Elképesztő mértékben, újra drasztikusan csökkent az építőipari megrendelések száma. A KSH-adatok arról árulkodnak, hogy januárban 30,4 százalékkal esett vissza a megkötött szerződések állománya. Mindeközben tovább romlik az építőipari ágazat jövedelemtermelő képessége és nem oldódik a beteges struktúra sem. Erről és az építőipari érdekérvényesítésről Tolnay Tiborral, az ÉVOSZ elnökével beszélgettünk.

Hogy látja, mennyire működik az építőipar érdekképviselete?

Tolnay Tibor – Az ÉVOSZ, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség folyamatosan egyeztet szakmai kérdésekben. A szakmai szervezetek és a kamarák állandó kapcsolattartása ellenére gondok vannak viszont az érdekérvényesítő képességünkkel, s noha évek óta igyekszünk minden minket érintő kérdésben hallatni a hangunkat, ez nem mindig vezet eredményre. A széttagolt minisztériumi feladatmegosztásban nem megy zökkenőmentesen az egyeztetés. Az összes illetékes minisztérium közül még a Belügyminisztériumban hallgatják meg leginkább a szakma véleményét arról, hogy mi az, ami az ágazatban előrelépést eredményezhetne.

Mit gondol, külföldön eredményesebb az érdekérvényesítés?

T. T. – Különböző az egyes országok helyzete. Mindenképpen a németországi a legkiemelkedőbb gyakorlat, s nem lehet komolyan venni olyan anyagot, amelynek előkészítése során a kamarák és szövetégek nem fejtették ki álláspontjukat. Hiszem, hogy itthon is szélesebb körű érdekérvényesítésnek kell következnie.

Mit tehet a szakmai érdekérvényesítés érdekében a Magyar Építéstechnika?

T. T. – Nagyon sokat. A Magyar Építéstechnika korrekt és színvonalas újság lévén hitelesen és részletesen tájékoztat, felhívja a figyelmet az ágazat problémáira. Sok múlik azon, hogy mennyire széles olvasóközönséghez jutnak el az információk. Szerencsés, ha a szakma képviselői tájékozódhatnak, hiszen számukra a szakmai jellegű cikkek megerősítést jelenthetnek.

Mit gondol, mely területen kellene legsürgősebben előre lépni?

T. T. – Változatlanul az az építőipar legfőbb gondja, hogy 2006 óta folyamatosan csökken az építőipari termelés. A nemrégiben megjelent KSH-adatok arról árulkodnak, hogy 30,4 százalékkal csökkent a megkötött szerződések állománya. A jövőt illetően pedig senki sem lehet optimista. A külföldi befektetők megjelenéséhez olyan gazdasági és jogi környezetet kell teremteni, amelyben ők úgy ítélik meg, hogy érdemes Magyarországra hozniuk a pénzüket. Ez jelenleg nem adott. Itthon pedig az építőiparnak tradicionálisan az egyik legtöbb munkát adó részterület, a lakásépítés szinte teljes leállásával kell szembenéznünk. Az embereknek nincsenek megtakarításaik, akiknek volt, azok a végtörlesztésre költötték, illetve a svájcifrank-alapú hitelek tartozásának megnövekedett terhe viszi el azt. Mindezt tetézi, hogy rengeteg az eladatlan lakás. Ezen a téren tehát aligha lehet az építkezések fellendülésére számítani. Ilyen körülmények között csak az uniós projektekben bízhatunk, de rendkívül lelassult a közbeszerzések kiírása. Ugyancsak gond a finanszírozás, hiszen ha egyáltalán hitelhez jutnak a cégek, akkor 12-13 százalékos kamatot számítanak fel a bankok, amit egyszerűen képtelenség kigazdálkodni. A cégek jövedelemtermelő képessége ezt nem bírja el.

Ha ennyire nincs megrendelés, és az alacsony bázis ellenére csökken a szerződésállomány, akkor sajnos nem pesszimista kérdés: hogyan tudnak egyáltalán talpon maradni az építőipari cégek?

T. T. – A beteges struktúra megőrzésével. Hiába történt drasztikus visszaesés a megrendelésekben, még mindig 90 ezer feletti az építőipari vállalkozások száma. A jelenlegi árszinten kizárólag alvállalkozók megbízásával képesek dolgozni a cégek, ami miatt nem javul a struktúra. A vállalkozások tönkremennek, újak alakulnak, keresik a munkát, s igyekeznek valahogy talpon maradni. De jelentős az ágazat szerkezeti átalakulása. Mindössze 23 olyan cég tevékenykedik az ország egészében, amelynek alkalmazotti létszáma meghaladja a 250 főt. Az alkalmazottak száma az ágazat egészében csökkent.

Van kiút ebből?

T. T. – Tudom, unalmasnak tűnhet, de egyetlen út létezik: az uniós pénzek felhasználását kell hatékonnyá tenni. Nem kevés pénzről, 8 ezer milliárd forintról van szó. Nemzetgazdasági érdek, hogy ezt minél nagyobb arányban felhasználjuk. A szakma régóta forszírozza, hogy jól előkészített projektek valósuljanak meg, reálisan becsült értékekkel. A tenderkiírásoknak fel kell gyorsulniuk. Az uniós pályázatok esetében egy nagyon lényeges változtatásra van szükség: a szerződésekben euróban kell meghatározni az árat. Ma ugyanis ez forintban történik, miközben az EU euróban kalkulál. Az árfolyamkockázat okán pedig rettentő nagy vesztesége származik a cégeknek. Ha korrekt áron és tisztességesen dolgozhatnak a cégek, az jó az államnak is, hiszen az adó- és járulékbevételeken keresztül jelentős többletpénz áramlik a költségvetésbe.