2024. június 23., vasárnap

UJ HONLAP BANNER 250 100

A Baumit Kft. 2013. október 17-én, a „Színek az építészetben" szakmai konferencián jelentette be az Év Homlokzata Pályázat 2014 kiírását. A tervezők és kivitelezők 2014. március 30-ig adhatják le pályázataikat, amelyeket az előző évekhez hasonlóan, független szakmai zsűri bírálja el. A pályázat öt kategóriájának nyerteseit gálaesten ünnepli majd az Építészek Világnapján a Baumit Kft, ezzel is kedvet ébresztve a tervezők és kivitelezők színesebb munkáihoz.

Az Év Homlokzata Pályázat az elmúlt tíz évben a magyar építészet egyik rangos intézményévé vált. Célja az újonnan épült és felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, esztétikai, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. A Baumit a pályázók legjobb munkáin keresztül szeretné megmutatni a szakma és a magyar közízlés számára, hogy az új irányzatok, tradíciók, a nemzetközi divatirányzatok elemei és a magyar tervezők által megálmodott új motívumok hogyan jelenhetnek meg a homlokzatokon.

Az értékelésnél az épület külső megjelenésén túl, a zsűri figyelmet fordít az építkezés során alkalmazott technológiára és a felhasznált anyagokra is. Az eddig díjazott homlokzatok a sajtó nyilvánosságán keresztül etalonná váltak, a jellegzetes alakzatok, árnyalatok, struktúrák a hazai utcaképek követendő példái lettek. A családi ház, társasház, középület, panelfelújítás és műemlék kategóriák nyerteseiről neves szakemberekből álló, független zsűri dönt.

Az Év Homlokzata 2011 Pályázat nyertesei:

A Baumit elkötelezett híve a minőségnek és az innovációnak, így külön díjjal jutalmazza azt a pályázót, aki a benevezett épületen különlegesen új technikai megoldást, kivitelezési módszert, vagy iránymutató, harmonikus színkombinációt alkalmazott.

Az Év Homlokzata 2014 Pályázat célja, hogy támogassa a tervezők, kivitelezők modern és egyedi törekvéseit. Ezzel a hagyományteremtő kezdeményezésével a Baumit népszerűsíteni kívánja az energiatakarékos – ezáltal környezetbarát – homlokzati megoldások alkalmazását. A független zsűri által díjazott alkotások széles körű bemutatásával hozzá kíván járulni az épített környezet értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához.

A pályázás részleteiről, feltételeiről és a jelentkezésről további információt a www.evhomlokzata.hu oldalon talál. 

Forrás: Stern Communications

 

Eseménynaptár

Június 2024
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web