A Millenniumi Városközpont és a lágymányosi egyetemi campus közelében épül fel jövőre az MTA új bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóháza - közölte az intézmény honlapján.
Az akadémiai kutatóintézet-hálózat infrastruktúrájának fejlesztését célzó megújítási program keretében 8 milliárd forintos kormányzati támogatásból a főváros IX. kerületében, a Vaskapu utca 41. és a Tóth Kálmán utca 4. szám alatt található beépítetlen területen épül fel a humán tudományok művelését szolgáló korszerű kutatóház.
A beruházás megvalósításának soron következő szakaszában, 2013. augusztus 14-én a Magyar Tudományos Akadémia és az osztrák tulajdonú Európa Ingatlanbefektetési Alap szerződést kötött a telekvásárlásról. A telekre a tervek szerint olyan többemeletes, kutatóintézeti célokra tervezett, a 21. századi igényeknek megfelelő könyvtárral felszerelt kutatóház épül, amelyben a humán- és társadalomtudományok erőforrásait koncentrálva, várhatóan 30%-os üzemeltetési költségmegtakarítással működhetnek a jelenleg a város különböző pontjain nem kutatóintézeti célokra épült ingatlanokban elhelyezkedő, drágán üzemeltethető kutatóközpontok és kutatóintézetek.
Az MTA bölcsész- és társadalomtudományok kutatóháza a humán tudományok kiválósági centrumaként biztosít majd igényes kutatási környezetet a kiválóság, a fenntarthatóság és a versenyképesség szempontjai szerint működő tudományos alkotóműhelyek számára.
A kutatóház létrehozásának menedzsmentjével az Akadémia elnöke Pálinkás Gábor akadémikust bízta meg, aki a novemberben átadandó, 9,5 milliárd forintból megvalósuló, világszínvonalú MTA Természettudományi Kutatóközpont beruházását is hatékonyan és körültekintéssel irányítja. A projektbiztos a tervezésbe bevonta az érintett humán tudományok kutatóközpontjainak vezetőit, hogy a tervek minden szakmai igényre kiterjedően készülhessenek el.
Forrás: MTA