfűtési rendszere. Az asztallábba épített infrasugárzók gyakorlatilag elavulttá tették a korábban elterjedt hőgombákat.
Az eddigi, gázpalackkal működő készülékek sok széndioxidot bocsátottak a levegőbe és többnyire csak az emberek fejét melegítették, méghozzá elég drágán. Ehhez képest a többségnek a lába fázik, amikor a hűvös, őszi időben egy vendéglátóhely teraszán üldögél − ismertette a Dániából érkező újdonságot az eszközöket importáló Nádland Kft. vezetője.
Lukács József hozzátette, Párizsban január elsejétől betiltják a gázpalackos teraszfűtők használatát, és London is hasonló intézkedésre készül. Bár a magyar kormány még nem foglalkozik az üggyel, minden állam igyekszik jogi úton is megakadályozni az energiapazarlást és a környezetszennyezést. Robbanásszerű az érdeklődés tehát az új fűtőasztalok iránt, mivel üzemeltetési költsége óránként mindössze 20 forint, tehát egy hagyományos gázgomba költségéből akár 24 asztalt lehet működtetni.
Az új eszközt kifejezetten a vendéglátók számára fejlesztette ki a gyártó, de tekintettel az érdeklődésre, készítettek háztartási változatot is. Emellett számos formában készülnek az asztalok, van kétlábú, szögletes, hordozható, asztallap nélküli és magasított bárasztal is.
A termékekkel az érdeklődők találkozhatnak az idei CEP Tiszta Energia és Passzívház Expo-n, amelyet október 17-18-án rendeznek a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban.
Forrás: Gold Communications