Tartósan lelassult a hazai társasházi és lakásszövetkezeti lakásállomány természetes megújulása az új építkezések számának alacsony szintre történt visszaesése és stagnálása miatt, miközben a meglévő lakásoknak már mintegy fele vár felújításra. A saját kezdeményezéssel történő társasházi korszerűsítéseket és fejlesztéseket kívánja ösztönözni az OTP Bank 2014. március 17-én immár hatodik alkalommal meghirdetett társasházi pályázata.
A pénzintézet három kategóriában összesen 7,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatással segíti az öngondoskodást választó lakóközösségeket fejlesztési céljaik megvalósításában.
A lakásépítések számának elmúlt években tapasztalt visszaesése következtében egyre inkább a felújítások válnak a magyarországi lakásállomány korszerűsítésének legfontosabb eszközévé a társasházi és lakásszövetkezeti szektorban. Annak ellenére, hogy a KSH 2013-as évről készített legfrissebb jelentése szerint a többlakásos társasházak építése területén megállt a visszaesés, tavaly alig 2600 új társasházi lakást vettek használatba Magyarországon.
Mindez azt jelenti, hogy tartósan lelassult a magyarországi lakásállomány megújulása. Eközben felmérések szerint a teljes, mintegy 2,1 millió darabra tehető társasházi és lakásszövetkezeti lakásállománynak mintegy 50 százaléka már most korszerűsítésre vár. A lakások elavultságát és energiapazarló voltát támasztják alá a készülő Nemzeti Épületenergetikai Stratégiából előzetesen közzétett adatok is. Eszerint a teljes magyarországi energiafelhasználáson belül a legnagyobb szeletet a lakások energiafogyasztása teszi ki.
Ezen belül a lakások energiafelhasználásának mintegy kétharmada a fűtés és a hűtés számlájára írható. A korszerűtlenségére vezethető vissza az is, hogy lakásaink a szén-dioxid kibocsátásban is kiugró értékeket mutatnak, megelőzve az ipart, a közlekedést és a földhasználatot.
A lakásállomány korszerűsítése szempontjából kulcsfontosságú, hogy maguk a lakóközösségek is felismerjék, a felújítások révén egyszerre tehetik szebbé és komfortosabbá lakóhelyüket, valamint csökkenthetik otthonaik rezsiköltségét. „Öngondoskodásra, valamint saját kezdeményezésekre kívánja ösztönözni a lakóközösségeket az OTP Bank is, amely 2014. március 17-én immár hatodik alkalommal hirdette meg társasházaknak szóló pályázatát" – fejtette ki Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.
A szakember szerint a pályázat célja a társasházak, lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása, és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése.
A környezetvédelem, közösségépítés, valamint életminőség-javítás kategóriában meghirdetett pályázatban az OTP Bank szakmai zsűrije idén – a tavalyi díjösszegek emelését követve - összesen 7,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatást ítél oda nyerteseknek fejlesztési elképzeléseik megvalósítására.
A pályázatok beküldési határideje 2014. június 30.. A pályázat eredményéről a nyerteseket augusztus 11-ig értesítik. A konkrét tervvel rendelkező közösségek a Házfórum internetes oldalon (www.hazforum.hu) jelentkezhetnek a pályázatra, ahol egyúttal hasznos információkat, ötleteket, példákat is találhatnak.
„A jelentkezők köre évek óta folyamatosan bővül, így tavaly már mintegy 1000 pályázat érkezett a társasházaknak szóló kiírásra. Kategóriánként három-három pályázatot díjazunk, azonban ennél rendszerint jóval több támogatásra méltó pályázati anyaggal találkozunk" – fogalmazott Csonka Tibor. Ugyanakkor az OTP Business ügyvezető igazgatója szerint a díjazásban nem részesülő pályázóknak sem kell lemondani terveik megvalósításáról, hiszen a pályázati források mellett számos egyéb finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre.
A társasházi korszerűsítések, külső-belső felújítási munkák finanszírozása kapcsán elsősorban az állami kamattámogatott hitelek, illetve kedvező feltételű lakástakarékpénztári szolgáltatások jöhetnek számításba. Így például a lakástakarékpénztári befizetéseket az állam 30 százalékos támogatással egészíti ki, azzal a megkötéssel, hogy a megtakarítást meghatározott lakáscélokra kell felhasználni.
„Az eszközök adottak, tehát csak szándékra, lakóközösségi összefogásra van szükség ahhoz, hogy egy társasház a kezébe vegye a sorsát és megoldja az állagromlás, valamint az energiapazarlás problémáját" – tette hozzá az OTP Business ügyvezető igazgatója.
A pályázat formája: vissza nem térítendő támogatás.
Pályázatot a pályázati céloknak megfelelő feladatokra az alábbi kategóriákban lehet benyújtani:
- Környezetvédelem
Közösségi használatú zöldterület kialakítása, felújítása; parkosítás, kertépítés, kertrendezés; belső udvar rendezése; folyosók/lépcsőházak/közös területek és helyiségek zöldesítése; virágládák kihelyezése; dísznövények, virágok ültetése; zöldtető felújítása; kerti berendezések felújítása, létesítése, valamint környezetvédelemmel, energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos beruházások támogatása: pl. szelektív hulladéktároló kialakítása; világítótestek, világítási rendszerek korszerűsítése, mozgásérzékelők kiépítése; fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítése.
- Közösségépítés
A társasház/lakásszövetkezet minden tagja által igénybe vehető, közös helyiség (klubszoba, edzőterem), közös használatú szabadtéri terület (kerti sütő-főző hely, pihenőhely, stb.), biciklitároló kialakítása, felújítása, berendezése. Továbbá gyermekek környezetének, életterének minőségi javítása; felnőtt szabadidős területek és gyermek játszóhelyek kialakítása, felújítása, EU-szabvány szerinti átalakítása; játszóhelyiség kialakítása, berendezése.
- Életminőség-javítás
A társasház/lakásszövetkezet biztonságát és védelmét szolgáló fejlesztések támogatása: lépcsőház, lépcsők balesetmentesítése, lakóépület akadály-mentesítése; védelmet, biztonságot szolgáló berendezések kiépítése, felszerelése, korszerűsítése.
Díjazás
kategóriánként:
- első díj: 1.400.000 Ft (nettó támogatási összeg)
- második díj: 800.000 Ft (nettó támogatási összeg)
- harmadik díj: 400.000 Ft (nettó támogatási összeg)
(összesen 9 díj)
A részvétel feltételei:
- A benyújtott pályázat kizárólag olyan épületre, közös tulajdonú épületrészekre, építményekre, illetve a hozzájuk tartozó földrészletre, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozhat, olyan társasházi/lakásszövetkezeti épületben, amely társasház/lakásszövetkezet rendelkezik OTP Bank bankszámlaszerződéssel.
- A pályázatot a társasház/lakásszövetkezet törvényes képviselője, megbízottja nyújthatja be. Nyertes pályázóknál a kiíró ezt jogosult ellenőrizni.
- A pályázat benyújtásához pénzügyi önrész nem feltétel, a terv teljes egészében finanszírozható a pályázati díjból.
- A benyújtott pályázatban leírt felújítás/beruházás megvalósításának költsége eléri az OTP Társasházi Pályázat által elnyerhető harmadik díj összegét.
A pályázattal kapcsolatos dokumentumok letölthetők a www.hazforum.hu honlapról.
A pályázattal kapcsolatos további tájékoztatás az OTP Bank fiókjaiban és a www.hazforum.hu weboldalon érhető el.